A csúsztatás se legyen politikai kategória


Többszörösen csúsztat Kőszeg Ferenc a Beszélő legutóbbi számában. A hála nem politikai kategória című cikkében ugyanis hálátlansággal vádolja a Szocialista Pártot, mivel a köztársasági elnök elleni MDF-indítvány szavazásakor több képviselő semmiféle gombot nem nyomott meg.

Ez két okból is csúsztatás, egy harmadikból pedig politikai oktalanság (ami sajnos úgy látszik, szerepel a kategóriák között).

Az első csúsztatás.

A mi postaládánkba is belepottyant a potya Fórum, amelyet többek között azzal ajánlottunk a Kedves Olvasó figyelmébe, hogy abban a Magyar Fórum szerkesztőbizottságának az elnöke, Csurka István a saját lapjának nyilatkozik. Miután cikkünk poénja erre a vélt tényre támaszkodott, kötelességünk tudatni az olvasóval, hogy Csurka mégse nyilatkozott a saját lapjának, csak a hagyományosan néki fenntartott hasábokat írta tele. A szerző ártatlan, csupán elhitte azt, amit – a Magyar Hírlap tudósítása szerint – a Lakitelek Alapítvány sajtótájékoztatóján Lezsák Sándor mondott.

Mikor 1953-ban belöktek a Gyűjtőfogház (akkor Országos Börtön) egyik zárkájába, egy rabruhás pap fogadott, bemutatkozáskor tudtam meg, hogy pap. Majd kezet nyújtott egy rabruhában is délceg, lovagi megjelenésű ember. Arcáról szelíd intelligencia áradt, ami az okos emberekre jellemző. Megjelenését látva hajdani diákkorom lovagregényeinek, kedves olvasmányaimnak alakjai jutottak eszembe. Később megismerve jellemét, mindmáig lovagnak tartom őt, az utolsó „magyar lovagnak”. Bemutatkozott: Király Béla vagyok. Később megtudtam, hogy haditudósító koromban a fronton is találkoztunk már.

Végül is ki mutatkozott be?

(Avagy néhány gondolat a kérdezés szabadságáról egy „Kis Átalakítás” kapcsán.)


Sokáig hadakoztam a gondolattal, hogy nem reagálok a Beszélő 1992/18-as számának 3. oldalán a nevemre (?) címzett dörgedelemre. A cikk szerzője ugyanis a kesztyűt sárba dobta, én pedig az ilyet nem szívesen veszem föl, mert tartok attól, hogy magam is könnyen besározódhatok tőle.

Jelentős terjedelmű cikk látott napvilágot a Beszélőben a közalkalmazottak jogállásáról, szóló törvényről.

„Politikai adatfalatkák”-at közölt a Beszélő „ínyenceknek”.

Az írás arról is tudósít, hogy „a képviselők közül kik szavaznak a leglazább frakcióhűséggel”.

Ezen a „szégyentáblán” 8. helyen állok 14,0 százalékkal.

Nem szándékoztam viszontválaszolni T. G. M.-nek. Ha ő az SZDSZ helyzetéről szóló és egyebek közt vele is polemizáló írásomat azzal vélte elintézendőnek, hogy az „annyi téves információt, félreértést és csúsztatást tartalmaz”, hogy kiindulópontja sem lehet egy vitának, de nem nevez meg egyetlen téves információt, egyetlen csúsztatást sem, nekem sincs okom vitázni. Múlt szombaton, június 6-án az SZDSZ budapesti regionális munkaértekezletén azonban T. G. M. és más SZDSZ-vezetők újólag fenntartásaikat hangoztatták az MSZP-vel való stratégiai együttműködés perspektíváit illetően.

Az interjúban szereplő számos megállapítással egyetértünk, mi is hasonlóképpen látjuk. Ugyanakkor megleptek az autonómokról mondottak.

Az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja nevében az interjú ezen részéhez a következő megjegyzéseket tesszük:

1. Az autonómok nem ellenszakszervezetként jöttek létre, egy évig hivatalos bejegyeztetés nélkül tevékenykedtek egymást segítve, egymás mellett. Nem vettek át mindenkit, nem mázolták át a cégtáblát.

A legutóbbi számban megjelent, az OTF Felügyelő Bizottságának tagjával készült interjú olvastán az a gyerekmese jutott eszembe, amikor a róka meghívta vacsorára a gólyát, és lapostányéron tálalt levessel kínálta. Mintha ilyesfajta vacsorát szánna a tb az egészségügyi vállalkozásoknak. A finom leves a szektorsemleges finanszírozás ígérete.

A lapostányér: „ez csak rendkívül szigorú szabályok között lehetséges.”

A szigorú szabályokkal ebben a műfajban természetesen mindig számolni kell, és alapjában véve ez helyeselhető.

Egy hónappal ezelőtt (Beszélő, 1992. április 18.) megírtuk, hogy a MÚK több száz tagja közül csak néhányan, az elnökség tagjai közül pedig senki sem lépett ki a MÚOSZ-ból. Tájékoztatjuk az Olvasót, hogy a helyzet változatlan. A továbbiakban is rajta tartjuk a szemünket a MÚOSZ tagnyilvántartásán, és amíg a MÚOSZ-ellenes mozgalom protagonistái benne maradnak a MÚOSZ-ban, havonta emlékeztetjük az olvasót erre a tényre.