Skip to main content

„Egy évek óta tartó sorozat része…”

Vissza a főcikkhez →


Bizottságunk csak tájékozódni mehetett Hadrévre. Az emberek elmondták a benyomásaikat, a kollégáim mondattöredékeket jegyezgettek. Végül olyan jelentés készült, amelyet akkor is megcsinálhattunk volna, ha el se utazunk Bukarestből. Egy prekoncepcióhoz gyűjtöttünk illusztrációs anyagot. Eszerint abban, ami történt, nem játszottak szerepet az etnikai tényezők. Kollégáim azt írták a „többségiek” (azaz a faluban élő románok és magyarok) javára, hogy akadtak cigányok, akiket megkíméltek. A lincselésnek e logika szerint akkor lett volna etnikai jellege, ha az utolsó cigányt is agyonverik. Ezt az álláspontot én természetesen nem vállalhattam, sem magyarként, sem romániai demokrataként. Az én – egyéb forrásokból származó – információim szerint a hadrévi tragédia egy évek óta tartó sorozat része, melynek keretében több mint húsz településen mintegy négyszáz lakást gyújtottak fel… Egy napilap közel fél évvel ezelőtt figyelmeztette az egyik vidéki város cigányait, hogy ha nem mérséklik magukat, vagy nem változtatják meg „magatartásukat”, ugyanarra a sorsra jutnak, mint „felégetett” társaik. Constancán megalakult egy Cigánynyúzók nevű szervezet, mely szintén kiirtással, kínzásokkal, csonkítással fenyegette a város cigányait. Megkérdeztem az országos főügyészt, hogy ezek a sajtóinformációk, illetve a mögöttük álló nyilatkozatok a román büntető törvénykönyv szerint „közösségellenes izgatás”-nak minősülnek-e. A főügyész azt válaszolta, hogy nem, ez hozzátartozik a demokráciához. Ezek után képtelen voltam megérteni, hogy a bizottságbeli többi kollégám hogyan juthatott arra a következtetésre, hogy a több mint húsz esetben elmaradt felelősségre vonás nem játszhatott szerepet a hadrévi eseményekben. Aztán visszahallottam, hogy azért tagadtam meg az aláírást, mert vannak olyan nemzetközi erők, melyek Románia jó hírének bemocskolásában érdekeltek. Mi, magyarok, mondták, azért támogatjuk a homokosokat, a cigányokat és egyéb destruktív, degenerált elemeket, hogy ily módon aláássuk a román nép hagyományos erkölcsösségét és romlatlan egészségét.


Megjelent: Beszélő hetilap, 1. szám, Évfolyam 6, Szám 1


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon