Skip to main content

Befejezetlen múlt

Titkos szervezkedések Magyarországon 1919–1944


A kávéházban ülő úriember diszkréten és villámgyorsan jobb keze középső ujját a mellénye gombjai közé helyezte, majd a másik kezével belülről megsimogatta gallérját. A tájékozatlan asztalszomszéd, ha egyáltalán felfigyelt a furcsa mozdulatokra, legfeljebb némi nyugtalanságot érezhetett ki belőlük.

1849 elején


Mikor a császári csapatok 1849. január 5-én kezükre kerítik a magyar forradalom szülővárosát, a sereg élén álló Alfred Windisch-Grätz herceg tábornagy belelovallja magát abba a hitbe, hogy már végzett is a magyar rebellióval, s Buda és Pest kulcsait egy olyan jelentés kíséretében küldi meg uralkodójának, a decemberben trónra lépett ifjú Ferenc Józsefnek, amely nem kevesebbet állít, mint hogy a testvérvárosokból harc nélkül elvonult „honvédzászlóaljak… a visszavonulás alatt minden valószínűség szerint lassankint végleg feloszolnak” majd.

– Teleki László esete –


A levél

1860. november 26-án Teleki László gróf, a magyar emigráció csúcsszerve, a háromfős Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja levelet ír Kossuthnak. Van miről értekezniük. Az 1859-ben kiéleződött francia–olasz kontra Habsburg ellentét nagy lehetőségekkel kecsegteti az 1848/49 folytatásában érdekelt emigránsokat. Az olasz egységfolyamat – ami összeütközést jelent az itáliai tartományokat is birtokló Habsburg-főhatalommal – élvezi a franciák nem teljesen önzetlen támogatását.


Szemelvények a béketárgyalások francia jegyzőkönyvéből


Az első világháború befejeztével a győztesek mihamarabb hozzáláttak Európa átrendezéséhez és az új, tartósnak remélt békerendszer megalapozásához.

A Békekonferenciát 1918 végén Párizsba hívták össze. Az első munkaüléseket 1919. január 12-én tartották, az ünnepélyes megnyitást Versailles-ban, január 18-án.

Woodrow Wilson amerikai elnök eredetileg úgy gondolta, hogy a konferenciára valamennyi hadviselő fél, azaz a legyőzött államok képviselőit is meghívják, s ő maga tölti majd be a döntőbíró szerepét győztesek és vesztesek között.





Illik legelőször is tudatnom olvasóimmal, hogy egyházamat, a katolikus (a. m. egyetemes) egyházat kettős természetűnek: eviláginak és transzcendensnek, emberinek és isteninek tekintem, s így végső soron titoknak tartom. Rendszerváltásról természetesen csupán evilági oldalát tekintve beszélhetek. Nem egyházam rendszerváltás utáni alakulásának szociológiai elemzésére vállalkozom – ebben Tomka Miklós írásai mérvadóak –, továbbá nem akarom ismételni azt, amit e tárgyban már egyszer leírtam: Adj nekünk, Uram, ellenzéket! (Magyar Hírlap, 1990. okt.

Szemelvények a béketárgyalások francia jegyzőkönyvéből


Május 31. (folytatás)

LLOYD GEORGE: Nem lehetne elválasztani a semleges zóna kérdését a ma meghozandó döntésektől? Pichon úr azt mondta, hogy megpróbáltunk igazságosak lenni, és ez így is van. Egy semleges zóna meghatározása azonban mindig okot adhat félreértésekre. Azt mondtuk, a magyarokat tájékoztatjuk arról, hogy a meghozott döntés nem prejudikálja a végleges határvonalat. Nem tudom, vajon ezt elég világosan megmondták-e nekik.

BALFOUR: Hiba, ha ezt elmulasztották megtenni. Egyébként nem tudom, valóban ebben kell-e keresni a budapesti események okát.




Vizsgálat Elek Judit és társai ügyében


Faggatózásom tárgya egy a nyolcvanas évek elején vetített tévéfilm: a Vizsgálat Martinovics Ignác, szászvári apát és társai ügyében – mely a cenzoroknak annak idején botrányt, a magamfajta nézőnek revelatív élményt jelentett. Kinek az ötlete volt, hogy pár évvel Martinovicsék szolid, csaknem konspiratív hivatalos újratemetése után, egy film erejéig ismét feltámasszák a jakobinusokat?

A kezdet közel sem volt ilyen fennkölt – inkább vicces és esetleges.


Akik visszamaradtak


„Embereim égő járművek között vittek le a Fő utcán. A Batthyány utcára érve hallottuk, ahogy a pincében hagyott német sebesültek halálfélelemben üvöltöttek: »Hilft uns, lasst uns nicht hier.«”[1]

A Várban több okból is visszamaradtak emberek. Voltak alakulatok, amelyekhez nem ért el a kitörési parancs, ezért nem is tudtak a készülő hadműveletről. Sokan szándékosan maradtak vissza, mert értelmetlennek tartották a vállalkozást.


Az Ördögárok csatornájában


A haditerv szerint a parancsnokságok, Dörner ezredes 500 fős rohamcsoportja, valamint a Luftwaffe légvédelmi és hajózó katonái (a Budapesten rekedt vitorlázórepülősök) és még néhány egység az Ördögárok közműcsatornáján keresztül jutott volna a szovjet csapatok hátába.

„Délután 5 órakor megyünk fel az Obergruppenführerhez [Pfeffer-Wildenbruchhoz], aki Lindenauval [a IX.



Önigazolások és számonkérések szobra

1882 – „Én azt hiszem, hogy ő maga is jelen van itten!


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon