Skip to main content

Kultúra

Bori Erzsébet: Hajtűkanyar

Könyvek négyszemközt


Kezdetben volt a hallgatás. Csendbe temetni, feledéssel takarni, szégyennel – az áldozat szégyenével – lepecsételni. Hallgatást parancsoltak minden túlélőre, haláltáborból, a Don-kanyarból, a hadifogságból, a kényszermunkából, a kitelepítésből, a börtönből, az akasztófa alól megszabadultakra.

Bibó István volt az első, aki megszólalt az egész társadalom helyett, de a szenvedők nevében is. Utána hosszú csönd, az ártatlan együtt kussolt a bűnösökkel, a közönyös az igazakkal, a hóhér az áldozatával.


Hajdu István: Megkérdeztük Lévay Jenőt a Váltótér Alapítványról


Nem gondolod, hogy nagyon is századfordulós, avittas ötlet: művésztelepet létrehozni, Don Quijote-i küzdelmet folytatni egy helyért, ahol majd együtt lehet dolgozni? Mi ez egyáltalán, ez az elképesztően szép, ámde romos vízi épület, aminek a megszerzéséért így harcolsz?

Valamikor a Dorogi Szénbánya szénrakodója volt; a bányától drótkötélpálya vezetett a Dunáig, a ház alá álltak az uszályok, és innen borították be a szenet. A drótkötélpálya vagy harminc évvel ezelőtt megszűnt, azóta ennek a vízben álló épületnek semmi összeköttetése nincs a parttal.


Hajdu István: A művészet zordon helyei


Amikor a hetvenes években elkészült Párizsban a Centre Georges Pompidou, az épületet illető kritikák jó része – bárhonnan is, érzelemből, gyomorból vagy észérvekből származtak – valami kifordított gyárnak látta-láttatta a házat, olyannak, ami kívül hordja szerveit, szégyellni és titkolni való zsigereit, melynek felületén belek, erek futkosnak szemérmetlenül.

Tar Sándor: A mi utcánk

9. A kicsi lány


Béresnek egy lánya van, huszonnégy éves, száznyolcvan centi magas, vékony, nyúlt képű, mint az apja. Otthon ő a kicsi lány. Tizenöt éves korában vette észre, hogy őt állandóan nézik. Akkor már gimnáziumba járt, Debrecenbe, a buszon mindig háttal ült a menetiránynak, ha az az ülés éppen üres volt, és azon az oldalon, ahol csak egy hely volt, nem ülhetett mellé senki. Ha nem, akkor állt végig. Ott nyugodtan elővehette valamelyik iskolai könyvét vagy egy regényt, mintha olvasna, és nézte egészen a Kossuth utcai megállóig.

Tar Sándor: A mi utcánk

8. A szél is csak zúg


Az a baj, hogy nem tudom kimondani, amit akarok, pedig itt van a mellemben meg a számban, szokta mondani Béres, és ráüt a szakadt, mocskos ingére, a nyelvét is kinyújtja, meg lehet nézni, olvassa le valaki, ha tudja. A hosszú, sovány embert valami miatt Oszinak becézik, lehet, hogy Dorogi nevezte el, lehet, hogy Hesz Jancsi, esetleg más, a rendes neve Bálint, de az csak más, hogy Oszi. Oszkár. Ne nyújtogasd itt a nyelved, mondják neki, mert kiszárad. Nem hiszed el, kérdezi ilyenkor Béres, és roppant kezével megfog valakit, de nem bántja.

Bikácsy Gergely: A gall átok


„A gall mentalitással több szempontból vigyáznunk kell” – intette a magyar nézőket kenetteljesen a harmincas években egy nagy hatalmú moziilletékes. Vigyáztak is. Betiltottak nálunk a Horthy-korban némely villódzóan szellemes René Clair-vígjátékot, és destruktív pacifizmussal vádolták a Nagy ábrándot, Renoir remekművét. Később is sokáig szinte átok ült a francia filmművészet igazi értékein Magyarhonban. Az „Átok” szennyesen is erkölcsvédő alsóruhára ideológiai köntöst húzatott.

Ház a művészetnek


A Fővárosi Önkormányzat 64 millió forintért megvásárolja a Metra Kft.-től a IX. kerületi Liliom u. 41. alatti volt transzformátorházat. Az épületben a tervek szerint a Kortárs Művészeti Központ működik majd, amely műhelymunkának, előadásoknak, a közönség és a művészek párbeszédének, valamint a jelenlegi intézményrendszer által be nem fogadható, hagyományos műfaji keretek közé nem illeszthető művészeti törekvéseknek is helyet adhat.

(Olvasható a Budapesti Piac–Budapesti Újság június 5-én, vasárnap a postaládákba rejtett számában).




Szilágyi Andor: V, mint vége…

magyar • tévé • szótár


A vé betűhöz érve egy csepp könnyel csukjuk be a szótár fedelét. V, mint vége. Előtte azonban még egyetlen megjegyzés engedtessék meg nekem. A szófoschókról kell beszélnem. Azokról a műsorokról, amelyek csak annyiban merítik ki a műsor fogalmát, hogy létezik idejük. Műsoridejük. Ezeknek a szófoschó-produkcióknak se füle, se farka, leginkább mintha csak azért születnének, hogy a képernyőt bemosolygó nyájas műsorász beteges szerepléskényszerét kielégítsék. Ennyi, és slussz, semmi több.

Hajdu István: Mű-életvezetési tanácsok, avagy kerüljük el a gyárakat


Talán már magam sem emlékszem, mikor adtam az én kedves közönségem érzékenyebb, s éppen ezért arra kiváltképp érdemes tagjainak életvezetési tanácsokat; mikor foglalkoztam is utoljára az életmód korszerű vagy talán inkább posztmodern utáni állapotának a praxisra vonatkoztatható sugallatai analízisével, melynek eredményeiből oly szívesen adományoztam át az arra szorulóknak némely apró, de megrágottan sem ízét vesztett morzsát.

És íme, most megint…

A magyar szerény. A magyar nem kevély, nem gőgösködik, nem hivalkodik, következésképpen nem dicsekszik.




Bán Zoltán András: Három regény keres egy szerzőt

Könyvek négyszemközt


Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

mindenekelőtt az itt jelen levő és távol levő szlavistáktól kell elnézést kérnem, hogy illetéktelenül belekotyogok a szakterületükbe, hisz magam jószerivel egyetlen értelmes orosz mondatot sem tudnék eldadogni, legfeljebb ezt: nyikto nye atszusztvujet… Ám az is kétségtelen, hogy kamaszkorom óta szenvedélyes rajongója vagyok a Thomas Mann által „szentnek” nevezett orosz irodalomnak, magyarul és később németül igyekeztem minden számomra fontos szöveget elolvasni e tárgyban, bár nyilván így is rendkívül hézagos az anyagismeretem.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon