Skip to main content

Kultúra

Tar Sándor: A mi utcánk

1. Vida bácsi


Az utcában a postást várják. Egy vörös képű, bajszos embert, kék egyenruhában, zöld köpenyben, rajta kis piros szalag. Errefelé a harapós lónak is ilyen szalagot kötnek a szíjazatára, hogy lássa mindenki, és ne simogassa. A postás segédmotorral jár, nem is kell kínálni, mint valamikor. Régen még biciklivel közlekedett, a legtöbb háznál bort, pálinkát illett tölteni, amit rövid szabódás után elfogadott. És a borravalót is, húsz-harminc forintot, errefelé nem magasak a nyugdíjak. Déltájban már nem ült a biciklire, tolta.

Bán Zoltán András: Egy úrinő

Könyvek négyszemközt


Régóta és jól ismerem Kádár Erzsébet novellisztikáját. Még Vas István ajánlotta, nem személyesen, de egyik pontos rajzú és biztos ítéletű vázlatában, mely most is ott áll a kötet elején. Valószínűleg a legjobb írás Kádár Erzsébetről, mindmáig ott lobog benne a felfedezés öröme, a megosztásra oly fontosnak vélt élmény friss mámora: olvassátok, olvassátok Ti is! Az először 1948 márciusában publikált rövid esszé alaptételét nem kezdhette ki az idő vagy a megváltozott ízlés: az írónő a Vas István szívéhez oly közel álló kismesterek közé tartozott, ám e nemben egyike volt a legnagyobbaknak.

Bán Zoltán András: Elemi

Könyvek négyszemközt


„Hát barátunk Petri György is ötvenéves lett…” – kezdhetném a Der Untergehert író Thomas Bernhard parodizálásával. (Én meg közben negyven.) Semmi okom, hogy az ilyenkor szokásos módon az olvasó elnézését kérjem az efféle intimkedésért, személyes hangért. És különösen nincs rá okom e lap hasábjain, melynek története, szellemisébe oly sok szállal kötődik költőnkéhez. Ám ha belegondolok, ez „nem valami jaj de személyes” – miként az új könyv egyik dermesztő gyászverse megállapítja (Göröngy). Hisz „személyesen” jószerivel alig ismerem Petrit, talán ha háromszor söröztünk együtt.

Szebényi Cecília: „Mert én egy ilyen fantáziátlan alak vagyok…”

Zádor Annával beszélget Szebényi Cecília


Ha valaki kilencvenévesen, háta mögött a történelemnek ezzel a kilencven évével, hasznos és kiegyensúlyozott életet tudhat a magáénak, akit tanítványok és barátok vesznek most is körül, az bátor és szerencsés volt az életben. Én legalábbis úgy gondolom, hogy mind a kettő – a bátorság meg a szerencse is – kellett ehhez.

Én egyáltalán nem voltam bátor, csak nem volt fantáziám elképzelni azokat a szörnyűségeket, amelyek vártak rám.


Szebényi Cecília: Át nem lépve a szabadság kapujának küszöbét

Kertész Imrével beszélget Szebényi Cecília


Amikor legutóbb beszéltünk telefonon, maga dühösen és szomorúan azt mondta nekem, hogy ha ez így megy tovább, akkor itt kell hagynia ezt az országot.

Ezt ugyan pillanatnyi dühömben mondtam, az engem külföldön, a Berlini Magyar Ház igazgatója részéről ért példátlan, botrányos és diszkriminatív inzultus miatt, amelyért különben egyetlen kultúrhatósági „illetékes” sem kért tőlem bocsánatot, s így azt hivatalos állami állásfoglalásnak kell tekintenem. De ha igazán elkezdjük firtatni a kijelentésem okát, amiért ezt így kimondtam, akkor nagyon mélyre kell ásnunk.


Szilágyi Andor: elvonatkoztatás

magyar • tévé • szótár


Magyar tévéző ember (hungaro homo monitoricus) két ok miatt verheti magát a földhöz. Ad 1. végső elkeseredésében. Ad 2. feneketlen örömében. A különbség csak annyi, hogy az egymástól végletesen eltérő lelki motívumok hatására két egymástól végletesen eltérő testrészét csapja oda.

A hungaro homo monitoricus vasárnap este végignézi az első csatornán a Hét hétről összeállított választási katyvaszát, eldönti, melyik szerkesztői kollektívára bizton nem szavaz idén májusban, aztán sárba süppedő szívvel sávot vált. A kettesen már Jordán Mihály portréfilmje megy.


(borz) [Bori Erzsébet]: A magyar film tündöklése és nyomorúsága


A honi filmtermés éves mustrája akkor is ünnep és esemény, ha előtte, utána másról sem hallani, mint a magyar film válságáról. Vannak a bezzegkorszakok, így szokás emlegetni a háború előtti európai színvonalú filmipart, az ötvenes évek impozáns mutatóit a művek és a nézők számáról, a hatvanas évek világraszóló sikereit. Való igaz, a kilencvenes években semmi ilyesmivel nem dicsekedhetünk, a gyártás kaotikus állapotban van, a közönség siralmasan megfogyatkozott, a nemzetközi díjak gyérek és szerények lettek.

Maga a Filmszemle, ott és akkor, minden évben csalódás.


Tandori Dezső: „A nagy helyzet” – Kensington


Kensington; tehát, kenjük el, a Nagy Helyzetet?

Nem erről lesz itt szó.

Egy reflexió: Roxanian nevű lovamat soká nem fogom feledni. Eleve már: a lovak, az „irodák” (pályákra nem járok): gondolkodási formák mintái, és történési lehetőségeké(i). Egy betűhiba, előző dolgozatom végéről: TALÁN, fosztóképző az, nem TALÁN, másodjára. A „talán” helyett jobb a „talán”. Lásd Kafka éhezőművésze.




Sebők Zoltán: Kubista pszichoanalízis

Könyvek négyszemközt


Mindig is csábító szellemi kihívásnak számított valamely elméletet ugyanazon elmélet eszközeivel és kritériumaival vizsgálni. Ráadásul e meddőnek látszó módszer (elméleti narcizmus – mondhatnák a kötekedők) adott esetben komoly eredményeket is hozott.

Petri György: „Én sem azzal ébredek reggel, hogy zsidó vagyok”

Harmat Pállal beszélget Petri György


Ivan Ilich tanulmányaiban megkérdőjelezte az orvoslás jogosultságát. Mivel te gyakorló orvos vagy, nyilván látod is valami értelmét.

Kevesen mentek el odáig, mint ő, de az utóbbi néhány évtizedben a szakirodalomban és az emberekben is megerősödtek az orvostudománnyal és az orvosokkal kapcsolatos kételyek.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon