Skip to main content

Vers

új könyvem után


hajóházam kihajózott a révből
s már előre elvesztettem a vámon
amit nyerhetek a kaland révén -
nem számolva a hajóháztöréssel
csurgunk le a delta-ypszilonig
ahol az utca két ágra válik
míg a tágas tér tengerébe torkoll -
verstársaim vén tengeri medvék
átjutunk-e végre a túlsó partra
ahol díszburkolt lagunák közében
az elvadult éden vár ránk és mióta -
a költészet szele a jövőből fúj
nincs más irány csak előre a múltba
s dobálja rossz szél szippantgassa örvény
a hajóházasság törik szakad
a víz színén örökre fönnmarad















Kovács András Ferencnek, szívből


Ó, Szív, mellből sosem lesz kebel,
mint kutyából se szalonna,
ne esküdj, balga, és ne remélj, -
ürül már léted dobható flakonja,
Szív, a mell már csak ilyen,
fütyüli sorsunk aranyszabályát:
hogy kappanból kakas már nem
(beszéli a köntös ki drága kabátját),
a mell már csak így: buggyanósan,
mintha nem jönne a hajnali
mínuszból, búsan, bunyósan
kutyára dér...
...mellbúzából terem a mellkenyér,
mellnap virul minden
mellnapnak hajnalán,
melléből él minden
görög, török és katalán
nőszemély, didi-ritmust szerez,
Szív, műv


















Kis elégia Tóth Árpádnak


A lélek balga fényűzése fogytán
tojássá-kővé gyűrődnek papírok,
mintha a szón túl lenne az a végfok,
hol az értelem ordít, mint toportyán,

fává szorulva vissza, Sziszifosz
köveit görgető Hérakleitosz,
mintha a mindenségben volna étosz,
erkölcs, s nem az lenne, hogy csak kikopsz.

Öt perc múltán? Két órára?










Kricsfalusi Iván versére


Mért is nincsen annyi merszem,
hogy már kora reggel cár legyek?
Hagynám, hogy az ország vesszen
– tudnivaló, hogy a
cárok ritkán elég éberek.

Érdekelne államérdek?
Hát mit nekem nép vagy bölcs Duma?
A sarcokból is megélek
– tudnivaló, hogy a
cárnak fizet Al- és Fel-Duna.

Estefelé nagyot ennék,
szavam lesné minden cimbora!
Nem én lennék éhes vendég
– tudnivaló, hogy a
cárnak van a legjobb óbora.

Éjszakára ágyba várna
Pityer legszebb asszonya!
Ám én magam bújnék ágyba
– tudnivaló, hogy a
cárnak nincse























1.
legvégül a süket-néma iskola
is lángokban állt
önemésztő bokor
a frissen nyírt sittimfák mögött

2.
készen áll a város a csönd előtt
elindul ugyanaz a nap
lenyugszik és fölkel
pernye száll előtte megtévedt

3.
madárraj megállás nélkül de még
előbb a hang tűzből
jövő sokféle kiáltozás
nem szó csak hang hang és füst

4.
semmi értelem ragozott ige idézhető
töredék semmi
hátrahagyott feladat
ömlesztett hangzók csak hang és füst

5.
majd a fölsorakozó katonák az öreg
épület előtt c


























Petri György emlékére


Ugyan mi jöhet még ezután?
A nagy narratíváknak lőttek.
Viagrával feltámasztott álmok kora jő,
szabadpiac, multikulti, guminő,
a szaporodás távkapcsolóval muködtethető,
lesz helye globalistának és ébredőnek.

Tüntetés, ellentüntetés:
legyen vagy ne legyen
abortusz, halálbüntetés.










Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték,
úsztak lótetemek, hullák ’44-ben,
szovjet hadiszállítmányok később.
Jött azután Bős–Nagymaros, így aztán
elúszott a Duna is.
Kedves Attila, Duna nincs már.
Hol vagyunk már attól,
hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.
A Te Dunád már nincs.









Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
vagyunk a kert is rábólint tilosban
futó idő megállt a túlba így vitt
maradni kéne még azt súgja jól van
bólint a bodza is alacsony napba
bámulsz felállsz lassan lemész a stégre
nyugágyak bent a villany is lecsapva
ősz van és délután sietni kéne
hová pedig a táskát összeraktam
valamit egyszer úgyis itt felejtünk
meleg a fal úgy ég az őszi napban
lopott napunk ahogy nemrég a testünk

Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
egy hosszú szál inkább ki kéne húzni
harminchárom éves vag
















Egy csontmezőn tántorgok a távolinak képzelt cél felé
és szomjan halok, ha nem tudok versekkel vizet fakasztani a csontból
szellem liheg a nyomomban,
vagy pár lépéssel előttem, ki tudja,
az úgynevezett ihlet,
egy kurva, akinek hinnem muszáj,
akárhányszor is becsapott idáig.
A költészet, súgja a fülembe, végső soron varázslás,
mely előhívja belőlünk a bennünk rejtőzködő jót,
s rögeszme nélkül ki élhetné túl a bombázásokat,
a rettentő fölismerést, hogy az ember embernek farkasa
lehet, hogy költészet nélkül is van jövőnk,
épp csak szomjan kel













Ballábam nagyujja minduntalan zavar
a járásban. Köszvény? Csontnagyobbodás?
Jobb térdem gyakori sajgásáért gerincem
meszesedését kell okolnom. E fájás
a combtőig sugárzik. Apropó combtő:
ez folyvást viszket, akárcsak here-
zacskóm ott, ahol hozzá dörzsölődik.
Germán és yankee kenőcsök puhítják
a gyulladt bőrt, így hát a viszketés
megszűnik hamar, aztán visszatér,
s kenhetem újra. Sehogyan sem gyógyul
bal hüvelykujjam, melyre síelés közben
ráestem - nem fáj, csak ha hajlítom,
s nem hajlítom, hogy ne fájjon.













Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon