Skip to main content

Kultúra

Bori Erzsébet: Az utolsó utáni mondat

Derek Jarman: Wittgenstein


Van-e mód a mű megítélésekor tekintetbe venni a művész mentségeit, objektív és magántermészetű gondjait? Ha esztétikai alapokra helyezkedünk, akkor a válasz nem: de megállhatunk-e esztétikai alapunkon a halál színe előtt? Derek Jarman 51 éves festő, filmrendező halálos beteg. Tudjuk, tudja rég, de mostanáig nem beszélt róla. Dolgozott. Sorra csinálta filmjeit, egyre jobbakat. Mire egyiket bemutatták, ő már a következőre készült. Mondta, meg fog halni, de ki hinne annak, aki ennyire jelenvaló? Ugyan ki hisz az AIDS-ben?

Kálmán C. György: Hašek után nyúlni a kriglihez


Van a Rambo után Rambo II., Rambo III. és még ki tudja mennyi; Keresztapa is született egypár. A Robinson nyomán sorra születtek a robinzonádok: nemcsak a filmek kommerciális világában, hanem az úgynevezett magas irodalomban is szokás, hogy egy-egy népszerű figurát átörökítenek újabb és újabb művekbe. Magam hirtelenjében nem tudnék példát arra, hogy a későbbi feldolgozás művészileg sikeresebb lenne, mint a forrás, de ne legyenek előítéleteink, gondoljunk csak a kapanyélre.

Petri György: „A művészet igazsághordozó, de nem igazsághirdető”

Babarczy Lászlóval beszélget Petri György


Volt idő, a nyolcvanas évek, amikor a kaposvári színház volt A SZÍNHÁZ. Nemcsak a kaposváriaknak, hanem a pestieknek is; minden előadásra lezarándokoltak a pesti értelmiségiek. Mostanában más a helyzet, a kaposvári színház mintha nem lenne annyira divatban.


Én nem hiszek az intellektuális visszajelzésekben. Nem örülök annak, ha jó kritikát kapok, annak se, ha rosszat. Attól se vagyok boldog, ha divatban vagyok, attól se vagyok boldogtalan, ha nem vagyok divatban. Valahogy ez nekem nem komoly, nem fontos.

Hát akkor mi a fontos?



Bikácsy Gergely: Woody Allen Párizsban

Moziegér


Nem Woody Allen, hanem csak a Moziegér ütötte fel a sátrát Párizsban. A híres értelmiségi clown valószínűleg most sem teszi ki a lábát New Yorkból: miért is tenné, ha annak idején az Annie Hall Oscar-díjának átvételére sem ment el Los Angelesbe, hanem az ünnepség alatt vidáman klarinétozott kedvenc New York-i klubjában. Nem személye jelent tehát meg most Párizsban, hanem legújabb filmje.

Hogy valami igazán bölcset mondjak, Woody Allen-filmet a Quartier Latinben kell látni.


Szilágyi Andor: Hogyanisiglen Eshetett Meg Vala,

hogy Folyó Esztendő Novemberiusának Első Hetében Költsey Ferenc Nem írá Meg a Magyarok Hymnusát, és Professiore Galváni Lajos Sem Találá Fel Híres Galván-Elemét, Mert Hogy a Kölcsei Póstahivatalban az Új Beszélő Legelső Száma Nem Kapható.


Midőn

– Hjh… Hjh...


Szebényi Cecília: Nem pruszlik a magyarság

Lukácsy Sándorral beszélget Szebényi Cecília


A tanár úr egyik szakterülete a reformkori irodalom, annak szinte minden percét ismeri, a másik a francia forradalom, de pár éve a barokk kori prédikációkkal is foglalkozik, ezekről publikál. Miért ez az új érdeklődés?

Hogy miért hátráltam vissza egy-két évszázaddal és kezdtem el tanulmányozni a XVII–XVIII. századi egyházi irodalmat, különösen a prédikációkat? Nem lettem én vallástörténész, engem ebben az egész egyházi dologban az érdekel, ami irodalom, és ez elsősorban a legirodalmibb, a legtágabb, a legbefogadóképesebb műfajban, a prédikációban lelhető fel.


Bikácsy Gergely: Tanner élve vagy halva

Moziegér


Hangzatosan: mintha startpisztoly dördült volna el az új Toldi mozi megnyitásával, a budapesti művészmozik érdekesebbnél érdekesebb programokkal vágnak az ősznek. Tudathasadásos állapotba hajszolnak értő nézőt és kritikust: egyrészt haldoklik a mozi, világszerte mélypontra zuhant az egykor művészetnek (is) hitt film, és nálunk gyakran üresek még a hollywoodi szuperprodukciók nézőterei is, kivéve a bűnrossz Jurassic Parcot (magyarul, mint a regény: Őslénypark volna). Másrészt soha (vagy csak tavaly) futott izgalmasabb moziműsor, mint manapság Pesten.

Hans-Henning Paetzke: Szép, könyörtelen alakoskodás


Valamikor az ötvenes évek közepén történt az akkori Német Demokratikus Köztársaság egyik álmos kisvárosában: ültem a néprádió előtt, és az erőszakos zavarás ellenére feszült figyelemmel hallgattam a RIAS nevű CIA-adón a hamburgi műfordító-kongresszusról szóló tudósítást. A műfordítók elmondták, ők arra törekszenek, hogy közvetítsenek az egymást kölcsönösen nem ismerő világok között, hogy felderítsék más kultúrák értékeit, hogy a másfajta gondolkodást, érzést, beszédet és átélést művészi módon ültessék át a saját nyelvükre.

Bán Zoltán András: Ilyenkor ősszel

(Néhány mondat Gottfried Kellerről)


Ilyenkor ősszel szívesen térünk be kedves antikváriumaink egyikébe. Mostanában gyakran megfordulok a FÜST Antikváriumban (VIII., József körút 59–61.); ez a kis üzlet a régebbi pangás után meglehetős fejlődésnek indult, a személyzet fiatal, könyvbarát, és nyilvánvalóan kedveli a vevőket, a hangulat barátságos, csak egy pohár tea hiányzik még a teljességhez – ez a szűkös tér miatt bizonyára csak nehezen megoldható.

Havas Fanny: A látható látványról, mindaddig, amíg a szem ellát

Hajdu Istvánnal beszélget Havas Fanny


Van már elég lap, sok jó értelmiségi folyóirat. Miért kellett a képzőművészetről egy újat alapítani? Hajdan Elek Artúr vagy Bálint Aladár a Nyugatban írtak a képzőművészetekről, s éppolyan megbecsült szerzői voltak a lapnak, mint az ott publikáló költők, írók. Most nem lehetne így? A már meglévő jó folyóiratokba írni?

A Nyugatban, a Délibábban vagy bármelyik irodalommal, művészettel foglalkozó folyóiratban a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy képzőművészetről is írnak, és nem is nagyon választották el a művészeteket, az irodalmat, a képzőművészetet.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon