Skip to main content

Befejezetlen múlt

A hegyeken át nyugat felé


A kitörési kísérlet első félórájának eseményei teljes pánikot idéztek elő a német és a magyar katonák között. Minden központi vezetés, irányítás megszűnt, az emberek a csordaösztönnek engedelmeskedve hol lefeküdtek, hol nekirohantak a géppuskák tüzének, minden terv és előkészítés nélkül.

A kitörők azonban a szovjet katonákat is sokkolták, különösen, amikor tapasztalniuk kellett, hogy a rohamozók veszteségeikkel nem törődve, mindent egy lapra téve, sokkos állapotban vetik magukat a kézifegyverek tüzébe.


A kitörés első órái


A budapesti ostrom idején történtekről alig maradt magyar és német levéltári dokumentum. A korabeli hivatalos iratok nagy része elégett vagy eltűnt; a hadosztályok hadinaplói közül például egyetlenegy maradt csak fenn, melyet valaki a Gellért Szálló pincéjében ásott el, és 1946-ban újra előbányászott. E napló létét is több mint 4 évtizeden át titokban tartották megőrzői: csak 1986-ban került a Hadtörténeti Intézet levéltárába, ahol ma már mindenki hozzáférhet.

Az ostrom eseményeiről azonban sokan készítettek feljegyzéseket.



Tíz évvel ezelőtt Jalta uralta a világsajtót a New York Times-tól a Foreign Affairsen és a Spiegelen át a Magyar Füzetekig. A konferenciáról konferenciára zarándokló boldog szaktörténészek mellett megszólaltak jóformán minden humán tudomány képviselői, volt és leendő politikusok, illetve Közép-Európa kultikus gondolkodói: Kundera, Michnik, Kis János.


Hírlik, hogy szenzációs, tízmilliárdos ügy van kilátásban: Ferihegy II. átalakítása, egy igazi komoly magyar repülőtér felépítése, hihetetlenül előnyös buli, egy fillérünkbe se kerül – hurrá!

Meg hírlik az is, hogy veszélyben a bombaüzlet. Merthogy vannak, akik nem annyira akarják. Így hát lehet: a szerződés aláírása ugrik.

ja vu, mintha egyszer már hallottam volna egy ilyesféle történetet! Repülőtér, szerződés – honnan a csudából huhog nekem ez a kísértet?




 
Az igazságszolgáltatás igazságtalan. A törvényhozó s még inkább a törvénykező tudja, a bíró nem igazságot szolgáltat, hanem jogszabályt alkalmaz.


1942 nyarán Joszif Sztálin az Észak-Kaukázusba küldte Nyikolaj Bajbakovot. A politikusnak bármilyen áron meg kellett akadályoznia, hogy az előrenyomuló német hadvezetés kezébe jussanak a térség olajkútjai és finomítói. „Ha csak egyetlen tonna olaj a németek kezébe kerül, főbe lövetem magát.


51 éve történt, amit A félelem völgye című könyvemben leírtam, de a nyolcvanas évek elején, amikor elhatároztam, hogy papírra vetem mindazt, amit megőriztem emlékezetemben, még nem sejtettem, mekkora tragédiát élt át valójában a Sztálin akaratából a jéghideg szibériai és kazahsztáni tajgára száműzött csecsen nép. Mind a mai napig nem tudni pontosan az áldozatok számát, de azt állítják, hogy a közel 640 szerelvényen elszállított félmillió embernek alig fele tért vissza a Kaukázusba.


1944. február 23-án, a Szovjet Fegyveres Erők ma is ünnepelt napján indították meg Sztálin utasítására „a németekkel való kollaborálással” vádolt csecsen nép deportálását. Sokan vélnek felfedezni bizonyos párhuzamokat a „bűnös népre” kirótt akkori büntetés, illetve a most folyó, „megtorlással” felérő katonai akció mögött. Az 1944-es csecsen tragédiát egy szemtanú, Anatolij Prisztavkin orosz író A félelem völgye című megdöbbentő regény szerzője idézi fel a Beszélő felkérésére írott esszéjében.


A színhely a Veszprém megyei KISZ-bizottság felségterülete, továbbképző tanfolyamoknak helyt adó sajátos épületegyüttes Bakonyoszlop falutól két kilométerre északnyugati irányban: a pompás faépület, a Dreher család vadászkastélya már egy évtizede nem volt látható a cseszneki várból az eléje épített szocreál betonépület miatt.


Jugoszlávia elleni, mindössze tíz napig tartó háború után a szerbek, elsősorban a dobrovoljácok és a telepesek súlyos helyzetbe kerültek. A katonai közigazgatás bevezetésével hamarosan elkezdődött az üldözés, mindenekelőtt az ideiglenes táborok létrehozása: „Mindazon szerb, boszniai, montenegrói és cigány nemzetiségű személyek, továbbá a zsidók, akik 1918. október 31. előtt nem rendelkeztek községi illetőséggel Nagy-Magyarország területén (Horvátország nélkül)… kötelesek három napon belül elhagyni az állam területét, az 1941.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon