Skip to main content

Az ember esendő

Vissza a főcikkhez →


A nyugati sajtó a múlt héten részletesen tudósított Walesa nyilatkozatairól, és szó szerint értette a „kormány ellen meghirdetett háborút". A kommentárok többsége élesen támadja a Szolidaritás vezetőjét.

Párizsi kommentár szerint Walesa politikai háborúja destabilizálhatja az országot, pedig a most bevezetett szigorú gazdasági reformok sikeréhez a legszélesebb társadalmi összefogásra lenne szükség. „Eddig a lengyel politikai helyzet volt a legkiegyensúlyozottabb a kelet-európai posztkommunista államok között. Walesa személyes ambíciói miatt a törékeny egyensúly megbillenhet, ez pedig szükségtelen társadalmi feszültségeket szülhet.” (Le Figaro)

„A frusztrálódott Walesa, mint egy bika, leszegett fejjel mindennek és mindenkinek nekiront. Tíz évvel ezelőtt ez eredményes is volt, mert megszületett az antikommunista összefogás. Walesa olyan tézissel állt elő, amit akkor senki más nem mert kimondani: dobjuk ki a marxistákat a Hatalomból, lépjünk mi a helyükbe. Mára azonban kényelmetlen személlyé vált, akit állandóan pórázon kell tartani. Meggondolatlan kijelentéseket tesz, népszerűsége egyre csökken, még Jaruzelski tábornok is megelőzi, mítosza darabokra tört.” (La Stampa)

„Kezdetben Walesa az antikommunista ellenállás jelképe volt, olyan ember, aki metaforákkal és utalásokkal teli beszédeivel magával tudta ragadni a tömegeket. Mára a Szolidaritás egyszerű szakszervezetté szelídült. Walesa meg ingadozik a reformellenes populizmus és a hatalomba bekerült régi barát iránti lojalitás között. Stratégiája a támadás, érvei Mazowiecki kemény gazdasági reformpolitikája ellen visszhangra találnak az emberek között, hiszen nő az elégedetlenség, az az érzés, hogy »jobb volt régen, amikor rosszabb volt«. Ez a hangulat veszélyesen terjed Kelet-Európa többi demokráciájában is. A kommunista diktatúrák két nemzedéke alatt kifejlődött a szürke középszer iránti ragaszkodás.” (La Republica)

Hasonló hangon szól Pierre Vodnik tudósítása a párizsi Liberationban: „Tíz éven át Walesa tanácsadói az ország legkiválóbb koponyái voltak, most pedig az országot irányítják. Walesa ma biztosan azt akarja bebizonyítani, hogy nélkülük is boldogul. A tömegek, akik hajdanában azonosultak a Dávid–Góliát-harccal, most is támogatják Walesát, aki arra hívja fel őket, hogy lázadjanak a túl liberális kapitalizmus ellen, ami a nadrágszíj összehúzásának szinonimája lett. Szolgálatkész újságírók által támogatva Walesa azzal vádolja az értelmiségieket, hogy manipulálják a közvéleményt. A »walesaizmus« most megszületett Lengyelországban, és elterjedhet egész Kelet-Európában. Magyarázata teljesen emberi okokban keresendő. »Az ember esendő – mondják ellenfelei –, és Walesának egyáltalán nem tetszik, hogy háttérben, maradt, s nem neki jutott a miniszterelnöki poszt dicsősége.«” (Liberation)

A The New York Times tudósított Walesa gdanski találkozójáról egy amerikai küldöttséggel, melyben részt vett többek között Cyrus Vance volt államtitkár is. „Walesa meghökkentette az amerikaiakat, akik a lengyel piacgazdaság jövőjéről akartak tárgyalni, amikor egy olyan tízperces monológgal nyitotta meg a találkozót, amiben a legsötétebb színekkel ecsetelte a lengyel politikát. Walesa sértettsége miatt támadja a kormányt: már nem befolyásolhatja őket.”

Gazeta Wyborcza, 1990. május 21.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon