Petőfi másnapja

Önigazolások és számonkérések szobra

1882 – „Én azt hiszem, hogy ő maga is jelen van itten! A szellemnek ott kell lakni a szoborban, melyet az igazságosztó utókor nevének megörökítésére emelt.

Ez a szobor lát, érez és gondolkozik.

S a szellemek igazságosak; világosan látnak, s szenvedély nélkül ítélnek.

Láthatja ez érző, gondolkodó szobor, mi történt azóta, hogy szelleme poraitól megvált.

A népszabadság, melyet ő még, mint gyémántot keresett, és megtalálva annak tartott: ma már közönséges hasznos úttöltő kavics, félthetetlen, elveszthetetlen.

Láthatja Budapestet, s ítélhet felőle, hová emelkedett az a város, melyről ő egykor oly tréfásan énekelt.

Láthatja, hogy amit Vasúton írt dalában ábrándul óhajtott… íme beteljesült…

Láthatja, hogy a honvédsereg újra fennáll: erőben, hazaszeretetben a régivel versenyző…

Láthatja, hogy van erős pártküzdelem: de valamennyi párt csak a nemzet jólétének, hatalmának öregbítésében versenyez…

Láthatja, hogy van szabad sajtó, egész légiójával a szellem harcosainak, s az olvasóközönség száma – tábor: egész ország…

És még egyet láthat.

Azt, hogy »van még egy népeitől szeretett és népeit szerető király, s az Magyarországé« .” – Jókai Mór

1898 – „Volt egyszer egy magyar ember, szegény vándordiák, tanulatlan katona, aki nem járt a fal mellett, nem szégyellte a tüzet és szenvedélyét, a hitét és haragját, jóságát és kemény erejét megmutatni és kimondani.

Volt egyszer… És egyetlen maradt. Ezt dalolja a madár, és utána zengi most a nyársat nyelt politika, és az, akit meghajolni – idejében – nem látott soha: sok hivatalos úr és büszke excellenciás.

De nincs, ami megárthatna Neki… Megingathatatlan, változhatatlan. Mióta nincs, az ötven év: Neki egyetlen villanás. Időben, térben ő ragyog elől, és akik vagyunk –: vagyunk az utána loholó, káprázó szemű, megbénult tagú – hátramaradás.” – Bródy Sándor

1898 – „Kinek árnya ércből való, legszebb dalunk, magyar lélek leghűbb virága: elsők-elseje Petőfi Sándor, karját feléd híved kitárja. (…) Petőfi Sándor, s veled a többi lúdtollas győzők, tintavért ontó hadvezérek: a legfőbb dicsőség a tiétek, mind a tiétek!” – Új Idők

Új örökös jelentkezik

1899 – „Petőfi hazafiságának örököse a proletariátus. Azért vonultunk ki Petőfi szobra elé, mert szégyenkezve tapasztaltuk, hogy miként becstelenítik meg Petőfi emlékét azok a nyárspolgár lelkek, akik minden március 15-én összegyűlnek szobra előtt, hogy hatalmasan pózolva szavaljanak ott szabadságról, testvériségről, egyenlőségről… Kivonultunk Petőfi szobra elé, hogy megmutassuk, miszerint mi vagyunk azok, akik átvettük Petőfi örökét, hogy mi vagyunk azok, akikben Petőfi szelleme tovább él, mindaddig, míg győzedelmeskedni fog.” – Népszava

1907 – „Figyeljük meg, hogy maga a szabadság szó 151-szer s a szabad, szabadul szók 46-szor, együtt 197-szer fordulnak elő a költő műveiben. Leszámítva az ún. partikulákat, a szerelem szón kívül, mely csupán költeményeiben 272-szer fordul elő, ezt használja leggyakrabban, s ezzel külsőleg is kimutatja, hogy ő valóban a szerelem és szabadság költője.

Az ebből folyó lényeg az, hogy íme, Petőfi szabadsághős volt, a szabadság eszméjének katonája:, de nem volt szocialista, még kevésbé kommunista, kollektivista, szociáldemokrata vagy ez irányok bármely más árnyalatának híve.” – Ferenczi Zoltán

1910 – „Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével Petőfi ellen. (…) Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi a legjobban utált. (…) Hirdetjük s valljuk, hogy Petőfi nem azoké, akik belőle 1849 óta élnek, de a mienk, mindazoké, akik Magyarországon a változás, a megújulás, a forradalom áhítozói és harcosai vagyunk.” – Ady Endre

1911 – „Ne menjetek szavalni, újra mondom, / Petőfihez!… Igaz, hogy tűrni fog / Minden beszédet, mert el nem pirulhat, / És nem mondhatja, takarodjatok! / De mondom én, s dörögje millió száj, / Ha ő már néma, s meredt a kar, / Hogy a világszabadság lantosánál / Nem volt a földön jobb és hűbb magyar! / Petőfi Sándor a magyar szabadság / Halottja volt!… Nem a tiétek ő!… / Nemzetbecsmérlők, mondjatok le róla, / Mert nemzetéért halt meg a dicső!…” Ábrányi Emil

1913 – „Az idei március ünnepének a választójog és az internacionális együttérzés volt az aktuális éle, és Petőfi, a népjogok és a világszabadság költője, még mindig meg nem haladott modernséggel és forradalmisággal fogadhatta a proletárság hódolatát.” – Pogány József

A háború és forradalom vátesze

1914 – „Hurrá, testvér, csak most szorítsd még! / Csak a veséjét most ne engedd! / Dögrováson a muszka rémség, / Most mi esszük meg, nem a tetvek. / Hóhérpalástját fázva rántja / Petyhüdt nyakában már a kerge cár – / Varsó fölött a gépmadár dalában / Petőfi lelke jár.” – Gyóni Géza

1915 – „Van-e a világháborúnak poétája? Van-e a hadviselő nemzetnek fiai közt olyan költő, kinek hangja éreztetni tudná ennek a titáni mérkőzésnek nagyságát? Azt mondják, hogy nincs, sem nálunk, sem más országban. Nagy tévedés. (…) A közfelfogás megelégszik annyival, hogy Petőfi a világszabadságért akart meghalni, és kívánsága beteljesedett. Az igazság pedig az, hogy Petőfi meghalt a magyar szabadságharcban, melyet annyiszor megjósolt, de nem érte meg a világszabadságért folyó háborút, melyet szintén megjósolt, és hét évtizeddel előre meglátott prófétai lelkében. Mert valljuk meg, hogy most a világszabadságért folyt a háború.” – Barabás Ábel

1918 – „Miről Petőfi lelke álmodott / S békét mitől a sír ölében vára: / Hazám, kigyúlt szabadság-csillagod, / Zsarnok bilincsét széttöré karod, / Büszkén tekints a szent Respublikára! (…) Hazám! Hazát teremtő napjaid / Sorában új név lett szívedbe zárva: / Hadvészmegült idők borulatán, / Ki nagy lelkével csügge a hazán: / Gondolj, szeretve, Károlyi Mihályra!” – Szalay Károly

1919 – „Még csak most egy esztendeje is gőgösen jósolta meg a koronás magyar király, hogy a magyar forradalom csak agyrém. Mi pedig proletárdaccal és hittel hirdettük, hogy »lesz még egy március«. És íme, egy esztendő alatt a magyar proletárság egyetlen forradalmi lendülettel évszázadokra tolta előre a történelem mutatóját, és a gőgös koronás jós messze, a névtelen múltba süllyedt. Petőfi nyilát mi lőttük ki először Nyugat-Európában, és a bíboros bitorlók hatalmát, amelyet csak gyilkolásra és pusztításra használtak, a nép egyetlen éjszaka a kezébe vette.” – Landler Jenő

A százéves Petőfi

1922 – „Igen, Petőfi forradalmár volt, de nemzeti forradalmár. (…)

Ezzel homlokegyenest ellentétes az a forradalmi szellem, amely az 1918/19-i összeomlásunkkor tombolta ki magát, s amely a historikus és a nacionális radikalizmus volt. Ez az irány a maga teljes vakmerőségében ütötte fel fejét már a szabadtanítás 1907. évi pécsi kongresszusán a Pikler Gyulák és Jászi Oszkárok felszólalásaiban. Hirdetve a katedráról és a sajtó által, mind tovább harapódzott, míg a végén beletaszított bennünket az 1918. és az 1919. év posványaiba.” – Klebelsberg Kunó

1923 – „Az Új Idők szerkesztőjét az elmúlt napokban fölkereste egy régebbi ismerőse, aki egyébként előkelő társadalmi állású és művelt férfiú. A látogató elmondta, hogy különös megbízatása van. Március 1-én egy kis spiritiszta társaság, amelynek a szóban forgó úriember is tagja, megidézte Petőfi szellemét. A szellem jelentkezett, és midőn halála körülményeiről tudakozódtak, egy ötversszakos költeményt mondott tollba. Rákövetkező napon újból megidézték a szellemet, és azt kérdezték tőle, hogy mi legyen a költemény címe? »Születésem századik évfordulójára«” – volt a válasz. (…) A költeményt csak azért nyomtatjuk le, mert az országos Petőfi-kultusz egy különös virágát látjuk benne: »Elmúltam, mint a sápadt őszi fény, elmúltam, mint a füstbe ment remény, / Elmúltam, mint egy romba dőlt világ, / Mely új népeknek új költőket ád…«„ – Új Idők

1923 – „Zúg a Tátra, zúg a Mátra szívrepesztő rejtelemmel; / semmi nép még nem pocsékolt oly hiába annyi vért (…) Elfordult az Isten arca, s míg a sátán szárnya szálldos, / így kell nekünk ünnepelnünk, ó Petőfi, ünneped! / Két karom magasra tárom, s mint igéző ajkú táltos / mondom: minden sátánfajzat minden tánca, szűnjetek!” – Mécs László

1924 – „A szocialisták egy másfélezer főnyi csoportja az utcára vitte a maga pártos gyűlölködését, és Károlyit, Bokányit, Kun Bélát éljenezve marcangolta a nemzet szent érzését, míg a rendőrség szét nem verte a messzevágó célokkal terhelt tüntetőket. Az Ébredő Magyarok egy csoportja pedig bűzbombával dokumentálta a maga tiltakozó hazafias érzelmét… Köz- és társadalmi életünk beteg voltának ilyen többszörös kórtünetekkel való jelentkezése kínos meglepetés minden komoly hazafira nézve a konszolidációnak oly útja után, mint amit megtenni véltünk.” – Budapesti Hírlap

Komor ünnepek tanúja

1931 – „Értetlenül és mélyen elszomorodva látom azt a roppant rendőrkordont, amely, úgy látszik, a magyar ifjúságot el akarja választani még március 15-én is a magyar munkásságtól. Kínos látvány, és nincs benne semmi bölcsesség, mert hiszen nem kétséges, hogy Petőfi szellemének tiszteletében tökéletesen egy az ifjúság a munkássággal.

Ez a rendőrkordon is egyik bizonysága annak, milyen messze estünk 82 esztendő alatt az első, az igazi március 15-étől és annak hősétől, Petőfi Sándortól. Ha végigtekintek ezen a hosszú időn… ahogy egymásra gyűrűződnek az évtizedek, egyre magasodott és egyre vastagodott az a szellemi fal, amely a nemzedéket a márciusi ifjaktól elválasztotta. (…) Szellemi lázadást hirdetek ennek a 82 esztendőnek szelleme ellen, mely a kossuthi magaslatról Trianonba zuhantatta a magyarságot, és a magyar nemzet nagy szociális, gazdasági életkérdései közül egyetlen egyet sem tudott mostanáig megvalósítani.” – Bajcsy-Zsilinszky Endre

1936 – „Petőfi, a vörös kokárdás, vörös tollas ifjaknak vezére, nemzetközi vörös forradalmat akart, vörös respublikát, vörös lobogó alatt. (…) Petőfi ma is folytatja az izgatást. Lázít a mai Magyarországon is, hol a fasizmus a ’48-as forradalom vívmányait is megfojtotta, s még legkisebb maradványát is ki akarja pusztítani.” – Kun Béla

1937 – „Egy irodalmi est műsorából a rendőrség kihúzott hat Petőfi verset. Sorjában A nap, A palota és kunyhó, Az országgyűléshez, A XIX. század költői címűeket, s Az apostol egy részletét. A betiltott Petőfi-versek száma ezzel negyvenre emelkedett.” – Illyés Gyula

1937 – „Természetesnek tartjuk, hogy a Petőfi Társaság a rendőrségnek adott igazat, és a rendőri önkényt védte meg újra – Petőfivel szemben! Ha ellenkezően cselekszik, akkor a Petőfi Társaság pekárgyulai hagyományain esett volna súlyos csorba…” – Magyar Nap

1939 – „Az ő lángoló szavai harsogják ma is, hogy életünk minden cseppje a magyar szabadságé. De csak a magyarok szabadságáé. Nem idegen kufár üzletéért, nem a siber és nem a keletről jött kapitalista, nem a hazaáruló, nemzetbomlasztó kávéházi entellektüelért, hanem értünk, magyar parasztért, magyar dolgozókért, katonákért hullt el a legdrágább vér ott a segesvári síkon.” – Függetlenség

1943 – „Mi nem akarjuk elvenni, nem akarjuk kisajátítani se Petőfit, se a márciusi ifjakat, se magát március 15-ét a hazai baloldaltól, ha már oly görcsösen kisajátítja magának. Legyen az övék, ha meg tudják fogni, és be tudják dugni pénzes vagy röpiratos páncélszekrényeikbe. Nekünk elég lesz, ami a páncélszekrényekbe nem fér be. A magyar valóság, a magyar tanulság. Ez nekünk elég, a többi legyen a vörösöké, meg a sárgás rózsaszínűeké!…” – Nemzetőr

1944 – „Harmadszor ünnepeljük az új világháború fergetegében a március 15-e évfordulóját. (…) A »most vagy soha« kérdése, ha más formában is, de lényegileg még élesebben áll a magyar nép előtt, mint 96 esztendeje. (…) Csak Hitler ellen lehet a magyarság ügyéért harcolni… S aki március 15-nek nemzetmentő szellemében cselekszik, az most feszíti meg minden erejét, hogy az utolsó pillanatban még összefogja a munkásokat, a földműveseket, az értelmiség, a hadsereg szabadságszerető rétegeit, a magyar nép zömét, s a német ellen viszi őket, mint tenné Petőfi, ha köztünk járna!” – Rákosi Mátyás

Sej, a mi lobogónkat…

1948 – „Kossuth Lajos halálának ötvenedik évfordulója gyalázatba fulladt: 1944. március 20-át március 19-e előzte meg: a magyar történelemnek Majténynál és Világosnál is sötétebb dátuma. Nem árt erre emlékezni ma, a szabadságharc százéves, Petőfi Sándor születésének 125-ik évfordulóján. Ennek a nemzetnek sok érdeme és erénye mellett az egyik, talán legnagyobb hibája, hogy gyorsan felejt. A gyalázatnak ezt a dátumát nem szabad gyorsan felejtenünk! (…) A magyar demokrácia hű végrehajtója volt és lesz továbbra is Petőfi örökségének. (…) A magyar demokrácia a világszabadság kártyájára tette fel és teszi fel ezután is a haza sorsát.” – Révai József

1948 – „A centenáris ünnepségek három napján, szombaton, vasárnap és hétfőn a főváros kivilágíttatja a Kossuth-szobrot és a Nemzeti Múzeum főhomlokzatát. A NÉKOSZ március 15-én este fél 11-kor a Városi Színházban tartott díszelőadása után centenáriumi népünnepélyt rendez. (…) A Kispesti Textilgyár, a Goldberger Rt. és a Magyar Pamutipari Rt. a munkaverseny szellemében ünnepli március 15-ét. (…) A Petőfi Társaság március 14-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor tartja 70-ik ünnepi nagygyűlését a Fészek Klub dísztermében.” – Szabad Nép

1949 – „Ma, halálának századik évfordulóján elmondhatjuk, hogy Petőfi harca a mi karunkkal vívta ki a végső diadalt, Petőfi szelleme élőbb, mint a maga korában volt. Szavak helyett tettekkel jelentjük Petőfinek: a német zsarnok szétzúzva a földön hever. A szabadság tízmillió magyar elidegeníthetetlen tulajdona lett. A kunyhó győzedelmeskedett a paloták felett. Nincs többé »szeretett király«, trón és korona: a Habsburgok utóda kitartott szolga lett, aki Washingtonból öltögetheti csak a nyelvét felénk. Hám érsek hazaáruló utóda börtönben ül.” – Horváth Márton.

Március – októberben

1956 – „Milyen egyszerűen történt száznyolc évvel ezelőtt a magyar sajtószabadság kiküzdése. (Derültség, élénk, majd ütemessé váló taps.) Vasvári és Petőfi ott tébláboltak Heckenasték nyomdája előtt, és Heckenast bácsi jó hangosan azt mondta: »Nem tehetem, nem lehet kinyomtatni, cenzúra van!« (Derültség.) – Ám odasúgta fiatal ostromlóinak: »Foglaljanak le egy sajtót…« (Derültség.) És Petőfiék arkangyalarca szélesre húzódott, és így szóltak fennhangon: »A nép nevében ezt a sajtót lefoglalom« (Taps.) És rátették kezüket egy régi-régi, fekete, olajos, avult gépre. És Magyarországon kézrátevéssel, mint Patagóniában a gyógyulás, megtermett a sajtószabadság. (Derültség és taps.) A Petőfi-szobrok évek óta kérdőn ránk tekintenek, és szigorúan, gyűlölettel. Nekem úgy rémlik, hogy épp a sajtó szabadságát kérik számon tőlünk. (Taps.) – Tardos Tibor

1956 – „1. Követeljük a lenini egyenjogúság alapján álló szovjet–magyar barátságot! 2. A népjólét emelését szolgáló új ötéves tervet! 3. Nagy Imrét a vezetésbe! 4. Nyílt tárgyalást a Farkas-ügyben! 5. Félre a kerékkötőkkel! 6. Le a sztálinista gazdaságpolitikával! 7. Éljen a testvéri Lengyelország! 8. Munkásigazgatást az üzemekben! 9. A mezőgazdaság talpra állítását, önkéntes szövetkezést! 10. Építő nemzeti programot! 11. Éljen Petőfi ifjúsága! 12. Szocialista demokráciát!” – a Petőfi Kör jelszavai

A kényszerzubbony pátosza

1957 – „A mi eszményképünk Petőfi Sándor, aki a háromszínű magyar zászló szeretetét összeegyeztette a nemzetköziséget szimbolizáló vörös zászló lángoló szeretetével. Végérvényesen véget kell vetni annak az ellenforradalmi demagógiának, amely a kommunistákat nemzetköziségük miatt hazafiatlansággal vádolja. A mi korunkban minden országban az egyedül következetes hazafiak a kommunisták. Így van ez Magyarországon is!” – Komócsin Zoltán

1958 – „Nem azok Petőfi utódai, akik Mindszenty bíboros hercegprímás »új honfoglalását«, nagybirtokos és királypárti összeesküvését szervezték és támogatták, hanem azok, akik küzdöttek ellene… Azok voltak Petőfi örökösei, akik Budapest utcáin meghaltak a néphatalomért. (…) A nagy március 110. évfordulóján az új magyar fiatalság megerősíti Petőfi hitvallását, s világgá kiáltja: Magyarország szocialista köztársaság marad, hű a magyar nép és a szocialista nemzetköziség nagy ügyéhez!” – Barabás Tibor

1972 – „Petőfi lobogója egyszínű vörös, mint a gondolat forradalma, mint a szakadatlan jobbra törekvők forradalma (…) Petőfi lobogója vörös, mint az örök tűz, a világ forradalmai. Mi atyánk, Petőfi Sándor, jöjjön el a Te országod!” – Gyurkó László

1972 – „Az ünnepségek itthon és a világban számtalan sugárral világítják meg most, születése 150. évfordulóján, Petőfi Sándor alakját. A sokféle szögből rávetülő sugarak visszaverődnek, s így igaz, hogy »az ünneplés nemcsak az ünnepeltre vet fényt, hanem az ünneplőkre is« (…) A legutóbbi másfél évtizednyi időben a magyar szellemi élet erői vitákban és elmélyült kutatómunkákban megtisztították a Petőfi-képet a torzításoktól. (…) Így lehetett a mi rendünk előfutára. (…) Petőfi műve a népi Magyarország, a kommunisták és szövetségeseik mellett érvel a történelem távolából.” – Aczél György

1973 – „Március 15-i nemzeti ünnepünkön, a rendben lezajlott megemlékezések után Budapest belvárosában – a Váci utcában és környékén –, az esti órákban, néhány száz felelőtlen személy nacionalista tüntetésre tett kísérletet. A csoportosulást szétoszlatták. A rend helyreállítása során igazoltatásra került sor, és a csoportosulás kezdeményezői közül 41 személyt a Budapesti Rendőr-főkapitányságra előállítottak.” – Népszabadság

1983 – „Nagyszerű érzés volt részt venni a spontán megmozdulásban. Őszintén szólva nem hittem, hogy 1983-ban még képesek vagyunk ilyesmire!” – egy diák leveléből

1986 – „Ha valaki az úttesten nem keresztül megy, hanem hosszában halad, gyalog egy nagyvárosban, pláne a forgalommal szemben, az biztos nem normális, az a közrendet zavaró dolog. És mindegy ebből a szempontból, hogy ez március 15-én vagy 16-án történik, egyedül teszi-e, vagy tízesével, és hogy hazafias lelkesedéssel átitatva vagy pedig anélkül.” – a KISZ KB munkatársa a Lánchídra szorított s ott végigvert tüntetőkről.

1988 – „Nem szabad tovább hallgatni, ki kell mondanunk, hogy a szovjet típusú diktatúra mára válságba sodorta az országot, és nem kínál kiutat.” – Demszky Gábor a Gyűjtőfogházból

1989 – „Tavaly március óta a kommunista rendszer erkölcsileg és politikailag megbukott.” – Tamás Gáspár Miklós

(Idézeteinket a Jöjjön el a te országod [Szabad Tér Kiadó, Bp. 1988. szerk.: Margócsy István] című gyűjteményéből válogattuk. A független megemlékezésekről lapunk régi folyamának 7., 16., 24. és 26. számai – a folytatásról az 1990/10., 1991/11., 1992/11., 1993/9., 10. és az 1994/10. számok szolgálnak további adalékokkal.)