„Ha önök is úgy vélik, hogy a Szovjetunióban árult szeszes italok minősége csapnivaló, ára viszont elképesztően magas, akkor már legalább egy pontban egyetértenek a szovjet szabad demokraták programjával.” – Nem tudni, híveket vagy ellenfeleket akart-e toborozni a szovjet tv riportere, mindenesetre ezzel a mondattal vezette be a tudósítását, melyben hírül adta, hogy március 31-én „Moszkva egyik, húszas évekből származó, s a kubizmus klasszikus korszakát idéző épületében megalakult a Szovjet Szabad Demokrata Párt”.

Az elmúlt napokban újabb üzenetváltásra került sor Gorbacsov és a litván vezetők között, de a köztársaság önállóságának ügye még mindig nem mozdult el a holtpontról: az elnök továbbra is a jogellenes függetlenségi nyilatkozat visszavonását követeli, a litván parlament viszont továbbra is ragaszkodik elhatározásához, bár látnak lehetőséget a tárgyalások elindítására is.

Nehéz megmondani, milyen szándékok húzódnak a mostani ultimátum mögött, s az azt megelőző akciók (a katonai jelenléttel kapcsolatos hírzárlat és dezinformáció) hátterében.

– Milyen részeredményeket tudnak már?

– Szlovéniában az április 8-i választásokon a köztársasági elnökre, a köztársaság elnökségére és a parlament összetételére szavazott a lakosság. Hangsúlyozva, hogy a részeredmények nem feltétlenül azonosak a végleges számokkal, a következőket mondhatom: a köztársasági elnök személyére leadott szavazatok alapján az első helyen Milan Kucan, a Szlovén Kommunista Szövetség elnöke áll, míg Joze Pucnik, az Egyesült Ellenzék (DEMOS) a második helyet foglalja el.

Az 1990. április 8-án tartandó szlovéniai választások a lakosságot négy nagy csoportra osztották. A közvélemény-kutatások szerint, bár február óta folyamatosan csökken, még mindig 20-25% körül van azok száma, akik még egyik párt mellett sem döntöttek. Magyar szemmel nézve feltűnően magas, 15-20% körüli a megújult Szlovén Kommunista Szövetségre szavazók aránya.

„Nem kell ide semmiféle álláspont: litván törvények nem léteznek és punktum” – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a szovjet főügyészhelyettes a szovjet televíziónak adott vasárnapi interjújában, miután kifejtette, hogy az önkényesen hozott több mint ötven új litván törvény szöges ellentétben áll a Szovjetunió alkotmányával, s ilyen esetekben „természetesen” a központi alkotmány a magasabb szintű és az irányadó.

A la Repubblica című olasz napilap 1990. március 22-i és 23-i száma kétrészes helyszíni tudósítást közöl a választásra készülő Magyarországról. A 23-i szám a kelet-európai nacionalizmusok kérdését feszegeti, és többek között egy Bíró Zoltánnal folytatott beszélgetésből is idéz.

Az MDF-et érő antiszemitizmus-vádat Bíró Zoltán határozottan visszautasítja, és a „vetélytárs”, vagyis a szabad demokraták kitalációjának minősíti, mondván, hogy az SZDSZ csupán a Fórum lejáratására törekszik vele, „főleg az Egyesült Államokban”.

Lengyelországban kezd eluralkodni a szabad piac, amely most először nem a termelők, hanem a fogyasztók piaca. A 40 évig pangó kereskedelem szövetkezeti monopóliumai kezdik elveszíteni eddigi pozíciójukat, fokozatosan veszítik el áruikat és vevőiket is. A kereskedelem a boltokból kivonult az utcára. A termelők számára nem volt kifizetődő az üzlet a monopólium birtokosaival, ezért nekiláttak, hogy közvetítők nélkül, egyenesen a fogyasztónak adják el áruikat. A vásárlók ezt szívesen fogadták, mert olcsóbban vehették meg a friss árut.

Havel elnök nevében Sasa Vondra tartotta a vitaindító előadást először éppen arra az önként kínálkozó kérdésre keresve a választ, mit lehet várni ennyiféle ember: filozófus, bölcsész, futurológus, irodalmár, disszidens értelmiségi, gyakorlati politikus összejövetelétől?

„A napokban egy kitűnő magyar kollégám az egyetem folyosóján valami olyasmit mondott, amire azonnal tollat kellett ragadnom. Így szólt: a kolozsvári Bolyai Egyetem újjáalakítása azért szükségszerű, hogy a magyar egyetemisták és a tanszemélyzet jobban megismerjék egymást. Kijelentése különösnek tűnt… Eszembe jutott (és most tisztelt kartársaimat is emlékeztetem rá), milyen helyzetben volt a mi tanügyünk a háború után. A líceumokban akkor létesítették az egynemű osztályokat, hogy ezzel megelőzzék a tanulók szexuális megnyilvánulásait.

– Mikor és miért indultatok útnak?

Pesty László: 19-én éjszaka indultunk el, és reggel hat órára értünk Marosvásárhelyre. Amikor február elején ott jártunk, és láttuk a Vatra Romaneasca alakuló ülését, kapcsolatba léptünk az ottani magyar szervezettel, és megkértük őket, hogy ha valami történik, akkor riasszanak bennünket. Telefonálni nem tudtak, megkértek egy magyar fickót, aki felhívott, hogy azonnal induljunk Vásárhelyre, mert baj van.

– Hajnalban értetek oda?

P. L.: Háromnegyed hat körül értük el a város szélét.