Varga Lajos Károly
fizikus, temesvári lakos, Budapesten készítette doktori disszertációját, s 1979-től ismét vendégkutató volt a Központi Fizikai Kutató Intézetben. Többször meghosszabbíttatta tartózkodási engedélyét, annál is inkább, mert gyöngéd szálak fűzték nemcsak a KFKI-hoz, hanem egy budapesti lányhoz is. Hamarosan gyerek is lett a szerelemből. A fizikus immár végleg itt szeretett volna maradni, s úgy gondolta, hogy a helyszínen el fogja intézni áttelepülési kérelmét.

Marian Dinu,
a Nemzeti Megmentés Frontjának szóvivője a minap – a sajtó képviselőit megnyugtatandó – arról beszélt, hogy a felkelő nép elégette Ceausescu portréit és műveit, így a múlt szelleme Romániába már soha vissza nem térhet. A győztes forradalom eufóriájában sok szempontból elgondolkodtató okoskodás ez. A fenti idézet azt is sugallja: előfordulhat, hogy mindössze a szimbólumok megsemmisítésével remélik szétzúzni a Ceausescu-rendszert.

Figyelmeztető lehet, hogy a jelenlegi vezetésbe az egykori kommunista párton kívüli személyek be sem kerültek.

Tudtam, hogy itt valami készül, s én is készültem, testileg, lelkileg. Ismertem egy pár embert, akikben megbíztam, mert tudtam, hogy kesztyűt loptak, vagy mit tudom én. Ez egy ilyen maffiahálózat volt. S tulajdonképpen ez is vezetett a forradalomhoz, mert ezekben az emberekben bíztunk, s mondtam: „Ha kell, jössz tüntetni?”

Csütörtökön mi már tudtuk, hogy Temesváron cirkusz van, s már készültünk, s már terveztük, hogy a kabátunk alá vasrudakat dugunk, hogy üres kézzel ne menjünk, mert ezek minket szitává lőnek. Tudtuk, hogy mi vár ránk. Jöttünk fölfelé a Dózsa György utcán.

A romániai forradalom rég tapasztalt, szenvedélyes aktivitást váltott ki a magyar társadalomból. A segélyezés ügye pillanatok alatt népmozgalommá vált.

Mikor én felismertem, hogy Ceausescuval itt nincs minden rendben, akkora 13. osztályba jártam a szakközépiskolába, s sajnáltam, a lelkem melyén, hogy milyen kár, hogy én nem vagyok román, most nekem nem lennének ilyen problémáim. A szakközép után a marosvásárhelyi villamossági vállalatnál dolgoztam mint villanyszerelő, és akkor jött Király úrnak az első jelentése a Szabad Európában és ahogy ezt meghallottam, rá két-három napra elmentem hozzá. Az egész beszélgetésünk nem volt sok, mert ott volt egy Puskás nevű professzor nála, de elmondtam, hogy én miket akarok.

Miért dőlt le a Fal?


A sztálinista politikai bizottság urait lemondásra kényszerítő, majd röviddel ezután az NSZEP önkényuralmi rendszerét kártyavárként romba döntő tüntetések mottója ez volt: Itt maradunk! Mi vagyunk a nép!


Időközben azonban mások is tüntettek: Németország egy haza! Segíts rajtunk, Kohl! – skandálták december 19-én Drezdában a kancellár látogatásakor.

A fal ledöntéséről és ennek okairól sokat fognak még vitatkozni. Két feltételezést ismerünk, mindkettő mellett szólnak érvek.

Remények és szorongások



A Beszélő száguldó riporterei december 28-án kora reggel egy rozzant Ladával, melynek csomagtartója a Menedékbizottság segélyküldeményével volt tele, Nagylaknál maguk is átlépték a román–magyar határt. A hivatalos tájékoztatásban megígért konvojszervezésnek és katonai biztosításnak híre-hamva sem volt, a nyájasan mosolygó román határőrök minden körülményeskedés nélkül, egy intéssel bebocsátottak minket a meglehetősen üres országútra.

Négy nappal a Nagy Ugrás előtt írom ezt a szöveget. A kormány döntésének megfelelően január 1-jén ugrunk. Fejjel lefelé. A pesszimisták azt állítják, hogy lent beton van. A kormány azt válaszolja, hogy ez lehetséges, de nem biztos. Programja egyszerű: megszüntetik az összes dotációt (néhány kivétellel), megszüntetik az áruk és nyersanyagok központi elosztását, egységessé teszik az adórendszert és a valuta árfolyamát, bevezetik a zloty ún.

„Nagyapám hibás abban, hogy burzsoá családból származom. Nagyon szegény emberként kezdte, de végtelenül dolgos volt. Elvégezte az építészetet, valahonnan pénzt kért kölcsön, kikövezte a Prágai teret, úgyhogy építési vállalkozó lett. Így hát az első úgynevezett self made man generációhoz tartozott, akik a semmiből kezdték és sokra vitték. Prágában egy sor szecessziós házat épített, például  azt is, ahol családunk már a század eleje óta él.”

„Apám örökölte a vállalatot nagyapám után.

Kedves polgártársak!


Negyven évig hallották elődeim szájából különféle változatokban ugyanazt: hogy milyen szépen virágzik hazánk, hány millió tonna acélt termeltünk, hogy milyen boldogok vagyunk mindnyájan, hogy hiszünk kormányunknak, és hogy milyen gyönyörű távlatok nyílnak előttünk. Feltételezem, hogy nem azért javasoltak erre a tisztségre, hogy most én hazudjak önöknek. Hazánk nem virgázik. Nemzeteink hatalmas szellemi és alkotó ereje nincs értelmesen kihasználva.