Nemrégiben egy tanulmányában azt fejtegette, hogy a jelenleginél nagyobb államháztartási deficit mellett is fenntartható a gazdasági növekedés, és éppenséggel a deficit túlértékelése hordoz veszélyeket. Az utóbbi évek uralkodó álláspontjához képest ez eretnek vélemény…

Először hadd pontosítsak.

Te elég sajátos helyzetben lebegtél a reformkommunisták és a demokratikus ellenzék között. ’74-ben kirúgtak a pártból, de soha nem marginalizálódtál, végig megmaradt rendes, polgári kutatói pozíciód az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetében. ’77-ben szerepelsz már az első szamizdat kiadványban, a Marx a negyedik évtizedben címűben, viszont az ott szereplők közül te vagy az, aki még a leginkább használható elméletnek tartja a marxizmust, különösen a gazdasági elemzésekben.

A Ki Kicsodában azt lehet olvasni önről, hogy 1949-ben fejezte be az Állami Kereskedelmi Főiskolát, de arról egy szó sincs, mikor járt a közgazdasági egyetemre vagy esetleg máshová. Lehet, hogy nem is végzett egyetemet? Nincs is diplomája?

De van. A főiskolai. Ez hosszú történet. Én eredetileg ugyanis jogász akartam lenni. Be is iratkoztam a jogra, de úgy éreztem, mellette el tudok végezni még valami más iskolát is, és ezért párhuzamosan beiratkoztam a kétéves kereskedelmi főiskolára is.

Elnézést a késésért, a gyülekezet átszervezésével kapcsolatos megbeszélésünk elhúzódott. Egy jelentős építkezésben vagyunk, és ennek kapcsán a gyülekezet gazdasági működtetését kell átgondolnunk.

És miért van az, hogy ezt önnek kell kezelnie?

Az átszervezés a gyülekezet alapvető anyagi érdekeit is érinti, ezért szükséges az én állásfoglalásom az üggyel kapcsolatban. Az építkezést egy kft. irányítja, de a költség a Hit Gyülekezete tagjainak az adományaiból folyik be.

Nemrégiben jelent meg a magyar privatizáció tízéves történetét áttekintő könyve. A magyar privatizáció, összehasonlítva más kelet-európai példákkal, nem az egyetlen lehetséges út volt. Melyek voltak azok a politikai, történelmi és gazdasági körülmények, amelyek e felé a leginkább az angol modellre hasonlító út felé terelték a magyar privatizációt?

Nem nevezném a magyar privatizációt angol típusúnak. Ami Kelet-Európában történt, az semelyik nyugati privatizációval nem hozható közös nevezőre.

– Egyetemi oktató vagy, naponta ki kell állnod a diákjaid elé, szerepelned kell, meg kell őket nyerned a tárgyadnak, vagyis saját magadnak – hiszen végül is attól hiteles az, amit előadsz nekik, ahogyan te azt prezentálod. Itt kénytelen vagyok a hallomásaimra hivatkozni, hiszen sohasem voltam a diákod: azt mondják, a személyes vonzerő a szokásosnál fontosabb elem a tanításnak abban a fajtájában, amelyet művelsz. És hogy ez a személyesség korántsem ártatlan dolog.


– Ezt már az öreg Szókratésznak is a szemére vetették.

Maga filmrendezőként jelentős személyisége volt 1989 előtt a magyar közgondolkodásnak. Azon értelmiségiek közé tartozott, akik képesek és hajlandók voltak megjeleníteni azokat a problémákat, amelyeken mindannyian rágódtunk, és amelyeket jószerivel csak szimbolikusan, a képes beszéd nyelvén lehetett nyilvánosan megfogalmazni. Maga rendszeresen élt is ezzel a lehetőséggel.

A reformkor politikai elitje mai szemmel egységes és nagyszerű szellemi és politikai teljesítményt felmutató generációnak tűnik. De vajon a kortársak is így látták-e ezt akkor önmagukról?

Paradoxon, de a reformellenzék ereje éppen összetettségében volt. Éppen abban, hogy különböző indíttatású, különböző szemléletű emberek jutottak el a legkisebb közös többszörös felismeréséhez. Eljutottak ahhoz, amit ők nemcsak az elit és a néptömegek vonatkozásában, hanem a közéleti szférán belül is érdekegyesítő politikának tekintettek.

1989. április 30-án még mint a Németh-kormány miniszterhelyettese, a pénzügyi tárca várományosa azt nyilatkozta: „A részben kicserélődő kormány sem lesz kevésbé népszerűtlen, mint a mostani. A pénzügyi tárca, amely közben a költségvetés és az adórendszer reformján dolgozik, még inkább az lesz.

Hogyan lettél kereszténydemokrata és miért?

Gyerekkoromban jártam ugyan hittanra, és a család is erősen katolikus beállítottságú. Nagymamám annak idején mindig adott egy húszast, ha elmentem a hittanórára. De a teológiai kérdések iránti érdeklődésem a gimnáziumban kezdődött. Szülői nyomásra mégis a jogra próbáltam bejutni. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem érdekel, mit mond az alperes a felperesnek, engem a teológia és a filozófiai kérdések foglalkoztatnak. Ezért aztán úgy döntöttem: egy életem, egy halálom, én bizony beiratkoztam a hittudományi akadémiára.