Nyugatról irányított, fasiszta puccskísérlet – a berlini eseményeknek ezt a hivatalos meghatározását soha senki nem vette komolyan.

1988
Párizs, 11 óra

A Père Lachaise temető 44-es parcellájában a magyar forradalom mártírjainak emlékművét avatják fel. Az emigráció két szervezete – az Emberi Jogok Magyar Ligája és a Magyar Szabadságharcos Szövetség – készítette elő a megemlékezést, a jelképes sírhelyet Jacques Chirac párizsi polgármester bocsátotta rendelkezésre, az emlékművet ifjabb Rajk László tervezte, a kivitelezés Nagy Ernő munkája.

Szerkesztőségünk tartozott Méray Tibornak. A szamizdat-Beszélö 2. száma, amely 1982. januári keltezéssel jelent meg, közölte Donáth Ferencnek Molnár Miklóshoz, a Svájcban élő történészhez írott levelét. Nagy Imre 12 év börtönbüntetésre telt harcostársa írásában kifogásolta, hogy Méray Tibor a forradalomról szóló, 1959-ben angolul, majd 1978-ban magyarul megjelent könyvében az 1958-ban kiadott Fehér Könyv V.

A fentebb közölt dokumentumok lényegesen informatívabbak a Sortűz a HM előtt című könyv „bizonyítékainál”. Van azonban egy közös tulajdonságuk: sortűzről sehol sincs szó, csak fegyveres harcról.

Ezek közül az első forrás szinte csak ebből a szempontból érdekes, hogy mennyire önellentmondó.

Markó György úr összegzésének gyenge pontja az áldozatok számának megítélése: a most közzétett „Ismeretlen szemtanú visszaemlékezésén” kívül egyetlen levéltári forrás sem utal a 20-25 fős „visszafogottabb” katonai jelentésre.

Eörsi Lászlónak érvelése során nem kellett volna szóba hoznia, hogy a Zrínyi Kiadónál megjelent kötet bevezető tanulmányának írója, Berki Mihály 1957-ben karhatalmista volt.

’56 történeti irodalma 1992-ben új eseménnyel bővült. A közismert Kossuth téri, mosonmagyaróvári, miskolci, salgótarjáni, egri és más sortüzek mellett ekkor olvashattunk először a Honvédelmi Minisztérum előtti október 24-i tűzcsapásról.

Elsőként Bruzsa Mihály tudósított a tragédiáról (A véres csütörtök előestéjén, Új Magyarország, 1992. III. 2.), s közlése heves vitát váltott ki a Népszabadság, az Új Magyarország és a Ring hasábjain. Az év végén hét szerző munkája révén egy kötet is megjelent erről az eseményről (Sortűz a HM előtt – 1956.

Mindenekelőtt szükségesnek tartom kijelenteni a következőket: 1. Nagyra becsülöm Csurka Istvánt, kiváltképpen azóta, hogy egyre nyilvánvalóbb: az utolsó néhány évben érezhetően átalakult művészete, gondolkodása és – ami a legszembetűnőbb – emberi tartása. Mióta a politika nem csupán csiklandós, izgalmas, de igazából komolyan nem vett moldovagyörgyi játszadozás a számára, hanem egyfajta elkötelezettség tudatos vállalása. Mióta a rendszer egykori „haszonélvezője, fizetett fenegyereke” (önjellemzés Az elfogadhatatlan realitásban, 15.

Nagyatádi

Kisgazda (a nagygazda csak Rákosiék szóhasználatában jelentett módos parasztot, eredetileg nagybirtokost jelölt) azt a földművelőt jelentette, aki kiegészítő jövedelem igénybevétele nélkül meg tudott élni családjával földje hozadékából. Az első világháború előtti években már régen megérett a helyzet arra, hogy ez a társadalmi csoport saját politikai képviselettel jelenjen meg a parlamentben. Nagyatádi Szabó István, a legjelentősebb magyar parasztpolitikus 1908-ban egy időszaki választáson bekerült a parlamentbe, és 1909-ben megalakította a Kisgazdapártot.

1982. november 6-án a román politikai rendőrség Kolozsvárott őrizetbe vette és kihallgatta Szőcs Gézát. Egy nappal később nagyváradi kollégáik is akcióba léptek (Romániában nem számított hivatalos ünnepnek a Nagy Októberi… évfordulója): egyidejűleg tartottak házkutatást Ara-Kovács Attilánál és Tóth Károlynál, akiket szintén őrizetbe vettek. A vizsgálat hivatalosan csak 1983 tavaszán zárult le. Egy napon beidéztek mindnyájunkat, akiket az Ellenpontok szerkesztésében való részvétellel gyanúsítottak, és közölték velünk, hogy pontot tesznek az ügy végére.

Szőcs Géza: 1981 decemberétől kezdve jelent meg, 11 hónapon keresztül földalatti körülmények között az Ellenpontok. Az Ellenpontok ún. kemény magja a következőkből állott: Ara-Kovács Attila Nagyváradon élő, akkor munka nélküli filozófus, Tóth Károly biológiatanár és jómagam. A szerkesztésben kevésbé, de az előállításban aktív részt vállalt Tóth Károlyné Tóth Ilona, és voltak aztán barátok, jó ismerősök, akik munkatársai voltak az Ellenpontoknak, kéziratokat adtak, és terjesztették ezt a földalatti politikai folyóiratot.