A 2006-os őszi zavargásokkal a serdülőkorban lévő magyar demokrácia vitán felül új korszakába lépett. Azóta vissza-visszatérnek az erőszakos események, melyek epicentruma a főváros, vidékre csak utórezgései jutnak el, de mégis alapvetően befolyásolják a közbeszédet az egész országban. Ez az írás ehhez a diskurzushoz szeretne hozzájárulni néhány összefüggés megvilágításával, mely szerepet játszhatott abban, hogy elmosódni látszik a jogállam és az alkotmányos alapjogok értelme egy olyan országban, melynek alig 20 évvel ezelőtt sikerült átfogó politikai és gazdasági rendszerváltást véghezvinnie lényegében egyetlen komolyabb erőszakos megmozdulás nélkül.

Egy címen két párt lakik – morgott Kuncze Gábor az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén Kóka János melletti kortesbeszédében. A liberális párt végletes megosztottságára koncentráltak a küldöttgyűléssel foglalkozó kommentárok és elemzések is. Többen latolgatják, mire lesz elég Fodor Gábor minimális arányú győzelme az ügyvivő testületben kialakult patthelyzet és a frakcióban megmaradó kókista fölény mellett. A hí­rek­ből és spekulációkból elég vigasztalan kép rajzolódik ki a párt belső állapotáról, de meglehet, ez a kép még mindig túl hízelgő.

Ez a társadalom éretlen arra, hogy felelősségteljesen döntsön, csak a pénz dominál, pénzért, még ha fillérekről is van szó, mindenre gondolkodás nélkül hajlandó igent mondani. Mikor fog ez a balga nép fölébredni? Az ország lakossága bebizonyította: nem érdemli meg a szabadságot. Nem tud vele mit kezdeni… Magyarország polgárai elfordultak az érdemi politikától, felhagytak a gondolkodás luxusával.

Már az ezret is meghaladja a múlt év végi kenyai elnökválasztás nyomán kirobbant erőszakhullám áldozatainak száma. A régóta lappangó etnikai és politikai ellentétek a vitatott eredmények miatt elemi erővel törtek a felszínre, eszeveszett öldöklést indítva el.

A Beszélő 2007. novemberi számában megjelent, Ayn Rand Atlasz vállat vont (Atlas Shrugged) című regényének mielőbbi hazai kiadását szorgalmazó cikkében¹ Seres László azzal méltatja a könyvet, hogy az „eladott egy, az ember túléléséhez szükséges filozó­fiát, a ráció és a tudatunktól független valóság tiszteletben tartását hirdető objektivizmust, és eladott egy politikai világnézetet, a szabadpiaci kapitalizmust, ami a közhiedelemmel ellentétben a szabadpiaci kapitalizmus őshazájában sem népszerű”.

Az antikapitalizmus fölmondásának ára van. És ezt az árat az SZDSZ nem fizette meg. Ez a demokratikus ellenzékből jött liberálisok becsületbeli adóssága. Amiről már mintha nem is tudnának. A hajdani demokratikus ellenzék becsületének állása – hát, az most már talán mintha nem is lenne olyan érdekes. De amivel tartozunk, nemcsak a mi becsületünkből, hanem a legüresebb pénztárcákból, a leg­üresebb gyomrokból, a legüresebb életekből hiányzik.

Számos barátommal, eszme- és szerzőtársammal el­len­tétben (szinte) sosem gondoltam úgy, hogy az SZDSZ nevű politikai képződmény irrelevánssá vált volna a magyar politikai életben. Mindig amellett érveltem, hogy az SZDSZ-ből kell kihozni, amit lehet, mert a magyar liberalizmus egyetlen létező intézményes politikai képviseletéről való lemondás beláthatatlan következményekkel járhat.

Néhány hónapja fut az MR1 Kossuth Rádió új műsora, a Történet, hangszerelve (szerkesztő: Szikra Zsuzsa). Ebben olyan közszereplőket hívnak meg szombatonként, akik valamilyen szempontból a hét híreiben fontos szerepet kaptak. Az interjúalanyok többnyire életpályájukról beszélnek, olykor intimitásokat is elárulnak, sőt kedvenc zenéikből is válogatnak.