Swierkiewicz Róbert mail-art kiállítása, a Network-hálózat, július 2-án nyílt meg a budapesti Fészek klubban. Az augusztus 30-ig megtekinthető anyag bővített változata. Tartalmazza az 1986-ban Sárospatakon Reveláció címmel, majd az 1987-ben Miskolcon megrendezett kiállítás anyagát, és az 1990-ig fölgyülemlett küldeményeket.
1985 elején az akkori Filmmúzeum játszani kezdte a magyar film történetének sorozatát. Az ígéret úgy szólt, hogy levetítik mindegyik (igen, mindegyik!) rendelkezésre álló filmet. A töredékeket is. Néhány hónapig valóban ment a dolog, egy idő után azután elkezdődtek a kihagyások: néhol nyilvánvaló okokból, néhol nyilvánvalóan ok nélkül. Később csökkent az előadások száma, nehezen átlátható bérleti rendszereket vezettek be, majd pedig a sorozat rövid agónia után abbamaradt.
Ha jól emlékszem, nagyjából a nyolcvanas évek közepe óta rendeznek többé-kevésbé rendszeresen párkiállításokat; olyan tárlatokat, melyeken magyarok mellett vagy éppen velük szemben egy másik ország művészei is előlépnek. Úgy rémlik, a Fészek Galériában lett ez praxissá, s „honosodott át” onnan a Műcsarnokba, és bár másutt is meg-megpróbálkoztak ilyesfajta bemutatók rendezésével, e két hely a páros menetek igazi otthona.
A Fekete Doboz új filmje, a Hagyaték, a megszállás végóráiról tudósít, a csapatkivonás folyamatát rögzíti az első naptól, az ünnepélyes hajmáskéri búcsúztatástól. Nyilatkozik több illetékes is: Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a szovjet lépés politikai, stratégiai okait, összetevőit világítja meg, Burlakov tábornok, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka az elszámolás körüli nehézségekről fejti ki a jól ismert szovjet álláspontot.
A Tömeg és hatalom alig egy évvel később jelent meg magyarul, mint Canetti önéletrajzának második kötete, amelyben az író beszámol róla, milyen korán foglalkoztatni kezdte a tömeg lélektana: már húszéves korában nekifogott ennek a nagyszabású tanulmánynak az előkészületeihez. Beszámol róla, mennyire magával ragadta Frankfurtban a tüntető munkások látványa, és hogy mit élt át az 1927. július 15-i, bécsi tömegtüntetés résztvevőjeként.
Kassák Lajos ismertette „Az abszolút film” címmel annak idején Ruttmann híres avantgárd jellegű remekét, a Berlin, egy nagyváros szimfóniáját. Kassák kifejezése talán illik általában is a nehezen definiálható, „avantgárd” vagy „kísérleti” filmművészetre. Most, a könyvhétre megjelent F.I.L.M.
„Vannak dolgok, amikről csak egyszer lehet beszélni. Túlságosan személyesek, fájdalmasak, bizalmasak… túl sok mindenről egyáltalán. Olyasmiről sem, amiről egyszer pedig kellene. Így azonban rajtunk maradhat az öntudatlanság, a süket csönd szégyene.”
Ezt a Tündértanból, Vági Gábortól idéztem. Azért, hogy érzékelhető legyen, milyen szégyen marad most rajtam, rajtunk.
„A fal, amely mögött embereket tartottak fogva, az utolsó tégláig versekből épült” – írja Kundera ebben a regényben, és már ebből a meglepő kijelentésből is kiderül, hogy nem egyszerűen a „kelet-európai rendszereket” leleplező próza- és dokumentumáradat egyik darabjával van dolgunk (és kár lenne, ha a könyv elsikkadna ebben az áradatban).
Az angol lobogó a kötet azonos című, leghosszabb írásában egy követségi gépkocsi hűtőjén tűnik fel, amely ’56-ban, a zsúfolt utcákon igyekszik a repülőtér felé, s amelynek utasa a zászló láttán tapsban kitörő tömegnek, a rövidesen bekövetkező katasztrófa részeseinek szarvasbőr kesztyűs kezével rokonszenvező kívülállóként integet vissza.
Vagy fonetikus magyar helyesírással: Kuroszawa. De mindegy is, miképpen írjuk a filmművészet egyik legnagyobb alakjának a nevét. Míg a világsajtó meg a fesztiválok épp legújabb, most készülő vagy most befejezett filmjéről szólnak, Magyarországon elég nagy a lemaradás, mi még a hat évvel ezelőtti RAN-t, ezt a távol-keleti Lear királytörténetet sem láthattuk, pedig a mester azóta már több alkotást is befejezett.
Sok régebbi filmjével is adós a magyar filmforgalmazás: ki hinné például, hogy volt valamikor „neorealista korszaka” is, még a Vihar kapujában előtti időszakban.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 17 hét
8 év 42 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét