Az átlag olasz régebben se mulasztotta el a Tv-híradót. Ötven éve, a fasizmus bukása óta Nyugat-Európában mindig Olaszországban volt a legnagyobb a politikai érdeklődés, mindig az olasz választásokon volt a legmagasabb a részvételi arány. Itáliában a nagy pártok mindig is milliós taglétszámú tömegpártok voltak, de a közepes és a kis pártoknak is volt legalább 100 000 tagja. Talán csak a foci annyira népszerű, mint a politika.

Mostanában különösen kár lenne kihagyni a híradót. Végre megbilincselt pártpénztárosokat, képviselő urakat látni.

Borisz Jelcin szombaton este fél tízkor „sorsfordító” beszédet intézett az orosz néphez, melyben bejelentette: az oroszországi hatalmi válság megoldásáig „különleges elnöki kormányzási rendet” vezet be. Egyúttal felszólította az ország népét: vegyen részt azon az április 25-re tervezett „bizalmi szavazáson”, amelyen el kell dőlnie, akarja-e őt elnöknek az ország, avagy sem.

Miközben tévébeszédét tartotta, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége rendkívüli ülésre gyűlt össze.

Hogy az állampolgári determináltságot és a nemzeti hovatartozást nem lehet konfliktusmentesen összeegyeztetni, arra már a ’89–90-es magyarországi eseményék rádöbbentettek. Korábban ugyanis, bárhogy is nézzük, egy táborban élt a magyarság többsége, a rendszerváltás azonban minden korábbinál áthidalhatatlanabbá tette a távolságot. Amott lábra kapott a demokrácia, emitt legfeljebb az anarchia szelleme tört ki a diktatúra vodkáspalackjából. A Szovjetunióban, minden glasznoszty ellenére, egyetlen napig sem volt demokrácia, és Ukrajna sem vált jogállammá.

A Román Televízió ugyancsak a megújhodás korát éri. Hogy itt mit jelent a közszolgálat, az külön tanulmányt érdemelne. A nemzetiségi műsorok szerkesztőinek például véletlenül épp az Európa Parlamentbe készülő román tárgyalóküldöttség Strassbourgba indulásának napján tiltották meg, hogy társadalmi vagy aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozzanak. Csupán folklór, népi hagyomány engedélyeztetik.

Kijelentése óriási vihart kavart a román közvéleményben, s ezt az egyöntetű felháborodást mi is fogadhatnánk egyöntetű felháborodással. Tőkés Lászlónak ugyanis végső fokon igaza van.

Az asszimilációs nyomás a román hatalom elmúlt 70 esztendejében egyetlen percig sem szünetelt. Erdély etnikai struktúrája sok helyütt alapvetően megváltozott, etnikai tömbjeinket szívós munkával fellazították. A városok zömében a magyarság nem csupán kisebbségbe szorult, de elveszítette gazdasági, kulturális intézményeit is.

A két év (1986–88) kivételével 1981 óta kormányon lévő Szocialista Pártot tehát immár bizonyosan a jobboldali pártszövetség váltja fel: a Szövetség Franciaországért (L’Union pour la France – UPF), melynek tagjai a Jacques Chirac vezette Tömörülés a Köztársaságért (Rassemblement pour la Republique – RPR) és a Valéry Giscard d’Estaing által összehozott Unió a Francia Demokráciáért (Union pour la Démocratie Francaise – UDF).

„Látod, milyen szép ez a város?” – kérdezte egyszer egy Gestapo-tiszt Julius Fucikot, aki állítólag – s miért ne hihetnénk a mártírhalált halt hősnek? – így válaszolt: „És még szebb lesz, ha ti már nem lesztek itt.”

Prágát ma nem náci megszállók, hanem (főleg német) turistahadak uralják, s láthatóan hosszú időre rendezkedtek be, a várost azonban még a nyugati reklám és „junk food” (szemét eledel) inváziója sem tudja igazán elcsúfítani. Ám a város szelleme mégis mintha kiveszőben lenne. Legalábbis a város szívében, az úgynevezett „arany kereszt”-ben.

A szlovák kormány külügyminisztere, Milan Knazko már hosszabb ideje bírálja a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vezetőjét antidemokratikus vezetési módszerei miatt, mely kritikát Meciar rendkívül nehezen viselte.

Bevallom, máig nem tudtam megérteni e jelenség mozgatórugóját – feltéve, hogy ilyesmi létezik egyáltalán.

Harmadik éve tart a délszláv háború. Van, aki azt mondja: bölcs politikával meg lehetett volna tartani a régi államszerkezetet, csak teljesen más tartalommal és más gazdasági-hatalmi leosztásban. A másik vélemény szerint abszolút szükségszerű a szétesés, de meg lehetett volna akadályozni, hogy ennyi véráldozat árán menjen végbe. A harmadik felfogás szerint pedig nemcsak a szétválás szükségszerű, hanem a vele járó szörnyű kataklizma is.