Casuneanu úr, Kovászna megye új prefektusa, a Vatra ideológiai élharcosa. A szervezet marosvásárhelyi kongresszusán az illojalitás „vétségének” konkrét jogi kodifikálását követelte. Egy ilyen jogszabály alapján már az is bűncselekménynek minősülhetne, ha ragaszkodunk magyar identitásunkhoz. Casuneanu úr jogértelmezésében tehát a magyarságtudatot, mint olyat kell kiirtani, hiszen abból már szükségszerűen következnek a „szeparatista” törekvések, az illojalitás.

Az alkotmány szerint a kormánynak joga van a prefektusok kinevezéséhez akárcsak Franciaországban vagy Olaszországban.

A két évvel ezelőtti „végzetes tévedés” áldozata maga az ex-külügyminiszter volt.

Utoljára decemberben voltam Belgrádban, és most, március végén nem ismerek rá a városra. Szürke és piszkos, mindenütt a teljes lerongyolódás nyomai. A boltok tele vannak, de az árak csillagászatiak. A dollár feketepiaci árfolyama 3 hónap alatt a háromszorosára nőtt, az infláció pedig túllépte a 2000 százalékot. Az átlagkeresetnek, mely az év elején nagyjából 100 német márkának felelt meg, jelenleg alig 40 márka a reálértéke…

Belgrád és Szerbia nem annyira az embargó következményeit, mint inkább a háború napról napra emelkedő költségeit nyögi.

A boszniai szerb „parlament” múlt pénteken végleg elutasította a béketervet, s e döntésével „új” helyzetet teremtett: minden maradt a régiben… Gyorsan elszálltak azok a halvány remények is, melyeket a legutóbbi tűzszünet és a bosnyák álláspont megváltozása keltett, az éppen mostanában második évébe lépő boszniai háború befejezésére pedig egyáltalán nincs közeli kilátás.

Az elutasított béketerv

A Vance–Owen-terv – a szerbek által most elvetett legutóbbi formájában – négy egyezményt foglal magában: a Bosznia leendő államberendezkedésének alapelveit rögzítő ún.

Az 577 képviselői székből hetvennyolc sorsa dőlt el az első fordulóban. Mindet a jobboldal szerezte meg: negyvenet a konzervatív gaulle-isták, az RPR, harminchatot a centralista liberálisok, az UDF, a többit a velük szövetséges kisebb formációk. A második fordulón már csak az volt a kérdés, meglesz-e vajon az ötszáz, vagyis a parlament ötszázhetvenhét székéből juttatnak-e ennyit a konzervatívoknak és liberálisoknak a választók.

„A franciák egyre inkább hisznek az asztaltáncoltatásban, asztrológiában, tenyérjóslásban, kísértetekben, visszajáró lelkekben, a magnetizálással vagy kézrátétellel való gyógyításban” – írja a Le Monde, a közel napi félmillió példányszámban megjelenő napilap egy általa megrendelt közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva.

A hívők többsége nő és általában a fiatalok. Politikai állásfoglalás szerint a „zöldek” között az átlagon jóval felüli, a kommunistáknál az átlagon jóval aluli a hívők száma.

A Jelcin hazai bajai által kiváltott nagy riadalom után természetesen Oroszország megsegítése állt a csúcstalálkozó középpontjában. Ez a körülmény sokat elárul a vancouveri randevú valódi jelentőségéről, hiszen Clintonnak nem áll annyi pénz a rendelkezésére, amellyel valóban segíteni lehetne Oroszországon. Ráadásul senki sem tudja, így Clinton sem, miként lehet Oroszországnak úgy adni, hogy a pénz ne párologjon el pillanatok alatt.

Régi pénz, új megközelítés

Retorikus megoldást persze lehet találni a problémára.

Mintha ugyanott lennénk, ahol március, sőt december legelején. Nézzük az „eredményeket”:

Jelcint nem váltották le, de az elnök megerősítésére hivatott népszavazást is megtartják. („Ne mondják, hogy a képviselői hatalom nem akarja hallani a nép hangját” – kommentálta Haszbulatov.) Az elnöki jogköröket erősen megnyirbálták, megerősödött viszont a kormány hatalma, s a kormány a belügyminiszter „pálfordulásával” egyértelműen Jelcin mellett áll.

Az alkotmánybíróság nem zárta ugyan le azt a politikai és alkotmányjogi vitát, amely az Öböl-háború óta arról folyik Németországban, hogy bevessenek-e német katonákat a NATO illetékességi területén kívül, de alighanem elvette drámai élét, a sürgősség érzetét. Pedig az alkotmánybírák a fő kérdéshez hozzá sem szóltak: nem döntötték el, hogy a német katonák bevetése Boszniában, összhangban áll-e az alkotmánnyal.

Az utolsó évet, főleg a választások utáni öt hónapot teljes politikai és társadalmi apátia jellemzi. Az ellenzéki pártok népszerűsége anélkül csökken, hogy a kormány iránti bizalom nőne. Az utcai megmozdulások elvesztik tömegjellegüket. Az 1989. decemberi forradalom harmadik évfordulójára rendezett megemlékezésekre kevesebben mentek el, mint bármikor.

Passzív elégedetlenség

A szélsőséges, félfasiszta-félkommunista pártok ereje sem nő, legalábbis nem látványosan.