Skip to main content

Willem de Klerk, aki „civilizálta” Dél-Afrikát

Vissza a főcikkhez →


A búr származású Frederik Willem de Klerk 1936-ban született Johannesburgban. A Potchefstroom Universityn szerzett jogi diplomát, ahol a dél-afrikai fehér elit túlnyomó többsége végzett. Egyetemi katedrát kínáltak neki, ám az ambiciózus De Klerk a politikát választotta. A parlamentbe 1972-ben került be. Negyvenkét évesen már tagja a pretoriai kormánynak is, s ettől kezdve különböző miniszteri posztokat töltött be, olykor egyidejűleg kettőt is: irányította a távközlési, a szociális, a sport- és egészségügyi minisztériumot, de gazdája volt a bányaipari és a környezetvédelmi, közoktatási tárcának is. 1982-ben, még a „klasszikus” apartheid éveiben belügyminiszterré nevezik ki. Közben haladt előre a kormányzó Nemzeti Pártban is: 1982-ben a Transvaal tartományi vezetője, 1985-ben egy éven át a parlament fehér kamarájának elnöke. 1989-ben köztársasági elnökké választották, ugyanebben az évben került a kormánypárt élére.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon