Skip to main content

Kultúra

Hajdu István: A sors üressége és hidegsége, melybe olykor egy kis gazdagság és melegség is vegyül

(Révész László László munkái a Palme Házban)


Rendes, szaftosra érlelt közhellyel intellektuális kalandnak is nevezetnénk Révész László László új képeinek sorát, ám szögezzük le mihamarabb: a kiállított munkák által megrajzolt út jobbára izgalmak nélkül zárul önmagába; nemigen szegi be sem felfedezés, sem érzéki feloldódás a menetet.

Ilyen értelemben tökéletes a kiállítás címe: Tudomásulvétel, tökéletes, mert a nézőnek valóban nincsen más dolga, mint tudomásul venni – elfogadni rezzenetlen – Révész képeit, nyugtázni a szándékot, mellyel a festő a világ tudomásul vételének esélyeit, lehetőségeit s magát a processzus


ÖregSzem: Üvegszem


A Nagy Magyar Etető szilveszteri programjára igazán kár lenne fecsérelni a szót, annál is inkább, mert hogy annak a négy magyar betűnek az egymásutánija, amelyik legjobban lefedné a múlt év utolsó napjának tévés produktumát (a megátalkodott szerencsekerekesek kedvéért annyit elárulhatunk: az első kettős betű, a második a magyar abc zászlósa, míg a harmadik megegyezik főszponzoruk, a RÁMA első betűjével), szóval ez a kis szavacska nem tartozik a legelfogadottabb terminus technikusok közé, sőt bizonyos finnyás vélekedések szerint a nyomdafestéket sem tűri meg igazán.

Az azon


Bori Erzsébet: Ikonfürdetés

Könyvek négyszemközt


Mikor Milorad Pavic kötetéért nyúltam, még nem tudtam, hogy darázsfészekbe dugom a kezem. Irodalomtudós, a szerb régiség kutatója és elegáns posztmodern prózák – köztük a nagyszerű Kazár szótár – szerzője, amolyan Umberto Eco-i figura az irodalomban –, ebből baj nem lehet. Annál több élvezet: jelenünk politikai, gazdasági, katonai kalandorságai helyett szellemi kalandokba bocsátkozni, a csupa talány, legenda, sugallat Pavic-novellák szép szövetét, titkait fejtegetni. És akkor jöttek a kazárok.

Havas Fanny: „Hát tele van jóval, bevallom, az élet…”

Bereményi Gézával beszélget Havas Fanny


Egyetemisták voltunk, amikor először találkoztunk egy társaságban. Egy nagy üres szobára emlékszem, a szoba közepén ült egy szőke lány, te mellette álltál, és felolvastál valamit. Olyan volt az egész, mint valami különös színházi előadás.

Tandori Dezső: Kinek a hal, kinek a halbár


Nem vagyok halevő.

A karácsonyi gombához most itt a Mickey’s (Mickys?) Fish Bar mellett, a kedves olcsóboltomban vettem egy palackocska tartárt. Bár csak 57 kiló, evő azért – maradtam. Igaz, roppant örömmel tölt el (szó szerint), ha négykalóriás citromlevet kapok (na jó, a 14 kalóriásat is megengedem még), s ma írtam fel épp valamit ezzel kapcsolatban, hogy Kafka éhezőművészéhez és Shakespeare Hamletjéhez hogy jövök, de majd bolond lennék egyszerre ellövöldöznöm minden nyílsuhanásomat. Sagittáriusabb vagyok én annál!

Bár lehet, hogy már nem soká.




Zoltán Gábor: Bukásaim könyve

Gábor Miklóssal beszélget Zoltán Gábor


Egy színésznővel beszélgettem egyszer rólad, aki azt mondta, jó, nagyon jó színész ez a Gábor Miklós, de azt, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér, talán nem is tudja; ott él valahol az Újlipótvárosban az ötödik emeleten, az ő elefántcsonttornyában, és nem ismeri az életet.

Hát tudod, én csak a saját életemben vagyok, de abban benne vagyok.


Kováts Albert: Szemadám György kiállítása


Szemadám György festőművész gyakran hívja fel a figyelmet – interjúban, televíziós műsorban – a magyar művészet gazdagságára, sokszínűségére. Amihez maga is hozzájárul saját munkásságának minden mástól elütő jellegével. Művészete fő különössége elsősorban jellegzetes stílusában, hangulatkeltő hatásában nyilvánul meg. Legelőbb nem a művész személyiségével szembesül a néző, hanem azokkal a kultúrhistóriai rétegekkel, melyek közte s a festő között sűrűsödnek: egy rejtelmektől terhes, titokzatos világgal.

Sándor L. István: Gipszangyalok

Goethe: Clavigo


Clavigo, miután elhatározza, hogy bűnbánóan visszatér elhagyott menyasszonyához, hosszasan turkál egy ládányi fiókban. Könyveket hajigál ki, papírokat dobál szanaszét. Végül megtalálja, amit keresett. Egy szomorkás mosolyú, felemelt kezű gipszangyalt húz elő. Különféle vásznakat igyekszik izgatottan a szoborra tekerni, próbálja méltó módon becsomagolni az emléktárgyat, hogy – a megbocsátását kérve – visszavihesse Marie-hoz. Aztán, az egyik oszlophoz támasztja.

Hajdu István: Az egyeztetett ember


Hogy mi történik itt „elöl”, mi folyik az úgynevezett művészettörténeti vagy művészettörténészi közmegegyezés esztrádszínpadán, ahol érvényesítődnek, máskor érvényüket vesztik munkák, életművek, nos azt nagyjából tudjuk.

Bán Zoltán András: Karneváli párttörténet

Könyvek négyszemközt


Az 1943-ban született, 1975-től emigrációban élő, majd 1989 tavaszán hazatért Szasa Szokolov most mutatkozik be a magyar olvasóknak. Ez a harmadik regénye, az elsőt (Bolondok iskolája) Vladimir Nabokov támogatta, azóta csaknem minden európai nyelven megjelent, a második (Eb és ordas közt) a szakértők szerint sajnos lefordíthatatlan. A szerzőt manapság a legnagyobb élő oroszok közé számítják, de félek, hogy nálunk mégsem lesz valódi sikere.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon