Skip to main content

Kultúra

Alekszej Ivanovics Szlapovszkij…


…egy Szaratov melletti faluban született 1958-ban, ma is Szaratovban él. 1985-ben mutatták be első színdarabját, 1988-ban jelent meg első elbeszélése a szaratovi Volga című folyóiratban. Legfontosabb kisregényei: Én – nem én; Isten hozott, új év; Kódolt állapotban; Az első második eljövetel; e három utóbbit 1994-ben jelölték az év legjobb orosz prózai művéért járó, tekintélyes Booker-díjra.

Parti Nagy Lajos: Weöres Utinform

Fikarc


Hajnal óta szakad a hó múlt csütörtökön. A Szív utca egy darabig ódzkodik, hogy ő nem is tudja, mi ez a maskarádé, aztán megadja magát, kezd neki tetszeni e súlyos és mulatságos kisvárosiság. A Szív utca lánykora.

Harákolnak a hólapátok, sose láttam még egyszerre ennyi házmestert, autó alig jár, állnak a hallgató baba-szirénák a járdaszélen. Budapest csúszkál és bedugul, betör a természet Budapestre.


Kiss Ilona: „Lakni egy vonatban, és nem utazni sehová…”

Alekszej Szlapovszkijjal beszélget Kiss Ilona


Istencsapása lehet Oroszországban vidéki írónak lenni, nem?

Most már nem olyan rémes. De Szaratov egészen a közelmúltig zárt katonai város volt, és mivel sok hadiipari üzem volt benne, a legpolgáribb helyeket is a „hadiipari teljesség” uralta. Kettős tokban, zárt országban, zárt városban élni, képzelheted, milyen az. Külföldiek egyáltalán nem jöhettek be a városba, úgyhogy egészen tavalyelőttig egyáltalán nem láttam eleven külföldit.

Tízéves koromig Szaratov mellett laktunk, nem is falun, hanem egy szocialista telepen, ahol a szüleim kolhozban dolgoztak.




Bori Erzsébet: Éjjeli őrjárat

Könyvek négyszemközt


Több mint fél évszázados késéssel nemrég magyarul is megjelent az Éjerdő, Djuna Barnes amerikai írónő korszakos regénye; egyike azoknak a kivételes remekműveknek, melyek magukban ragyognak, mint a szoliterkövek, kívül vonulatokon és kívül a saját idejükön is. Vannak távoli rokonai, de közvetlen előzményét vagy folytatását nem találni sem szerzője életművében, sem a világirodalomban.

„Piros arc, gesztenyeszín haj. Vidáman és huncutul szikrázó szürke szempár.


Kálmán C. György: Vastag regény, éles villanások

Könyvek négyszemközt

 
Legalább akkora a kísértés Konrád György új regényét (s általában: újabb munkásságát) szidalmazni, mint feldicsérni. Az ócsárlás az esszé felé forduló „hajdani” regényírónak szólna, esetleg a politikailag aktív gondolkodónak és közéleti embernek; a lelkendezés a közelmúlt történetét megörökítő szépprózák szerzőjének, s (megintcsak) a szabadságjogokért szót emelő szabadelvű értekezőnek.

A Konrád iránti ellenérzések és ellenvetések némelyikét ismerni vélem.


Forgách András: Ternyiskin herceg


Vannak emberek, akik az első arabeszkekhez hasonlók;
nem érti őket, aki nem Rafael.
(Heinrich von Kleist)



Minden jel szerint monodráma volt az, amit a Merlinben láttunk szombaton, december 10-én: egyetlen színész által eljátszott, színpadra alkalmazott Dosztojevszkij-regény. Azért mondom, hogy minden jel szerint, mert miközben néztem Ternyák Zoltánt különös lebernyegeiben vonszolódni, suhanni, járkálni, feküdni, motyogni, deklamálni és meditálni, úgy éreztem, hogy a lehető legjobb értelemben mégsem monodráma az, amit látok.


Máté Gábor: „…ez a hihetetlen játékos szenvedély…”

Jordán Tamással beszélget Máté Gábor


Az egész beszélgetést azért vállaltam el, mert van valami, amiről még nem beszéltünk. Hazamentem valamelyik nap, bekapcsoltam a tévét, és téged egy reverendában láttalak, Mindszenty szerepében. Furcsa volt az egész számomra, persze többféle vonzata is van, hogy ez miféle televízióban készült, ugye… Berzenkedések és egyebek. Szóval azért is volt furcsa, hogy papi ruhában vagy a tévében, mert van egy közös előéletünk.

A ministrálás.

A ministrálás. Ugye mi kb. tíz év különbséggel, de egy környéken nőttünk fel, te is lágymányosi gyerek vagy, meg én is.




Peter Bichsel: December 24.


Minden december 24-én, mindig délután négy órakor találkozik Otto és Peter a Rössli vendéglőben. Húsz éve tart ez, mintha csak véletlen lenne, de tavaly Peter kijelentette, hogy sajnos nem tud jönni, mert ezúttal kivételesen az ő gondjaira bízták a kötözött sonkát, és hogy ennek a kötözött sonkának csaknem két óra lenne a főzési ideje, és hogy hétkor ülne asztalhoz a család.

Tar Sándor: A mi utcánk

28. Az ezüstpénz


Rozika lámpát gyújt, ha hazajön, mert már késő van, aztán hamar el is oltja, mert le kell feküdni. A fiú a konyhában alszik, az anyja bent, a szobában, egy-egy szalmazsákon, köztük az ajtó mindig nyitva, lehet, hogy már nem is tudnák bezárni, nem is kell. De lesz majd bútor is most már, újságolja századszor. A villanyt már rég kikapcsolták, nem mintha nem tudnák fizetni, de jobb így, égetik valameddig a lámpát, aztán lefeküsznek. Rozika a városban dolgozik, Dezső egész nap itthon, iskolahagyott nagyfiú, akivel soha nem akar beszélgetni senki.

Tar Sándor: A mi utcánk

26. Felnőtt dolgok


Kiss szomszéd egy reggel azzal a hírrel lepte meg Kocsis bácsit, hogy deres már a határ. És ezt viccnek szánta a szerencsétlen, mivelhogy neki már minden szál haja ősz, Kocsisnak pedig alig van valami a sapka alatt, és az utca is csupa fehér, azt a néhány elszáradt giz-gazt, a kerítések léceit mintha lisztpor lepte volna be. Kocsis hirtelen nem szólt rá semmit, és mire valami eszébe jutott volna, a másik már elhajtott mellette.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon