Skip to main content

Kultúra

Bori Erzsébet: „…s romlandóbb, mint a málna, vagy a hal”

Forgács Péter újabb elégiái


Látszólag nincs intimebb, szubjektívebb műfaj az amatőr filmnél, a családi felvételeknél. Pedig a kamera mögött álló többnyire rejtve marad, személytelenül rögzíti azt, amit lát, amit megörökítésre szán, s amivel nem akar mondani semmit. Nincs üzenete. Ezek a filmek nem kiáltanak szerzőért, magukban valók, hiánytalanok. Csak utólag, a privát Magyarország darabjait nézve tűnik fel úgy, hogy volt ott egy betöltetlen hely, amit aztán Forgács Péter felfedezett. Csakhogy nem ez történt.

Tar Sándor: A mi utcánk

27. A szökés


Kiss Laci nyúlánk, kerek arcú fiú, már majdnem tizenhét éves, zöld szeme van, ami ha lecsukódik, az istennek sem akar kinyílni. Debrecenbe járt a szakmunkásképzőbe, de két évig csak az elsőt, volt, amikor nyolc helyett tizenkettőre sem ért be, aztán lesunyt fejjel szégyenkezett, elaludtam. Sokáig nem hitték el, aztán az igazgató azt mondta, na, eredj haza, fiam, és majd gyere vissza, ha kialudtad magad. Nem ment vissza.

Hajdu István: Louis – Pauline, Dido és Florestan fénytörésében


Gulácsy Lajos regénynek mondott szövege tulajdonképpen önarckép, éppúgy, mint szinte minden rajza és festménye. Mondhatjuk „alpáribban” is: ez a sohasem volt, utólag kompilált, töredékekben fennmaradt szöveg a festő leggazdagabb korszakának, a tízes évek elejének kulcsa, főmotívumainak gyűjteménye; magyarázat oda-vissza, előre-hátra mozdulatokhoz, gesztusokhoz, színekhez, témákhoz; megfejtés és feloldás sejtelmekhez, sugallatokhoz.

Tar Sándor: A mi utcánk

25. Csend van, temetünk


Az ember azt hinné, hogy a halál valami rettenetes dolog, aztán kiderül, mikor a fáradt tekintetű orvos meghallgatja, megforgatja a testet, hogy alig több, mint bármi más, az egy kicsit furcsa, mikor a térd roppan egyet a nyomás alatt, igen, mondja erre a doktor, halott. Hesz Jancsi a kapuban azt meséli, hogy feléjük a lábujját törik el, arra felébred, ha van még benne lélek. Lélek, mely ott körözött a magasban, és valahová leszállt, a Vida fiú pedig meghalt. Szajkó volt, azt mondják, furcsa madár, utánozza a többiek hangját, aztán ha közelébe ér, leüti.

Kálmán C. György: Áthelyezések

Könyvek négyszemközt


Mi van, ha egy vers címét megváltoztatjuk?

Ez végiggondolható. Mi változik, miért, hogyan.

És mi van, ha mást változtatunk rajta – alcímet kap, minden sor nagybetűvel kezdődik, másik kötetbe kerül? Ezek sem bonyolult kérdések. Mindez bőven belefér abba, amit a variációkkal, a szövegek történetével kapcsolatban el szokás mondani.




Bikácsy Gergely: A filmromboló

Duras a moziban


„A nappalokat nemigen tudom felidézni. A napfény megfakította, összemosta a színeket. De az éjszakára emlékszem.”


Regény, forgatókönyv vagy a vásznon már pergő film – Marguerite Duras minden alkotása előtt eszembe jutnak mottóbeli sorai. Talán a Fájdalomban, talán A szeretőben olvashatóak. Duras az éjszaka írója. Alig van regénye, alig van filmje, melyben sütne a nap, melyben egyáltalán emlékezhetnénk napsütötte arcra.

Szív Ernő: Interjú Bakó Andrással


A szerkesztő úr arra kért, készítsek interjút Bakó Andrással, a költővel. Mi sem könnyebb, gondoltam, Bakó András a barátom, hetente találkozunk, ismerem a hétköznapjait, gondjait, bajait, titkait, rejtett és kevésbé rejtett vágyait… Az interjú Bakó barátom dolgozószobájában készült – Szeged, Molnár utca, ötödik emelet –, egy ködös, november végi napon. Hideg volt, és kilenc óra néhány perc. Amikor elkezdjük a beszélgetést, Bakó András költő négykézlábra ereszkedik, és vadul turkálni kezd az ágya alatt.

– Ha jól emlékszem, korábban nem ilyen pozitúrában adtál interjút.


Bán Zoltán András: Panaszkönyv

Könyvek négyszemközt


Egyre szilárdabb a meggyőződésem, hogy a mai magyar próza történetének talán legsúlyosabb válságát éli, melyhez csak a kiegyezés és a Nyugat fellépése közti évtizedek szellemi sivataga hasonlítható. És ami igazából tragikomikus: sem maga az epika, sem a kritika nem hajlandó ezt tudomásul venni, mondhatni meg sem pendíti a kérdést. Mintha senki sem törődne azzal, hol is élünk voltaképpen. Mert mit sem ér az a próza (és kritika), amelyik meg sem kísérli a válaszadást erre a – természetesen megválaszolhatatlan – kérdésre.

Hajdu István: Maurer tükre


Ha normális és csak egy kicsit is jól – a szó minden értelmében – szituált országban élnénk, bátran és nyugodt szívvel „illetném szóval” Maurer Dórát könyvéért; ismerve azonban a körülményeket, a művészeti publikációk helyzetét pedig, dicsekvés nélkül mondhatom, nagyon is jól, nem tehetek mást, mint hogy örülök a kötet megjelenésének.

Bikácsy Gergely: A mozgókép ünnepe

Illés György születésnapjára


Kicsit fellengzős cím? Lehetne még harsányabban, még tolakodóbban: „Ünnep Hunniában”… „Hunnia ünnepe.” Nem az állami Magyarországra, inkább valami méltóbbra: a szellem és a képzelet országára gondolok a Filmgyár egykori nevét felidézve.

Illés György nyolcvanéves.

Az egész magyar film ünnepe az ő nyolcvanadik születésnapja. Újra műsorra került a Filmintézet díszelőadásán az Örökmozgóban a Ház a sziklák alatt, s a filmet ezen a napon a televízió is műsorra tűzte.

Illés György a filmkép professzora, bár ez a szó teljesen idegen egyéniségétől.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon