Skip to main content

Folyamatos jelen

Kusturica és Szerbia választott


A szerbiai önkormányzati és a vajdasági tartományi választások két fordulója között a műértőbb közönséget egy filmpremier tartotta izgalomban – Emir Kusturica legújabb filmjének, Az élet egy csodának hazai bemutatójára került sor. Nem is akárhol, hanem a legfőbb forgatási helyszínen, a rendező által külön ezen alkalomból épített „tradicionális” avagy „klasszikus”, a régi településeknél is igazibban „régi” szerb falucska, Mecavnik pincemozijában.

Mink András
A kudarc fala


Divide: Vízválasztó. Kettéoszt, szétválaszt, megoszt, viszályt kelt. Ez volt a címe annak a maga nemében egyedülálló kiállításnak (kurátorok: Simon Éva, Szilágyi Csaba), amely a nyári hónapokban volt látható a Nyílt Társadalom Archívum Nádor utca 11. szám alatt található Centrális Galériájában.


„És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát
mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.”
Sámuel I. 8:7



Kende Tamásnak baráti szeretettel


A 2004. augusztus 25-ei kormányfőváltást történelmi fordulópontként értékelte a baloldali és Gyurcsánnyal inkább szimpatizáló magyar sajtó. Az öröm láthatólag nem csupán az új miniszterelnök-jelölt személyének szólt, hanem annak a váratlan fordulatnak, hogy úgymond „megmozdult a párt”.




Két évvel ezelőtt, amikor a nagy népboldogítás kezdődött, senki sem mondta, hogy ez a Medgyessy meg van őrülve. Most meg mindenki mondja, hogy meg volt. Azért lett volna ő megőrülve, mert nem a ciklus végén boldogította a népet, hanem az elején. Logikusnak tűnik valóban, hogy az okos miniszterelnök először kopaszt, aztán töm, a hülye meg fordítva. És mire jönnek a választások, az okosnak elfelejtik a szűkmarkúságát, a hülyének meg a bőkezűségét. A gyakorlatnak azonban még sose volt rá alkalma, hogy ezt a logikát igazolja.


A júniusi helyhatósági választások Romániában alapvetően megváltozott politikai helyzetre utalnak. Megtörni látszik a nyelvi-kulturális közösségek közti határvonalak merevsége. A választások során szinte általánossá vált a korábban homogéneknek és átjárhatatlanoknak tekintett kulturális közösségek tagjainak disszidenciája. A magyarok és románok jelentős hányada ma már hajlamosnak mutatkozik arra, hogy átszavazzon a nyelvi-kulturális „határokon”.


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nemrégiben úgy döntött, megbünteti azon ország szövetségét, melynek szurkolótábora kifütyüli az ellenfél himnuszát. A bölcs öregurak azonban elfeledték kidolgozni azt az eshetőséget, amikor a szurkolók saját országuk himnuszát fütyülik ki.


„Nincs régibb, mint a tegnapi újság. A tegnapi újságra pucolják a krumplit.” Ezek és ehhez hasonló bölcselmek jutnak eszembe most, amikor arra készülök, hogy annak a választásnak az esélyeivel és hatásaival foglalkozzak, amelyről már (most, amikor az olvasó olvassa) mindenki sokkal többet és pontosabbat tud, mint én, amikor a cikkemet írom. Ezennel tehát megpróbálom prognosztizálni a tegnapi időjárást. Ennyit elöljáróban magam mentségére.

A választók megkegyelmeznek

A választással persze a Beszélőnek is foglalkozni illik.





Babarczy Eszter tiltakozik gyereke és gyereke gyerekei nevében, egyben alternatívát ajánl: „Ne védje meg őt [ti. gyerekét és gyerekei gyerekét] senki egy nem létező veszélytől olyan eszközzel, amely elidegeníti barátaitól, gyanakvást és gyűlöletet ró rá örökségként, és nem engedi, hogy boldog legyen Magyarországon. Volna egy alternatíva, a nevetés. Döbrentei Kornél tökéletesen nevetséges. Miért olyan nehéz ezt megérteni?” (Népszabadság, március 20.)

Ezt egyáltalán nem nehéz megérteni. Döbrentein nevetni se nehéz. Éppen hogy túlságosan is könnyű.



Ha emberi számításaink nem csalnak meg bennünket, akkor mindaz, amit a kormány a közigazgatási reform címszava alatt tesz (próbál tenni, kísérletezik, erőltet – a megfelelőt kéretik kiválasztani), szembemegy mindazzal, amit az Európai Unió elvárna tőlünk. Ennek következményeivel minden valószínűség szerint csak 2007 után találkozhatunk. A legfájdalmasabb talán az lehet, hogy az EU új támogatási rendszerében a rendelkezésünkre álló uniós forrásokat nem vagy csak kínkeservvel leszünk képesek fölhasználni.

Neményi László


Hetek óta két téma uralja az amerikai politikai életet, beleértve az elnökválasztási küzdelmet is: Irak és a 2001. szeptember 11-ei terroristatámadásokat vizsgáló független bizottság munkája. A tévéhíradók szinte másról sem szólnak, egyes csatornák élőben közvetítik a bizottsági meghallgatásokat és az iraki megszálló erők napi sajtótájékoztatóit, majd szakértők és kommentátorok hada értelmezi a hallottakat.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon