Egy olvasó, Franjo Olah a Beszélő 1992. augusztus 15-i számában az olvasói leveleknek fenntartott rovatban felhívta a figyelmet a tévedésre, utalva arra, hogy az említett jel a szerb címer egyszerűsített rajza. Sajnos, ezzel a dolog nem került nyugvópontra, mert az olvasói levélhez a szerkesztő megjegyzést fűzött, mely szerint: „Nem találjuk megnyugtatónak, és nem találjuk ártatlan jelenségnek azt, hogy egy budapesti iskola falán azzal a szerb címerből kiemelt motívummal találkozunk, amellyel a szomszédos országban vérengző szabadcsapatok jelölik meg magukat.

Tisztelt Beszélő!

1992. július 4-i, 27. számukban cikk jelent meg „Egy kényszerházasság árvái” címmel (szerző: Révész Sándor) a budapesti Szerbhorvát Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium helyzetéről. Magát a cikket korrektnek tartom. Az első és a harmadik kép alatt található szöveggel kapcsolatban azonban szót kell emelnem. A szóban forgó képeken látható rajz ugyanis nem „csetnikjelvény”, hanem a szerb címer egyszerűsített rajza.

Az interjúhoz fűzött szerkesztőségi megjegyzést az alábbiakkal kívánom kiegészíteni:

Popély Gyula, a Néppárt elnöke abban az esetben mondott volna le arról, hogy pártja „önálló választási személyiségként” induljon a választásokon, ha a koalícióban részt vevő többi párt is hasonlóképp dönt. Ebben az esetben a jelöltek egy közös választási párt tagjaiként, s nem koalíciós pártok képviselőiként szerepeltek volna a választási listán. Ez a terv azonban nem valósult meg.

Duray Miklós
az Együttélés elnöke

Cikkünkben más hasonló esetek sorában ismertettük A. al-Sz. történetét. A szíriai fiatalember akkor a kerepestarcsai táborban volt, kitoloncolás várt rá annak ellenére, hogy magyar felesége negyedik hónapos terhes. Időközben Dobos Györgyné ezredes, az Idegenrendészet vezetője arról tájékoztatott, hogy al-Sz. elhagyhatta a tábort, és letelepedési kérelmét felülvizsgálják.

(…) Abban az országban, ahol nincs kisebbségi törvény, teljesen felesleges számon kérni az idegenrendészeti törvényt, mert egyik a másikhoz kapcsolódik. Született ugyan egy törvény, az 1989/XXIX. számú, de ez a bevándorlásról szól, nem pedig az Erdélyből áttelepülni, munkát vállalni, igazi egzisztenciát teremteni vagy ideházasodni akarókról.

A házassághoz például az Igazságügyi Minisztérium engedélye szükséges. Az Igazságügyi Minisztérium olyan igazoló okmányt ad ki a kérelem benyújtásakor, ami bizonyítja, hogy.a házasságkötésnek jogi akadálya nincs.

Emlékező, életüket nemzetünkért áldozott hőseinkre emlékező Magyar Testvéreim!

Sarumegoldó templomi tisztelettel kívánok szólni avatásán e kapunak, amely hivatott egybekapcsolni e két parcella sírhantjai alatt nyugvókat, meggyilkoltakat. Ugocsában temetés után vizet öntenek a kapufélfára attól a hiedelemtől hajtva, hogy így nem lesz több halott a háznál.

Mint egyszerű V. kerületi SZDSZ-es képviselő, már kétszer is lemondott frakcióvezető, kissé értetlenül állok az események előtt. Mi történik az V. kerület önkormányzatában?

Ha a sajtót is elolvasom, még zavarosabb a helyzet. Úgy tűnik, mintha a háború a polgármester, Mihályi Gábor és a jegyző asszony, Xantus Judit között folyna. Mintha az lenne a fő kérdés: joga volt-e a polgármesternek felmondani a jegyzőnek? Követett-e el a testület formai hibákat, amikor felfüggesztette 15 napra, a fegyelmi vizsgálat idejére a polgármester tevékenységét?

Szabó (?) Miklós volt elvtárs (most nem tudom, mi) mocskolódó cikkére, a „Hadúr-ünnep”-re

Mielőtt fejtegetném a dolgokat, egy tanácsot adok Szabó Miklósnak és társainak: ha nem tetszik nekik, hogy mi magyarok a saját hazánkban ápoljuk hagyományainkat, és meg óhajtjuk ünnepelni ősi ünnepeinket, amiket meg is fogunk ünnepelni örökkön-örökké, akkor hát szedjék a cókmókjaikat, amiket nem tudom én mennyi évvel ezelőtt hoztak magukkal tetves pajeszú őseik – és irány az óhaza!!!

Az „értelmi szerző” hálás, ha gondolatait az újságíró lejegyzésre érdemesnek tartja, és nem vonja kétségbe a szerkesztők tömörítési jogát sem. Nem örül azonban, ha a tömörítés torzítja az eredeti mondandót.

Debreceni előadásomban nem azt állítottam, hogy „a törvénykezés már-már az 1968 előtti függőségbe sodorja a vállalatokat”. Ez lehet, hogy így van, de nem vagyok benne olyan biztos, hogy vállaljam bizonyításának terhét. Határozott véleményem viszont, hogy a nevezetes 1990. évi VIII.

Tapsoljunk a Beszélőnek?

Elégedetten helyesel K. F. a Beszélő július 11-i számában TGM-nek, amiért a HVG-ben elismerte: a szocialisták politikai fordulata miatt egyelőre nincs mód ellenzéki koalícióra.