[Kiss Ilona]

Vissza a főcikkhez →

Az elmúlt hetekben újból kirobbant a vita a történelem során többször gazdát cserélt kalinyingrádi terület jogállásáról. A Szovjetunió szétesése után a terület ugyanis elszigetelődött Oroszországtól, s az így kialakult enklávéra telepítették a Közép-Európából sebtében kivont csapatok elitalakulatait, aminek következtében Kalinyingrád környéke Oroszország legmilitarizáltabb övezete lett. A 15,1 ezer négyzetkilométeres területen 857 ezer őslakos él, s időnként legalább négyszázezer főnyi katona állomásozik. Bár a Kalinyingrád-kérdés ütőkártya a litván nacionalista ellenzék kezében (a területet minden valamirevaló litván lap „Kis-Litvániának” nevezi), akár a Kuril-szigetek kérdése az orosz patrióta „ellenzék” kezében, a kialakult helyzet nem minden litvánnak rossz: a kaunasi „Selma” cég zsíros megrendeléseket kapott, hogy megindítsa az építkezéseket a véglegesen itt letelepítendő alakulatok elhelyezésére. A Moszkvával folytatott tárgyalások vezetője kénytelen egyensúlyozni Moszkva és az ellenzék között: szerinte bele kell egyezni, hogy Oroszország tranzitterületként használja Kalinyingrád megközelítésére az országot, csakhogy – s ebben Litvánia most a Nyugat döntőbíráskodását várja – nagy tranzitpénzeket remél a területén áthaladó katonai és veszélyes szállítmányokért.

Az üggyel kapcsolatos hivatalos litván álláspontot Gilis litván külügyminiszter így fogalmazta meg nemrég: „Elismerjük Oroszország szuverenitását a kalinyingrádi terület fölött, s ebben kár kételkedni egyes litván politikusoknak. Az viszont más kérdés, hogy a balti államoknak együtt kellene gondolkodniuk az enklávé távlati sorsáról.” A részleteket a hivatalos közlemény persze nem tartalmazza: a balti államok azt szeretnék, ha Nyugat-Európa egyfajta cordon sanitaire-t hozna létre a Kalinyingrádot is magában foglaló sávban, hogy az Oroszország felől érkező veszélyt kivédjék, ami geopolitikailag (s remélhetőleg financiálisan is) rettentően felértékelné a Nyugat szemében a Baltikumot.

• Külföld