Nem kéne beijedni. A kultúrharc anélkül ért véget, hogy elkezdődött volna. Pontosabban: nem ez kezdődött el.
Magyarországon a politikusok orális megnyilatkozásait a média és a köz olyan figyelemre méltatja, mintha a megnyilatkozás már maga volna a tett (ennek halála az okoskodás).
Mit tanulhat az ember a (liberális értelmiségi) franciáktól, ha magyar (liberális értelmiségi)? A Débat és az Esprit elmúlt évfolyamait olvasgatva arra a következtetésre jutottam, hogy keveset. Hacsak nem a „pensée unique”, az „egyöntetű világrész” tanát, a francia baloldali liberális értelmiség legutóbbi önmarcangolásának tárgyát. Hogy létezik-e a „pensée unique”, ennek bizonyítását másra hagynám. Mint hipotetikus önmarcangolás, nem érdektelen.
Kilenc évvel ezelőtt Budapest sok tekintetben haldokló város képét mutatta. Teljesen elhanyagolt közművek, szinte ingyenes, ámde gyakorlatilag működésképtelen tömegközlekedés, leginkább roncstelepekre emlékeztető ipari övezetek, fojtogató szmog, végeérhetetlen közlekedési dugók, egykor építészeti kuriózumnak számító, de már évtizedek óta omladozó lakóépületek. Az egyetlen „modernnek” tekinthető fejlemény a 80-as években már rohamléptekkel terjedő gettósodás volt a város néhány, hajdan előkelő polgári negyedében.
Szlovákiában az 1989-es rendszerváltás óta rövid megszakításokkal a Meciar által reprezentált politikai gárda uralja a hatalmi színteret, s Čarnogursky, valamint Moravčik kormányai csak rövid, reményteljes epizódok voltak. Ellentétben tehát Lengyelországgal, Csehországgal és Magyarországgal, az idei szlovákiai parlamenti választások nem elsősorban politikai pártok megméretését, hanem egymást kizáró, gyökeresen ellentétes társadalomfelfogások küzdelmét jelentik.
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy mégsem mindegy. Magyarországon a látszat ellenére van ún. közvélemény, vagyis a dolgoknak mégis van következményük. A magyar választó, aki hétköznap úgy tesz, mintha háromig sem tudna számolni, azon a vasárnapon, a szavazófülke magányában könyörtelen – és nem túl differenciáltan – lesújt. Az „ártatlanság vélelme” nem érdekli, pontosan különbséget tud tenni a tárgyalóterem és a szavazóhelyiség között. Most kiderült, hogy Nagymaros, Zsurk, a Nyírfa-ügy, a Marco Polo Hotel és a többi mégiscsak számítanak.
Az 1998. évi választás számos nehéz kérdést vet föl a demokrácia híveinek. Ebben a cikkben csak azokkal a kérdésekkel foglalkozom, melyek elé a szabad demokratákat állítja az SZDSZ veresége.
Az SZDSZ elveszítette támogatóinak mintegy kétharmadát, mandátumainak több mint a felét. Az ország második pártjából a negyedik párttá, nagy pártból kis párttá zsugorodott. Csak akkor lehet esélye a megmaradásra és növekedésre, ha szembe tud nézni az okokkal, melyek a kudarcát magyarázzák.
Van néhány közkézen forgó magyarázat, melyeket első lépésben célszerű félretolni.
Három héttel a harmadik szabad választás első fordulója előtt már sok mindent lehet sejteni – majdnem tudni – e választás kimeneteléről, de ez a sok elég kevés. Bizonyosra vehető, hogy a két legnagyobb párt az MSZP és a Fidesz-MPP lesz, de hogy melyikőjük végez az első helyen, még nyitott kérdés. Miként arra is csak tippelni lehet, hogy az első hely – bármelyik párt szerzi is meg – elegendő lesz-e a kormányalakításhoz.
Az MSZP február 1-jei frakcióülésén a következőképpen hetvenkedett a Duna szlovákiai csődrejáratóinak honi ügyvivője, Horn Gyula karrierdiplomata: „Azt is ki fogjuk bírni, ha rajtunk múlik, hogy ha ebben az ügyben nem lesz konszenzus, de állítom, hogy az ország döntő többségének az érdekeit képviseljük akkor, ha meg tudunk állapodni a szlovák féllel most is és a jövőben is.”
Az idézett közszereplőt azóta korrepetálták politikai számításból, és most már ő sem próbálkozik a konszenzus nélküli, rapid ügyintézés következményeinek kibírásával. Vízlépcsőről májusig egy mukkot se!
Tisztességes ember történelmi eseményekről szólva igyekszik elkerülni az évfordulókat. Tisztában van azzal, hogy a historizálás veszélyei az évfordulók közeledtével megsokszorozódnak. Sőt, történelmi évfordulóról írni voltaképpen nem is lehet más, mint tudatos vagy óvatlan belehanyatlás a historizálás alattomos vermébe. Hiszen ilyenkor az ember azt próbálja kínos igyekezettel formába önteni, mit is jelent az adott esemény, amelyre emlékezni kíván.
Globalizálódó világban élünk, sőt föltartóztathatatlanul globalizálódó világban – nincs magára valamit adó magyar politikus, aki még nem használta ezt a kifejezést, miként nincs komoly politikai erő sem, amely nem azt hirdeti magáról, hogy vezetésével az ország jobban meg tud felelni a globalizációs kihívásoknak. A politikai elit egyetérteni látszik abban, hogy a globalizáció olyan folyamatok összessége, amelyeket Magyarország megállítani, lassítani – vagy akár csak érdemben befolyásolni – nem tud, és amelyekhez ezért így vagy úgy alkalmazkodnia kell.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét