Amikor a Beszélő számára veled a rendszerváltás környékén Solt Ottilia utoljára interjút készített, a naivabbak úgy képzelték, hogy a világ végre jó irányba fordul, és a megalázottaknak igazság szolgáltatik. Te hogy láttad akkor, és hogyan látod ma?

Te voltál a magyar filmes társadalom egyik kulcsfigurája, kulcskádere a hatvanas években, a magyar film aranykorában. Te voltál a szakmai szövetség főtitkára, a rendezőtanoncok osztályfőnöke, a főiskola rektorhelyettese, a legszélesebb skálán dolgozó filmstúdió vezetője, te rendezted a korszak reprezentatív, „múltlezárós”, „szembenézős” filmjét, a Párbeszédet. Még az amatőrfilmesek szövetségének is te voltál az elnöke. Azután 1970-ben hirtelen eltűntél. Elköltöztél Svédországba. Miért?

Erre többféle válasz van. Mondom az anekdotikusat.

Készülve erre a beszélgetésre, átnéztem az elmúlt években megjelent interjúit, és csodálkozva fedeztem fel (így együtt olvasva nem lehet nem felfedezni), hogy mindegyikben ajánlatot tesz… Néha csak burkoltan és futólag, máskor azonban teljesen nyíltan és határozottan. 1995-ben például azt mondta a 168 Órában, hogy ha megköveteli a haza – márpedig megköveteli – akkor újra elvállalja a pénzügyminiszterséget, függetlenül attól, hogy kedvére való-e az a kormány (illetve az a koalíció), amelynek így tagjává válna.

Az a társaság, amelyik megpályázta a két kereskedelmi csatornát veled mint frontemberrel, mennyire számolt azzal a tényezővel, hogy a frontember a magyar politikai színkép egy részét erősen irritáló személyiség?

Nem tudom, hogy ezt mennyire érzékelték, bár címkézős ország állampolgáraként a magam részéről mindenesetre igyekeztem ezt az eshetőséget figyelmükbe ajánlani. De azt felelték, ők is tájékozódtak, és arra jutottak, hogy ezt Magyarországon nagyon sokan egészen másképpen látják.

Valahol úgy nyilatkozott: sokan a kormányzatban arra figyelmeztetnek, hogy ne legyen választási költségvetés. Ön ezzel szemben épp azt mondja, hogy inkább a meglévő lehetőségeket kellene kihasználni.

Ez így nem pontos. Nem azt mondtam, hogy nosza, csináljunk választási gazdaságpolitikát. Arról beszéltem, hogy minden választás előtt jogos a félelem, hogy a kormány választási gazdaságpolitikát fog folytatni.

Másfél éve vagy az adatvédelem és az információszabadság biztosa, és mint ilyen, azóta folyamatosan szereplője a nyilvánosságnak. Ami érthető, hiszen olyan hivatalt viselsz, amelynek nem volt előzménye Magyarországon, másfelől rá is vagy utalva a nyilvánosságra, hiszen csak ajánlásokat, állásfoglalásokat bocsáthatsz ki, amelyeknek nincs kötelező erejük – hacsak a nyilvánosság révén nem.

Ön a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem bölcsészkarának egyik megteremtője: ehhez képest elég különösnek hangzik, hogy eredetileg a Műegyetemen diplomázott – gyengeáramú villamosmérnökként. Miért volt szükség erre a pályamódosításra?

Valójában nem a mérnökségről nyergeltem át a bölcsészetre, hanem éppen fordítva: mindig is bölcsész akartam lenni, sohase más.

Ön sok éven át nemcsak megfigyelője, hanem megfigyeltje is volt a közép-európai országoknak: a német titkosrendőrség, a Stasi önről is bőségesen gyűjtött adatokat. A közelmúltban be is tekinthetett az aktákba.

Már nem jár ilyen helyekre?

Borzasztó szívesen mennék, de ezeknek az utazásoknak nagyon komoly anyagi feltételei vannak. Az MTI-nek erre nincs pénze, és abban sem vagyok biztos, hogy ha nem állna ilyen pocsékul anyagilag, mint ahogy áll, akkor finanszírozna-e ilyen vállalkozásokat. Az MTI már a ’94-es ruandai utamat sem támogatta: szabadságot vettem ki, kölcsönkértem emberektől, és az utolsó fillérig a saját költségemre utaztam.

Miért van ez így Magyarországon?

A belügyminiszterrel szembeni – mostanság felerősödött – kritikát a romló közbiztonsági helyzet, a rendőrségnek a szervezett bűnözés üldözése terén produkált eddigi kudarcai, a testületen belüli korrupciós botrányok váltották ki. Ezek közvetlenül a rendőrséget érintő gondok. A bírálatokra válaszolva azonban Ön többször is kijelentette, hogy nem rendőrminiszter, tehát nem tud közvetlenül ezekre a dolgokra hatni.