Skip to main content

Vers


Uram, nyilazz le, kértem, és a
Rücskös mennyezetfehér alatt tán
Vártam is, mit ér szavam Dicsőséged,
A Trón előtt, szerencse, ott halandó
Por a porban, mit számít, hová
Zagyválja épp a szél. Nyílások és csövek,
Bolondság mind, a test Neked, a fáradt
Gőzt ahol kiengeded.
Vagy pörgeted, Chanukkakor ahogy szokás
A trendellit, hatalmas ostoroddal kis
Játékszered, csigázod, búgjon, míg a
Csontja ép.














Falpor a fákon. Mintha szondával
vizsgálnám a nehéz fényeket,
a repedéseket és a vakolatból
meredező nádat. Az esőtől
behorpadtak a törmelékdombok.
Az oltott mész kihozza a réti
rothadás bűzét, a kert végi avas
nád szagát. Verebek lepték el
a kert hasadozott útját.

Mintha ide tettek volna, ebbe az
elhagyatott házba, hogy fejlődjek,
nőjek kedvükre. Rám örökítették
a kőkemény salakos talajt, ahol
minden lény közös ismertetőjegye
az aljas számítás. Legyen az bolha,
krumplibogár vagy zsizsik.

















A Westbahnhoftól délre él,
egy képregényben volt a Lány,
most bánatában könyvelő,
csalárd a férje oldalán.
A Westbahnhoftól délre még
ha olykor-olykor élni jársz,
keresd fel azt a bérleményt,
a térre néz egy régi ház.
A nő ebédre visszatart,
és ott fog estig, és mesél,
és felkínál, és mondja, hogy
a Westbahnhofra egy fehér
brit férfi érkezik, kezében
táska van, kalap, kabát,
esernyőt lóbál, andalog,
újságjából, szavamra, lát.
















Elégedett vagy most. Puha arcodon
megült a zsír, szájad csupa új penész,
és nincs szemed, mikor kipislogsz,
kétlyuku gomb gurul el belőled.

Szuszogsz, alig van már levegőd, az is
csak, mint a rossz szél, fúj kifelé, fejed
nem is kerek, csak krumpliforma,
orrod alatt kicsi forradások –

Penészes szájad már soha nem beszél.
Ahogy kipislogsz, gomb fut az égen át,
nagy búcsuzó lelked büdös szél.
Nézed az arcod. Elégedett vagy.
















Stux, maga vérbeli párizsi lett,
kinek a lét csak egy kvázi-zsilett.
Úgy sétál élén mint Champs-Elysée-n,
Stux, maga kedves, kedves izém!

Stux, hogy a franc marná széjjel a torkát,
ha este a Rouge-ba’ benyalja a tortát,
és nem gondol arra, hogy Balkeleten
mennyire vékony a létszeletem.

Stux, maga vérbeli párizsi úr lett,
akit vacsorára ma kúr le a szubrett,
s nem gondol arra, hogy este az artom
cukros és könnyes teába ha mártom.













(a balkáni babérból)


Ahogy a detonáció feldobta
majd szépen visszaejtette
a közben összedőlt meteorológiai állomás
romhalmazának legtetejére
az óriás műszivacs fotelt
100 méterre se álltam
éppen pörgetni kezdtem visszafelé
az orsót
felmászok gondoltam
beleülök
a még szlovén gyártmányú fotelbe:
gyönyörködöm a tündérek
és a halfarkasok játékában
mesélik
az egyik szlavóniai származású
már mi is megszoktuk
mindenkinek a származását nézzük
vámtiszt
ide hordja a nőjét
ebbe a patinás szállóba (JEZERO)
és az a tündér (





















Hol vagytok ó, ti drága, szerelmes férfiak,
és hol van, hol van az írógépetek:
hulló hajszállal és korpával volt tele
a billentyűk között – milyen sötétben kattog a szívetek,
hogy ez a vége most vagy ez a zúgó csend
az út fele?

Néztem háttal a tükörben a
fenekem, mit mondjak, nem a régi,
mégis iszonyúan kívánlak, bárki légy,
mindig te vagy csak,
te drága negyvenéves férfi, aki lassan
ötven leszel, a hátad érzi,
elég rendesen őszülsz és
ha mosolyogsz, látni
hogy a szemfogaid rohadnak.
















J. P., amikor elunta
a konyhacsap üveghang-csepegését,
V. széles karimájú, velencei kalapjával a fején,
melyet a temetés másnapján hozott el V. lakásából,
kilépett a bordó csempés, hűvös lépcsőházba,
és elindult a Kármeliták piaca felé.
De nem ment el odáig, a Hollandok utcáján
a második sarkon befordult,
egy ruhakölcsönző elé ért, melynek kirakatában
évek óta ugyanaz a menyasszony
ugyanabban a zöld selyemruhában állt,
és a kirakat előtt kicsit elbizonytalanodva
J. P.













Napestig hallgatja Mózes, hogyan lázong a népe,
mert a pusztában nincs víz, és húst sehol se kap.

A szolgaság földjén legalább hala volt ebédre,
és uborka, csalamádé, dinnye és tarkabab.

Volt elég póréhagyma, fokhagyma, vöröshagyma,
húsos fazekak mellett szidták Egyiptomot.

Most pedig őt gyalázzák, mert nincs más, csak a manna,
mely lezuhog az égből, mihelyt szemük kopog.

A pusztában bizony sokba kerül a szabadság,
s fizetni kell a számlát éhínség idején.

Feltörik, lisztté zúzzák az olajos, gyantás mannát,
és felro

















Mintha mindenkihez szólni kellene
az utcán, muszájból ugyan,
de nagyon és tényleg mondani valamit,
mintha mindenkihez szólni kellene,
úgy téblábolok itthon,
mióta felhagytam a zsíros,
idegen helyekkel,
és ez a nagyon még kevés is
ahhoz, amit tényleg érzek,
talán el is lehetne duruzsolni
délutánokat: ilyenek jutnak eszembe,
karon fogni egy nénit
a református templom előtt,
és átcsoszogni vele az úton
Füsti fagyishoz, hogy míg
nyelvünk hegyén puncs és pisztácia
olvad, elsuttogjam neki,
mennyire egyszerű,

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon