Tisztelt Szerkesztőség!

A Beszélő ezévi 3. számában a 20. oldalon aláíratlan elemző beszámoló olvasható az RMDSZ brassói kongresszusáról. Ennek egyik passzusa így szól:

„Különösen visszatetszőnek találták többen azt, hogy az utolsó napon Szőcs Géza megjelentetett három, újonnan indított lapot, melyek egyik fő tartalma a politikai ellenfelekkel szembeni nyílt személyes támadás volt, például az RMDSZ parlamenti frakciójának az elnöke, Tokay György ellen.”

A föntiekhez a következőket fűzöm:

1.

A Magyar Tudományos Akadémia
Filozófiai Intézetének levele


T. Szerkesztőség!

A Beszélő január 16-i számában jelent meg Ludassy Mária professzor írása az MTA Filozófiai Bizottságának és a Tudományos Minősítő Bizottság Filozófiai Szakbizottságának tevékenységéről (a két testület tagsága jelenleg azonos). Ludassy professzor lemondott e testületek tagságáról, amit fölöttébb sajnálunk, azt pedig még inkább fájlaljuk, hogy döntése két félreértett eseten alapul.

A politikai berendezkedéstől függetlenül minden hatalom erős csábítást érez arra, hogy a rendőrséget eszközként megkaparintsa, és politikai céljai érdekében felhasználja. Ez a törekvés változatos módokon és mértékben, de a fejlett demokráciák esetében is kimutatható.

A tanulmányban Komoróczy Géza következő meghatározása olvasható:

„A Holocaust történelmi egyszerisége: a tudatos politikai koncepció egy egész nép kiirtására, és a modern államapparátus teljes mozgósítása a megvalósítás során.”

Anfal (olyan arab szó, amely biztos nem ismeretlen Komoróczy professzor előtt) a neve annak a holocaustnak, amelyet az iraki hóhérok használnak, amikor a kurd nép kiirtásáról beszélnek.

Talán az sem ismeretlen előtte, hogy a közel-keleti jogőr most készül vádat emelni a Hágai Nemzetközi Bíróságnál az iraki kormány ellen népirtás miatt.

Nem kevés iróniával olvastam a Beszélő január 9-i számában a szociális törvény kritikájáról szóló írását: lám-lám, a hatalom még saját kedves gyermekeivel, a „háromgyermekes családmodell” programját megvalósító három- és többgyermekes családokkal sem bánik egyformán, és az igazán elesetteket ezután sem fogja – még közülük sem – támogatni. Nem véletlen, hogy Kupa úr egy lakossági fórumon kijelentette, hogy a családi jövedelemadózást valójában a magas jövedelmű nagycsaládosok akadályozták meg.

Egy alkoholelvonással is foglalkozó intézetben dolgozom, immáron nyolc éve. Azt mondhatnám tehát – apró, örömteli sóhajok kíséretében –, hogy aki „önként” le akar szokni, azt küldjék hozzánk. Megtanultam a leckét pszichológiából: azzal a szenvedélybeteggel lehet eredményt elérni, akiben megvan a szándék a gyógyulásra. (Azzal is, akiben nincs, csak abban azt fel kell ébreszteni.) Mégsem mondom, hogy ide nekem a gyógyulni vágyót, mert a tapasztalataim az eredményesség tekintetében mást mutatnak. Leginkább azt, hogy az intézetünk egy bűvös kör (talán búzakör?) közepén áll.

Alulírott Hranek Ferenc, a Phralipe Független Cigány Szervezet Nógrád megyei elnöke tiltakozom a Beszélő 1992. XI. 21-i számában Szőke Zsuzsa „Egy gyilkosság háttere” című cikkében a velem folytatott beszélgetés valótlanságot tartalmazó megállapítása ellen.

Mélységesen fel vagyok háborodva, hiszen a cikk azon állítása, hogy én tudom, hogy dr. Rafael Károly cigány, és ő ezt letagadja, csak a cikk írójának szüleménye, mely sértő személyemre, a szervezetre és dr. Rafael Károlyra.

A „biblikus keresztény bizonyságtétel magyarországi előmozdítását” szolgálni kívánó Kálvin János Kör, a Szendétek Úristen belső kényszerítésének engedve, az alábbi nyilatkozattal fordul országunk minden nemes gondolkozása polgárához, köztük is elsősorban a magukat keresztyénnek valló testvéreinkhez és a Magyarországi Református Egyház tagjaihoz, illetve annak zsinatához.

1.

A Beszélő 43-as számában olvastam írását. Régóta latolgattam, zavarjam-e Önt magánügyünkkel. Cikkének bevezetőjében emlékeztet az SZDSZ önkormányzati választási kampányának plakátjára, a „madárfészkesre”. Amióta lakóházunk ügye a kétségbeesés, a teljes reményvesztettség állapotába sodort, állandóan szemem előtt lebeg ez a plakát.

A lényeget, amennyire lehetséges, igyekszem összefoglalni. A Királyhágó (volt Joliot-Curie) tér 6–7. szám alatt lakom, egy több mint százéves, körfolyosós (WC a gang sarkában), igen elhanyagolt bérkaszárnyában. Igaz, a XII.

Eredetileg úgy gondoltam, október 23-án a Kossuth téren tapasztaltakat megtartom magamnak, és az ekkor vásárolt skinhead-kiadványfüzetet archiválom (ezért ki is lyukasztottam). Az elmúlt napok felháborító kormánypárti megnyilvánulásai végül is meggyőztek arról, hogy „emlékeimet” Önökkel megosszam.

Az ominózus délutánon az Örs vezér tere felőli metróval igyekeztem az ünnepség színhelyére a Kossuth térre, hogy nagyrabecsült és szeretett államelnökünk beszédét meghallgassam. A kocsiban olvasgatva egyszerre skinheadek népes csoportját láttam magam körül.