Skip to main content

Kultúra

Farkasházy Tivadar: Tisztelt Descartes Úr!

Válaszok Descartes-nak


DXIICMVLI

Sajnos levele csak most érkezett meg, a német gyorspostát ismerve nem csodálom, ráadásul portót kellett érte fizetnünk, mert elégtelenül volt bérmentesítve, mivel volt rajta bélyeg, de a postás szerint a dátuma alapján ez érthető. Feltételezem, sorait még az előző lakókhoz írta, mi már csak bárók vagyunk, azt is úgy vettük a kastéllyal együtt, ha érdekli a sörgyárunk, szép soap-oper megy róla a csatornákon.


Orosz Csilla: Egy merész íz


„A Coca-Cola magyarországi sajtóvetítésen mutatta be minden idők legszórakoztatóbb, és az Egyesült Államok után a világon a legintenzívebb magyarországi reklámkampányának filmjeit.” Szeptember 10-e volt a minden időkből kiragadott nagy nap.

A meghívottakat piros, asszociációs kiskosztümben egyenmagas hostessek orientálták, mély meggyőződésből. A penzum ezúttal 21 reklámspot megtekintése kommentárokkal, ezt követően űrlapon értékelés, a hozzászólás lehetősége is felkínálva.


Bán Zoltán András: A valóság ördöge


Hasonmásaim kettős életemben – ez lehetne E. T. A. Hoffmann életének és művészetének jelmondata. Az élet és a művészet, költészet és valóság szétválasztása esetében különösen torz eredményre vezetne, hisz életművét leginkább éppen az teszi oly meghökkentően sokértelművé, hogy hétköznapiság és költői szárnyalás, prózaiság és nekilódult képzelőerő, vaskos realizmus és transzcendentális irónia, groteszk földhözragadtság és harsány kolonnái megfestett mesevilág egyszerre, egyidejűleg lép fel bámulatosán sokműfajú epikájában.

Vekerdy Tamás: Kedves uram, kedves mester, Descartes úr!

Válaszok Descartes-nak


A Beszélő jóvoltából abba a különleges helyzetbe kerültem, hogy háromszázötvenegy év elmúltával ismét válaszolhatok 1645. augusztus 4-én kelt, Egmondból keltezett levelére.

Istenem! Mi minden történt azóta velem és a világgal (és gondolom: Önnel is; nem is tudom, pontosan hová címezzem levelemet, csak abban bízom, hogy az eljuttatásban a Beszélő – habár ma is korlátozott – nyilvánossága segítségemre lesz).


Horányi Attila: Életműemlék

Galántai György Életmunkák című, 1993-as kiállításának kísérő könyvéről


Kezébe veszi az ember a kötetet, az elülső borítón intenzív zöld színű textilt utánzó alapon a név – a védjegy –, Galántai, alatta egy kép, az Ernst múzeumbeli Életmunkák kiállítás enteriőrfotója, mely az egyik terem főfala mentén készült, és ez a centrálperspektivikus leképezés szabálya szerint már húzná is befelé a nézőt, lépjen be, nyissa ki a könyvet, merüljön el a tárlatban.

Halasi Zoltán: Hoffmann-legendárium


Mottó: Hogyan hangzik a KAUFHOF áruházlánc idei reklámszlogene? – „Kauf’ Hoffmann!”

Goethe kábítószerezett. Nem nagy ügy. Fiatalkorában Goethe mindent kipróbált. Mikor eljutott a harmadik mennyországba, a lépcsőn lefelé szembejött vele Hoffmann. Két szeráf lebegett a feje fölött. A hiú Goethét annyira megviselte az eset, hogy húsz évre kiment a fejéből a Faust. Pedig Hoffmann akkor még csak útban volt a földre. 1776-ot írtak. Goethe azonban, mint mondják, sok mindent előre látott.



Hoffmann úszóhártyával született.





Angyalosi Gergely: Egy kritikus politikai nézetei

Ignotus és az I. világháború


Ignotus 1922-ben, Bécsben megjelentetett egy karcsú kis cikkgyűjteményt, amely ugyanazt a címet viselte, mint emlékezetes, ámde jó másfél évtizeddel korábbi könyve: Olvasás közben. Ez a gesztus nyilvánvalóan a folyamatosság helyreállításának igenjét sugallta; az emigrációba kényszerült szerző „annyifelé szétszórt” hajdani olvasóival próbálja felvenni a kontaktust.

Babarczy Eszter: Elaljasultunk: minden hülyeség, minden hülyeség: elaljasultunk


Platón, mint köztudott, ki akarta tiltani a művészeteket a tökéletes Államból. A gondolat a maga elvontságában igen következetes. A tökéletes állam ugyanis attól tökéletes, hogy mindenki erényes benne, ez pedig nem mást jelent, mint hogy mindenki tudja a maga helyét és a maga dolgát.

Rakovszky Zsuzsa: Agatha


Amolyan önvallomásfélével kezdeném: valószínűleg soha az életben nem tanulok meg angolul, vagy legfeljebb angoltudásom is abban a tetszhalálban vegetálna, újabb meg újabb újjáélesztésre várva, mint a német, vagy abban az egészen valódi halálban, mint az orosz, ha annak idején a soproni antikváriumban rá nem bukkanok Agatha Christie Death on the Nile-jára. Az „annak ideje” kb.

Bikácsy Gergely: Kosztolányi belülről


Kosztolányi halála után a Nyugat emlékszámában Karinthy – méltón mindent, még a halált is rettegve kinevető közös fiatalságukhoz – a napisajtó-giccset gúnyoló nekrológcímet adott búcsúztatójának: „A zöld tinta kiapadt.”

Kosztolányi Dezső élete harsogó öröm- és szenvedéstörténet volt. „Bevallom, hogy boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy élhetek és írhatok” – olvassuk. Ilyet igazi író nem ír le, csak jámbor vagy agresszív dilettáns. Kosztolányi bátran megtette.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon