[Kiss Ilona]

Vissza a főcikkhez →

Oroszország a XV. században jutott vezető szerephez az ortodox világban, amikor is Konstantinápoly, a többi keleti patriarchátus és a Balkán török uralom alá került. A Moszkvai Patriarchátus intézménye 1589 óta áll fönn: a pátriárkái rangra emelt moszkvai metropolita elsőségét a többi keleti egyházfő is elismerte. III. Iván moszkvai fejedelem feleségül vette az utolsó bizánci császár rokonát, ettől kezdve használták állami címerként a bizánci kétfejű sast, s ettől kezdve emlegették Moszkvát Harmadik Rómaként (az első Róma a barbárok kezébe került, a második Konstantinápoly volt). A XVII. század közepén Nikon pátriárka volt az, aki egyházi reformjával nem csupán a szertartásrendben idézett elő radikális változást s ennek következtében egyházszakadást, hanem gyökeresen meg akarta fordítani az állam és az egyházi hierarchia viszonyát is: az egyházat az államhatalom fölé akarta rendelni. I. Péter vetett véget ennek a helyzetnek: megszüntette a patriarchátus intézményét, s helyette a 12 tagú Szent Szinódus kezébe adta az egyház irányítását: ebben csak 3 főpap volt, a többi világi személy. Ez a szinodális rendszer egészen 1917-ig állt fönn: ez év augusztusában választották Tyihont pátriárkává. 1918. január 13-án meghozták a szovjethatalom egyik legelső dekrétumát az állam és egyház szétválasztásáról. Ez ugyan távolról sem a liberális elvek jegyében történt: a pravoszláv egyházat nem csupán vagyonától fosztották meg, hanem gyakorlatilag teljes mértékben törvényen kívül helyezték. 1922 március–áprilisában megtartják a kor egyik legmintaszerűbb koncepciós perét „a reakciós burzsoázia és a reakciós papság” képviselői ellen: csak ez év folyamán 8100 papot, szerzetest végeztek ki. Mindezt súlyosbította a második egyházszakadás: 1922-ben a házi őrizetben lévő Tyihontól a kollaboráns „élő egyház” átveszi az irányítást, a szovjethatalom morális és anyagi támogatását élvezve. Ennek betetőzéseként 1927-ben Szergij metropolitával aláíratják azt a „Nyilatkozatot”, amelynek következtében az orosz egyház végül is a szovjet kormány engedelmes eszköze lett annak fejében, hogy a biztosítják az egyház működését. Nem így történt – a represszió tovább folytatódott.

Sztálin 1943. szeptemberi döntésével következik be fordulat, amikor is a honvédő propagandában közvetlen szerepet kap az egyház (pl. az Istenanya-kultusz a „Haza-anyácska” szimbólum révén a háborús-patrióta propaganda fő eleme lesz): Szergij metropolita pátriárkává választásával és a Szent Szinódus intézményének visszaállításával újra eggyéolvad az állam és az egyház. Gyakorlatilag ugyanez a struktúra van érvényben ma is. Mint ahogy érvényben van végső soron Szergij metropolita nyilatkozata is: legalábbis sem Alekszij pátriárka, sem elődei nem vonták vissza, nem határolódtak el tőle.

• Külföld