A zsinati tanítás
Politikai életünk egynémely szereplője folyamatosan gondoskodik arról, hogy ne legyen olyan szöveg a magyar és európai polgári kultúra történetében, amely ne nyerhetne égető aktualitást mai helyzetünkben. Most éppen egy kisgazda honatya panaszolta fel a parlamentben, hogy micsoda vétkes könnyelműség a szülőknek szabadságot engedni gyermekeik vallási nevelése kérdésében.
E heti szövegünk szerzője 1886-ban Aradon született, de gyermek- és ifjúkorát Debrecenben töltötte. Életrajzírója szerint „a Késes utca nemtőjéből két ajándékot kapott a költő: a szegénységet és a tüdőbajt.” Édesapjától persze örökölte a rajztehetséget is, noha szobrász apja maga több művészi kudarcot élt meg. A fiú a budapesti egyetem bölcsészkarára kerül. Tagja Négyessy László híres szemináriumának, diplomát azonban a család anyagi helyzete miatt sohasem szerzett.
Újságíróként dolgozik, legelőször Debrecenben. A Nyugat hamar fölfedezi magának.
A nemzeti minimum
Az átalakulás viharaiban nagy, komoly és súlyos kérdéseken töpreng a nemzet java, súlyos és súlytalan közéleti személyek egyaránt. A magyar nyilvánosság dokumentumait olvasva a jövendő történész úgy találhatja, hogy akik mostanában élnek, azok főleg kárpótolnak, privatizálnak, számon kérnek, de bizonyosan nem flörtölnek, udvarolnak vagy szerelmeskednek. Pedig a szerelem területén is szükség volna rendszervált(oz)ásra.
A csecsen vagy oszét függetlenségi törekvéseken talán még lehetett mosolyogni, az Erdélyben felvetődött területi autonómia igénye azonban már sokaknak megkeményítette vonásait, s végképp arcunkra fagyhat a mosoly a déli határaink mentén történteket látva. Tény, hogy az önrendelkezés elve a legellentmondásosabb politikai mozgalmak és törekvések ösztönzőjévé vált.
Jövőnk a múlt?
El tudunk-e képzelni olyan költségvetési vitát, amelyben a kormány kultuszminisztere az iskola- és művelődésügy előirányzatának jelentős növekedését védi a lehetséges ellenvetésekkel szemben? Ahol a művelődési miniszter nem a költségvetést érdemben vitatni kívánó képviselőktől félti könnyes szemmel a demokráciát, miközben hőstettnek könyveli el, hogy egyáltalán szólni mert a művelődésügy érdekében?
„Karácsonyország
Karácsonyország története nem hosszabb, de éppoly jelentős, mint a teremtésé: alapításától bukásáig mindössze egy hét telt el.
Határai viszont csak az időben voltak ily szűkre szabottak – a térben messze szaladtak szét, s alattvalóit mindenütt ismerték.
Tél és fagy, zúzmara és jégcsap, hóförgeteg és északi szél – ezek voltak Karácsonyország meteorológiai viszonyai, pedig Karácsonyország nem az Északi-sark vidékén terült el, hanem a Nagydíszletű Tragédia színpadán, a mérsékelt égöv alatt.
Bankelnökök kíméljenek!
Noha nem rajongunk az alapfokú szemináriumokért, mostanában mégis furcsa sikert arat egy szöveg, amely – a lojalitást szomjazó orvostörténész szerint – „olyan alaptételeket fogalmaz meg, amelyeket alkotmányjogi alapismereti tankönyvekben szoktak rögzíteni”.
Hát igen: mi sem jellemzi jobban helyzetünket, mint az, hogy elemi és ósdi tételek fontos igazságokként és követelményekként jelenhetnek meg. Ezért rejtvényünkben közzétesszük a demokrácia mibenlétét firtató egyik legelső s legfontosabb szöveget.
Mit mondhat s mit nem mondhat egy közhivatalnok? Bizonyára sokakban felmerült mostanában ez a kérdés. Rejtvényünk is erre felel a maga módján, hiszen a téma egyik klasszikus megfogalmazását idézzük.
Átvilágítás vagy felvilágosodás?
Kormányellenes elfogultsággal nem vádolhatja senki a szerzőt. Azt persze felróhatják neki, hogy rövid ideig orosz uralkodót is szolgált, ám mielőtt az egyetemi oktatókra is kiterjedő átvilágítási törvényt rá is alkalmazni kívánják, fontolják meg, hogy érdemes-e ezt egy XVIII. századi gondolkodónál kezdeni.
Haza a száműzetésben
Szerzőnk főként idegenben tapasztalhatta a haza „végzetét”. 1919 és 1928 között Bécsben és Párizsban élt. Ám ha tesznek arról, hogy az országot sokan ne érezhessék hazájuknak, az emigráció fogalma igen furcsán viselkedik. Az alábbi feljegyzést 1947-ben, végső emigrációja előtt egy évvel vetette papírra: „Fiatal író. Sugározva sétál Pesten. Azt hiszi, szegény feje, hazajött a száműzetésből.
Kézi fokos
Épp kétszáz éve, 1791-ben született szerzőnk élete egy alföldi városhoz kötődik. Apja takácsmester volt, ám a piaristáknál négy osztályt végzett, s tűrhetően tudott latinul is. Igazi ezermester volt, az utcán – bot helyett – kis kézi fokossal járt, mellyel – a régi feljegyzés szerint – „részint az ugató kutyákat riasztotta el, részint az úton-útfélen a deszkakerítésekből kiálló vasszegeket veregette be”.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 47 hét
9 év 20 hét
9 év 24 hét
9 év 24 hét
9 év 25 hét
9 év 26 hét
9 év 26 hét
9 év 28 hét
9 év 28 hét
9 év 29 hét