Skip to main content

Kultúra

Bikácsy Gergely: Saura és a szellemek

Moziegér


Carlos Saura tehetsége körül sokfajta szellem virraszt. Szinte gomolyognak ezek a szellemek, akár saját filmjeiben. Anyja sikeres zongoraművész, bátyja ismert és híres festő (az ő Brigitte Bardot-festményét bámulják a Borsmenta koktél című 1967-es Saura-filmben). De a rendező Carlos Saura is olyan, mintha több lenne belőle: élesen eltérő korszakai vannak. A magyar néző leginkább a jelképes-szürreális Saurát ismeri, ez a Saura vált világhírűvé.

Saura-sorozat már volt a magyar tévében.


Bori Erzsébet: A világ így ér véget?

Könyvek négyszemközt


Nagyra vállalkozik Szilágyi Andor legújabb könyvében. Széttört cserepekből, hiányos részleteiből rekonstruálni a „feltételezések szerint a Krisztus előtti kb. második évezredben (!) keletkezett” óriási amforát: a világot, mint az emberi kultúra univerzumát; s láthatóvá tenni, megfejteni az értelmét. E nagyralátó tervnek igazából Borges Homokkönyve vagy egy amfora alakú könyv felelne meg, de ilyen könyvek csak könyvekben léteznek. Szilágyi Andor végül egy virtuális gömb (kvázi amfora) alakú korpuszt választott, olyan könyvet, mely olvasás közben a gömb képzetét kelti.

Ivo Andric: Jelek az út mentén


Szarajevó. Keleties, Gandhi-féle pőreség és elhanyagoltság. Meglepő fényűzés olyan dolgokban, melyek egyébként sehol, senkinek sem a fényűzés tárgyai. A leghidegebb és legegészségesebb víz a világon. A legkülönösebb házak – látszólag romosak, egészségtelenek, az élet mégis olyan hosszú és kellemes bennük, mint talán sehol másutt. A férfiak meg az asszonyok beszédében jellegzetes, színtelen, meghatározhatatlan magánhangzók, a kisfiúk meg a kislányok beszéde ettől összefolyó mormolászásnak hallatszik.

Bán Zoltán András: „Szarajevóból nincs kiút”


Mindenki Szarajevóról beszél, de senki nem szól Ivo Andricról, e város és a bosnyák világ legnagyobb krónikásáról – megint egyszer nem értek valamit. Azt mondják, fegyverzörgésben hallgatnak a múzsák – nem igaz, éppen a harc idején rikolt fel hangjuk a legélesebben. (Mellékesen megjegyzendő: életművének legjavát a II. világháború alatt írta Andric, Belgrádban, a legnagyobb visszavonultságban.) Belelapozok a táskámban örökké magammal hurcolt könyvek egyikébe: Omér pasa, az Európa adta ki Csuka Zoltán fordításában 1984-ben.

Tandori Dezső: Ayr Mail

(Egy dal)
Tárca


Tömör leszek. Azoknak írom ezt, akik netán rászorulnak. –

– Tud jól visszajönni a világ. Nemcsak hajnalban (én három óra ötven körül kelek).

És itt most a viccek maradnak el: hogy „na ja, három óra én is ötven körül kelnék”, vagy fordítva, meg hogy – intellekt rákérdés! – „belül is?” Ezeket hagyjuk. De jelezzük.

Visszatér, vad robotban? Ahogy Baudelaire-t fordította, még a nagy hármasból, valaki. Nem.






Kálmán C. György: Szervátiusz és Cage


Voltak különös nyáréjszakák (na ne túlozzunk, esték) a Magyar Televízióban. Nem pont arra gondolok, amikor Pálfy G. a bajusza alatt somolyogva bejelentette, hogy háború lesz, bár az se volt rossz.

Kardos G. mondja


Botcsinálta kalandorságáról

Annyi biztos, hogy nem a megszokott magyar, zsidó magyar életutat járta végig a háború alatt s után. „Partizán” lett Jugoszláviában, aztán katona (a mandátum alatt még nemzeti terrorista is) Palesztinában. Vajon hogy jut valaki arra a sorsfordító döntésre, hogy nem vállalja el az áldozat szerepét? Éppen csak így alakult. Munkaszolgálatra vitték Jugoszláviába, mint Radnótit, aztán elindították őket, valószínűleg a megsemmisítő tábor felé. Jöttek a partizánok, rajtaütöttek a meneten, és mindenkit elfogtak.


Bori Erzsébet: Kardos G. „jutalomjátéka”

Könyvek négyszemközt


Van egyszer a hivatásos regényíró, ki a két nagy mű közti holtidőt kitöltendő, vagy egyszerűen a megélhetésért, mást is csinál. És van Kardos G., aki fordítva működik: íróemberként ugyan, de folyamatosan mást csinál, s mintegy az alkalmazott irodalom melléktermékeként, nagy ritkán előáll egy-egy regénnyel. Így volt ez annak idején az Avraham Bogatir hét napjával, s ez történt most is, a könyvhétre megjelent Jutalomjátékkal. A trilógia és a mostani, negyedik regény között tizenöt év telt. Sok idő, ezalatt bőven leírnak egy írót.

Fodor Tamás: Vízi egyetem a Tiszán

Fodor Tamás a Múltunk jövője fesztiválról


– Először csak egy előadás-sorozatra gondoltunk arról, hogy mi az SZDSZ viszonya a népi kultúrához, hogy a népi kultúra hogy alakul egy másfajta társadalmi szerkezetben, egyáltalán alakul-e, s ha igen, mi tartozhat ma a népművészet körébe. Ez az alapötlet aztán maga is úgy alakult tovább, mint egy népművészeti munka; sokan adtak hozzá, sokan csiszoltak rajta, amíg a Múltunk jövője többnapos, sokféle műsorral, előadásokkal, kiállításokkal, főzéssel, zenével, beszélgetésekkel teli programja kialakult.

Hajdu István: Egy család világképei

Fiedler János, idősb Zaránd Gyula és ifjabb Zaránd Gyula fényképei


Nem tudom eldönteni, jó vagy rossz konstellációban rendeződött-e meg a Fiedler–Zaránd család kiállítása most a Legújabbkori Történeti Múzeumban; most, amikor a fényképezés iránti érdeklődés valamikori fölhabzásának utolsó buborékjai is elpattantak, akkor, amikor a fotó, mármint a képzőművészek kezén-kezében működő fotó reputációja gyökeresen megváltozott a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján megteremtődött helyzethez képest.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon