– Mennyit kaptál?
– Hat évet.
– Mit csináltál?
– Semmit.
– Na ne hülyéskedj, azért csak 3 évet adnak!

„A bíróság a lefolytatott tárgyalás alapján a vádlottak azon védekezését, hogy a nemzeti bizottságon belül magatartásuk nem irányult a népi hatalom megdöntésére, és hogy a rendet kívánták fenntartani, elfogadta. Éppen ezért a vádlottak cselekményét a vádtól eltérően minősítette.

Nem fogadta el a bíróság a vádlottak azon védekezését, hogy izgató kijelentéseket vagy egyéb izgató magatartást nem tanúsítottak.

E csoportról jóval kevesebbet tudunk, mint az imént felsoroltakról, nem szerepeltek a forradalom alatt keletkezett cikkekben, röpcédulákban, rádióközlésekben. Pedig népes, jó harcértékű egység volt, és valószínűleg a legszervezettebben működött az önkéntes alapon rekrutálódott csoportok közül.

Megalakítóját és parancsnokát ifj. Wágner Istvánnak hívták, de ezt a forradalom alatt senki sem tudta. Húszéves volt, géplakatos.

Amiért imádkoztam

Valójában mindvégig intervallumban tevékenykedtünk, mely a nagyobb politikai változások, többnyire forradalmak idején keletkezik. Mi a rendszerváltásnak, ennek a látszólagos forradalomnak a láthatatlan hátszelében, az egyre szűkebb holttérben maradtunk saját mozgásunk közben. Ez a rendszerváltás okozta holttér – a „rés a papírformán”, ahogy akkoriban neveztem – abban a pillanatban enyészett el végleg, amikor Antall József miniszterelnök 1992.

1944. október 9-én, hétfőn Churchill repülőgépe leszállt Moszkvában. A brit miniszterelnök még aznap estére találkozót kért Sztálintól. A marsall titkársága a főnökük munkarendjében szokásos este tíz órai kezdést javasolta. Mielőtt elindultak volna a Kremlbe, Lord Moran, Churchill háziorvosa szerint a következő beszélgetés zajlott le Churchill és Eden között. A miniszterelnök hosszasan fejtegette: azt akarja megértetni Sztálinnal, hogy a három nagy összefogásával minden kérdés rendezhető, és majd csak ezután hozakodna elő „néhány rendezésre váró apró kérdéssel”.

Már a hatvanas évek végén lehetett hallani ezt a kifejezést: „a Barbu-maffia.” Ez a maffia alapította később a Nagy-Románia Pártot, illetve hetilapját, a Romania Marét, stílusa, ideológiája, mentalitása már akkor, több mint húsz évvel ezelőtt kialakult – nagyrészt két vezéregyénisége, Eugen Barbu író (haláláig a párt alelnöke) és C. V. Tudor, a párt elnöke révén. A román demokratikus ellenzék (sajtó, pártok) éveken át felületesen kezelte a Romania Mare-jelenséget. Elítélték, megvetették, de nem tekintették komoly veszélynek. Csupán bábokat láttak bennük.

Ezzel a fölöttébb eredeti címmel tárták a nyilvánosság elé nemrég az SRI „nézőpontját” a román forradalom még mindig feltáratlan körülményeiről. Nem véletlenül nevezik így: szó sincs itt a valóságról, netán újonnan felbukkant tényekről, csupán az események aktuálisan érvényes „olvasatát”, magyarázatát kapja kézhez az olvasó. Ami még nagyon újnak sem nevezhető: lényegileg a Secu-barát Nagy-Románia Párt (PRM) és hívei százszor elismételt elméletét sulykolják megint – az 1989.

A Romániai Információs Szolgálat (SRI) a Securitate utódja – ez közhely. De leegyszerűsítés. Lényegében az is igaz, hogy az SRI fő feladata az Iliescu-rendszer fenntartása, de a helyzet ennél bonyolultabb. A román titkosszolgálat és Iliescu (illetve a kormánypárt) viszonya szoros, de hogy ki kinek van alárendelve és milyen mértékben – homályos. Az viszont biztos, hogy az SRI nem csupán végrehajtó „szerv”, mint a Secu volt, hanem a politikai döntéseket meghatározó módon befolyásoló szervezet.

A Secu–SRI-kontinuitás evidens, de általában tagadják.

NWA emlékére

„Hogy van az, hogy minden magyar (már elnézést Herr Kollege) de olyan elviselhetetlenül rámenős?” – hallják lelki füleim bécsi szerkesztőm évi rendes magyardöbbenetét követő kérdését, amikor leteszem a Beszélő szerkesztőjének telefonját. – A fenébe is, az osztrákoknál bejött. Mondtam, hogy hagyjál most békén az évfordulóval Franzl, szédülök. Itt ülök a Toshiba előtt, az egész display mintha balra föl akarna repülni, én meg kapaszkodom az íróasztal peremébe, hogy utána ne szálljak.

És láttam: íme, egy hullaszínű ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és adatott nekik hatalom a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.
(A jelenések könyve, 6,8)


Máig vitatott kérdés, hány áldozata is volt valójában az ukrajnai csendes háborúnak. Egy finn újságíró már 1935-ben azt állította könyvében, hogy 8 millióan pusztultak el. Nyugati történészek és demográfusok szerint 3-4 millióra tehető az áldozatok száma.

És láttam: íme, egy hullaszínű ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és adatott nekik hatalom a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.
(A jelenések könyve, 6,8)

Az 1933-as ukrajnai éhínséget 1848-ban gondolták ki.