Skip to main content

Ki beszél?

[Kisbali László]: József Attila emlékkönyvébe / Az újév elébe


Miközben az ősi magyar hitvilágban megalapozott kereszténységben lelik fel a modern Európát mardosó ármány remediumát, s a keserű pirulát a „féktelen liberálisok” bálványdöntögetéssel elegy szidalmazásával édesítik, egyre fenyegetőbb a veszély, hogy éppen a modern és magyar keresztény kultúra hiteles üzenetét nem lehet meghallani; a kereszténység politikai retorikában kiüresített fogalmának kongásában érthetetlen marad az a mondandó, amely erkölcsi tartalma, művészi minősége révén hívők és nem hívők fülébe és szívébe egyaránt utat találhatna.

[Kisbali László]: Hozsanna


Nemzetgyalázás és démonológia

„Olyan országban élünk, ahol alkotmánysértő a köztársasági elnök, ahol erény a provokáció, ahol a jutalmat, a nyilvánosságot, a nagyobb tapsot az kapja, aki valamit besároz, aki a hitünket próbálja tönkretenni” – a mértékadó kormányközeli szerint ezen szavakkal nyitotta meg Lezsák költőhelyettes a kánikulában idült prófétizmusra hajló MDF-vezetők dzsemboriját a világ közepén, Lakitelken. Ezek után már csak azt nem értjük, hogy mire kellene annyira büszkének lennünk, mire alapozódhat nemzeti öntudatunk.


[Kisbali László]: A modernek szabadságáról


Hogy hazai vitáinkban sokszor évszázados szövegek is frissnek és elevennek hatnak, ez az írások szerzői számára talán jóleső érzést jelent a másvilágon, de a mai helyzetben nem sok vidámságra ad okot. A liberális politikai hagyomány szinte bármely klasszikus műve bizonyosan dühödt glosszákat váltana ki, amint azt is elárulhatjuk olvasóinknak, hogy a múltkoriban idézett Szabó Dezső-levél a mélymagyarhoz is majdnem interpellációhoz vezetett a parlamentben: nemzetgyalázás vádja merült fel jeles írónk ellen.

[Kisbali László]: Káin, a kaján


Dr. Top-tipp József

A múlt alkalommal bonyolult metafizikai és lélektani fejtegetésekbe kényszerültünk, hogy kitaláljuk: vajon mi a baja Kulin iskolamesternek az intimbetét reklámozásával. Mint mindig, most is felesleges volt a spekuláció. Elég lett volna, ha szorgalmasan nézzük az inkriminált reklámokat: magától fény derült volna a titokra. Újabban ugyanis miniszterelnökünk méltóságából arra is futja, hogy – a Top-tipp akció egyik sztárjaként – reklámfilmecskén szerepeljen.


[Kisbali László]: De borzasztót álmodtam az éjjel!


Ezen a héten egy kedves olvasónk javaslatára – Boross belügyminiszter úrnak ajánlva – közöljük szerzőnk versét, akit kortársaitól vett idézetekkel mutatunk be.

„…életútja a hajdúszoboszlói szegény tanító lakásától, az ifjúkori hónapos szobáktól a Nyugat szerkesztőségéig és a fényes színházi bemutatókig nem csekély életerő bizonyítéka.” (Réz Pál)

„A Borsszem Jankóba kormánypárti rigmusokat kellett írni, a Kakas Mártonba ellenzékieket.




[Kisbali László]: A száj büdösségéről


Kulin és az intimbetét


Jean Paul, a jeles német romantikus szüleménye, Maria Wuz, a vidám kicsi iskolamester saját maga írta meg azokat a könyveket, amelyeket nem volt pénze megvásárolni. A „térről és időről” szóló traktátus így nála „a hajótérről meg arról az időről szólt, amit az asszonyoknál mensesnek neveznek”.

[Kisbali László]: A többség zsarnoksága


Páratlan Debreczenikénket ezen a héten is forró vízbe vágták: zsírja egészen a Népszabadságig freccsent. „Göncz Árpád nem önálló személyiség” – írja József, a persönlich. „Köteles ember, hogy ajtót és lakatot csináljon szájának, és jó zabolán hordozza nyelvét, hogy halálos esetbe ne vesszen. Tartozik ember meggondolni, hogy a természet azért adott egy nyelvet, két fület, hogy többet halljunk, keveset szóljunk.

[Kisbali László]: A mélymagyarhoz


E heti rejtvényünk szerzőjét (1879–1945) nem érdemes holmi hazátlan bitangok között keresni. Sőt: ősi református családból származó írója a magyar liberalizmus egyik legélesebb bírálója, s a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepe alapján bizony kevés szabadelvű honfiú forgathatja szívesen írásait. Annál fontosabb azonban az ő tanúságtétele: azok a „mélyikék”, akiket leír, sokszor rá hivatkozva vizsgálták: „ki milyen súlyú magyar, hány karátos keresztény, milyen megbízható ellenforradalmár, milyen lapokat olvas”.

[Kisbali László]: A sajtószabadságról


Antall doktor e héten nem orvos-, hanem sajtótörténészi minőségében szólott hozzánk (ami nem baj: az alelnökök iránti furcsa vonzalmát ismerve talán jobb lenne, ha mégis inkább írná, s nem csinálná ezt a históriát). Annak azonban mindenképpen örülhetünk, hogy feltétel nélkül igenli a sajtó szabadságát. Azt nyilván az újságíróknak szóló külön csontocskának szánta, hogy az ellenőrző szerepet kiemelő „házőrző eb” hasonlatot továbbfejlesztette, s a vadászkutya szimatát is várja a sajtó munkatársaitól.

[Kisbali László]: „…bárcsak a magyar nyelv válnék általánossá”


Senkiföldje

E héten tartja a Magyar Tudományos Akadémia 152. közgyűlését. A megnyitóról hiányzott egy jeles orvostörténész, aki levélben biztosította tudóstársait: távolléte nem célzatos. Így aztán a tudós hölgyek és urak nélkülözni voltak kénytelenek az újabb castrói méretű szóbeli eligazítást az őket megosztó „törzsi” ellentétekről. Pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia duettje kiváló alkalmat teremtett volna, hogy a nagyfőnök elárulja, maga melyik vigvam előtt veri orvosságos zacskóját.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon