Skip to main content

Kultúra

Szilágyi Andor: Ki áll a gyűlöletszipoly mögött?

magyar • tévé • szótár


Egyszer egy színpad hátsó traktusának sötétjében láttam működni a szélgépet. Az intézmény közismerten legostobább figurája – a Lajoska – állhatatosan strázsált a henger alakú szerkezet mögött, és csak az ügyelő intésére várt. Talán még a nyelve is kifittyedt oldalt, és mintha a nyála is elcseppent volna, na nem nagyon, csak épphogy egy kicsit, mindenesetre az bizonyos, arcán szelíd alázattal, szemében az együgyű teremtmények tompa tekintetével leste az ügyelő kezét, és szemmel láthatóan megszűnt körülötte a világ. Csak egyetlen dolog létezett számára, illetve kettő.

Bikácsy Gergely: Isten, sátán, nagyágyúk

Jegyzetek a Filmszemle után


„Federico Fellini meghalt, mit is remélhet az ember?” – kérdezi Fábri Zoltán a huszonöt eddigi magyar filmszemléről összeállított érdekes kis könyvben. Nem véletlenül akad meg a szemem itt. Engem a magyar film sohasem „önmagában” érdekelt, mindig valamiképpen másokkal, főleg persze a cseh meg a lengyel filmmel összevetve. Sőt, igenis akár a franciával, az olasszal, sőt a japánnal!

Hajdu István: Az a nyak nem fáj, ha lefelé fordul a fej

Üdvözlet Picassónak


Picassót én ismertem, Picasso a család barátja volt.

Képet tőle valamikor 1959–60 körül láttam először a ferencvárosi Liliom utcában (úgy rémlik, a mi Picassónk liliomot nem festett, s ez az utca felől nézve nem is különös), szóval Pest egyik legkedvesebb bérházának negyedik emeletén egy valószínűtlenül sötét, két szoba-konyhás lakásban, ahol ki tudja kiért, ki tudja miért és hogyan kerültek oda, szóval, ahol unokanővérem lakott anyjával, Ilus nénivel és nagyapjával, Lőwy bácsival (neki csak ez volt a neve), a család legeslegöregebb tagjával, a szobában, karszékében üldögélve hat


Sebők Zoltán: Sztálin keze


„Nem tudunk Sztálintól anélkül szabadulni, hogy esztétikailag meg ne ismételnénk” – áll Boris Groys orosz emigráns filozófus 1988-ban németül megjelent Gesamtkunstwerk Stalin című sokat vitatott, tehát rendkívül hatásos könyvében. Groys fő hivatkozási pontja természetesen az úgynevezett szocart volt, melynek legfontosabb képviselőiről (Bulatov, Kabakov, Komar, Melamid stb.) hosszasan és roppant okosan értekezett.

Kiss Ilona: „…ez mind csak betű a papíron”

Vlagyimir Szorokinnal beszélget Kiss Ilona


„Különben szép és dadog” – ezt mondta rólad egy moszkvai szerkesztő, amikor elküldte egyetlen, Oroszországban kiadott kötetedet. A dadogásról külön esszét írtál, Bécsben jelent meg.

Egyáltalán nem valami pszichoanalitikus önértelmezést akartam csinálni, mindenesetre volt néhány dolog, amit nem lehetett nem egymásra vonatkoztatni. Két és fél éves koromban tarkóval ráestem a fűtőtest csapjára, és fennakadtam a csupasz csapszegen. És a diplomamunkám egy kőolajvezeték-csap terve volt a moszkvai olaj- és gázipari főiskolán.


Bikácsy Gergely: Káprázat volt?

Időgép a moziban


A film legnagyobb adottsága talán nem is az, hogy kivételes alkalommal műalkotás is lehet. Inkább az, amiért feltalálásakor Tolsztoj ujjongott: a mozgókép, mint a Bibliában Josué, megállítja az időt.

Szilágyi Andor: Lezsák Sándor versét mondja

magyar • tévé • szótár


Homlokomon, mint vén
kelttésztán a bús redő,
vastag hurkákat vet
a lángpallos hátán
elnyargaló bősz idő.
Pöttyösbögrö bánat,
mely szívemen szétterül,
e kis hazának
– egyesek szerint! Haha! –
túl sokba kerül.
Alapítok alapítványt,
sí rock operát,
felfedem keblem titkos kapuját,
de nyugtom mégse nem lelem,
mert e kis, magyar szíveken,
nem látom bronzani
saját alakom daliás szarabát.
Óh!

















Bori Erzsébet: Jelenkor-antológia, avagy a huszadvonal

Könyvek négyszemközt


Harmincöt éves lett pécsi folyóiratunk, a Jelenkor. Nem túl hosszú idő, nem túl kerek szám ez, de jó alkalom a visszatekintésre. Volt egy bő évtized (megvolt az tán kettő is), amikor a Jelenkor számított a legtisztább, legmértékadóbb irodalmi lapnak Magyarországon. Nem terhelte obskúrus múlt, nem tapadtak hozzá rosszul csengő nevek, makulátlan jó híre és a vidéki orgánum relatíve szélárnyékos helyzete együtt teremtett lehetőséget arra, hogy – talán elsőként honi kulturális lapjaink között – a következetes minőségeszmény képviselője legyen.

Scherter Judit: „Miért kell megvalósítani a gondolatainkat, amikor olyan szépen elgondoltuk őket?”

Forgách Andrással beszélget Scherter Judit


Vitellius című darabodban a címadó szereplő azt mondja, hogy „Semelyik döntésed ne legyen végleges”. Most először rendezel, minden pillanatban döntened kell…

Arról van szó, hogy akkor is dönteni kell, ha az ember nem képes rá, ha nem tudja a helyes megoldást. A rendezés kilencven százalékban nyers akaratérvényesítés.


Szilágyi Andor:

magyar • tévé • szótár


moldoványiákoszakója • pepitamosolyatélipalotafelett • vlagyimiriljicslehunytpillái • leninfiúk • szamuely • leszámolás • büntetés • pofon • zsirinovszkij • csurkapista • apafiú • lú • patkó • pőszelajos • borház • botrány • nálik • vaddisznó • agyar • magyar • pántlika • borbúzabékesség • csizma • asztal • kártya • ász • geszti • duma • duna • híd • parlament • műjégtánc • duplaleszúrtridberger • pontokéspontozók • választás • kulinferenc • hunyadikeserű • víz • pohár • fej • hal • bűz • tűz • kocsiselmihály • döntsönanép • kasza • kalász • padlás • söprés • nagyimre • kádár • sugárandrá

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon