Skip to main content

Külföld


1.

Nem könnyű eljutni Karabahba. Az örmények elég bizalmatlanok.

Egészen más az ellenzék, mint Kelet-Európában. Lehet, hogy csak egy szeletével kerültünk kapcsolatba, de az a benyomásom, hogy sokkal keményebben nacionalisták. És ez a nacionalizmus gyakorlatilag azonos a radikális ellenzékiséggel. Ha valaki azt mondja magáról, hogy ő örmény nacionalista, akkor ezzel a legradikálisabb ellenzéki programot is képviseli.

Két fő irányban nacionalista az ellenzék, illetve az ellenzékkel szimpatizáló egész örmény társadalom.







A vélt nemzeti érdekek így válnak a haladás kerékkötőivé. Van azonban a szerb liberalizmusnak egy viszonylag szűk körű, de igen következetes tábora is. Ide tartoznak az egykori vezető államférfi és volt partizánparancsnok (emellett kitűnő szürrealista író), Koca Popovic köré tömörülő, jórészt a fiatalabb korosztályhoz tartozó értelmiségiek. Szerintük nem „ellenforradalmi” jelszó és program az albánok „Koszovó Köztársaság”-a, és hosszú távon kivihetőnek tartják, hogy egy megújult, a parlamenti demokráciát vállalni képes Jugoszláviában Koszovó önálló köztársasággá váljon.


Nehéz ma már felidézni a szükségállapot első hónapjainak légkörét. Annyi bizonyos, hogy a decemberi éjszaka kiváltotta sokkhatás 1982-ig nem múlott el. Az utcákon járőröző katonák, a perekről szőlő hírek, a zsúfolt internálótáborok, a lehallgatott telefonbeszélgetések s a városon átvonuló páncélos járművek hosszú oszlopai mindenkit meggyőztek arról, hogy semmi értelme az ellenállásnak.

És éppen ekkor, karácsony másnapján az éterben felhangzott egy, a megszállás éveiből jól ismert furulyadallam, majd a következő néhány szó: „Itt a Szolidaritás rádiója.



Mihail Korszony arra kérte fel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, hogy aktivistáival gyűjtse össze az erről a területről 1944 végén elhurcolt magyar férfiak adatait. Mihail Korszony a KGB funkcionáriusa és a felkérés Beregszászon, a sztálinizmus áldozatainak emlékére rendezett konferencián hangzott el. Jól tudjuk, hogy a történelmi rehabilitációt ígérő és a sztálinizmust rituálisan megbélyegző kampányt a legfelső szovjet vezetés indította el, és nincs mit csodálni azon sem, hogy a lebonyolításában a KGB is közreműködik.


Amikor térségünkben a nép megmozdult, hogy szabadságát kivívja, mindenkor felemelkedett a prófétai kéz, benne a térkép, és felhangzott az intelem: „geopolitikai helyzet”. Furcsa dolog ez a fránya geográfia. Kubában, Nicaraguában sohasem volt geopolitikai helyzet. Ezeknek a rezsimeknek a vezetőiben sohasem merült fel az aggály, hogy az USA tőszomszédságában, a „hátsó udvarban” a nyugati szuperhatalom talán nem fog ilyen végletesen Amerika-ellenes rendszereket eltűrni.


Különleges időket élünk. Egész Közép-Európa a rendkívüli változások útjára lépett. Föléledt Németország újraegyesítésének kérdése. A Gazeta Wyborcza az első lengyel újság, amely nyíltan írt a németek azon jogáról, hogy saját államukban élhessenek. Arról, hogy Németország egyesítése mindenekelőtt maguknak a németeknek az ügye. E lap hasábjain kezdettől fogva bíráltuk a Honecker-rezsimet, s támogattuk az NDK demokratikus ellenzékének követeléseit, a németek törekvését igazságos és szabad életre.

Nem engedjük, hogy a falat kelet felé eltolják


Természetesen: „különleges időket élünk. Egész Közép-Európa a rendkívüli változások útjára lépett”. Elismerjük a Gazeta Wyborcza 150. számában az ön által megjelentetett szavak fontosságát. A kis NDK bekapcsolódott abba a folyamatba, amelyben a totalitárius sztálinista diktatúrákból a demokrácia felé haladnak az országok. Ennek az elkábított országnak az ébredése Önöknek nyilván meglepetés volt. Mi számítottunk erre, s minket csak a változások hirtelensége lepett meg. Leginkább a fal lerombolása jelzi a 40 éves elnyomás végét.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon