Skip to main content

Rábeszélő

(bikácsy): Nabokov professzor


Nemcsak Párizsban van Nabokov-reneszánsz (nemrég az író fiának jelenlétében rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Sötétkamra új, s mint megállapították, lényegesen jobb francia fordítása kapcsán). Végre magyarul is egymás után jelennek meg Nabokov regényei, s a hazai kulturális apály, érdektelenség idején kevés ennél örömtelibb eseményről lehet hírt adni. A Lolita talán méltó visszhangot keltett, de félő, hogy sok olvasó számára Nabokov egykönyves író marad, holott a valóságban számos regénye és tucatnyi elbeszélése a Lolitával egyenrangú remekmű.

Székely Bertalan anatómiai és mozgástanulmányai


Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Főiskola Barcsay-termében, 1992. március 20-tól április 18-ig, megtekinthető naponta 13–18 óráig, hétköznapokon. (Budapest VI., Andrássy út 69–71.) .

Ha művészeti anatómia, akkor Barcsay Jenő. S kiderül a Magyar Képzőművészeti Főiskola gyűjteményének átböngészése során, hogy Barcsaynak volt már elődje a hazai művészetoktatásban: Székely Bertalan (1835–1910), a magyar történeti festészet kiemelkedő alakja, a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde (ez volt a Főiskola élője) tanára, s röviddel halála előtt igazgatója.


Balázs János: Egy iraki muzsikus, Omar Munir Bashir


A legfontosabb európai hangszereink igen nagy része, például a vonós hangszerek vagy a gitár, mezopotámiai arab és perzsa eredetűek. A rokonság azonban csak a hangszerekben maradt meg, az európai klasszikus és modern zene gyökeresen különbözik az arab és más ázsiai zenekultúráktól. Szinte semmit nem tudunk az iszlám világ zenei kultúrájáról. Annyit se, mint a legalább a hippi szubkultúra révén divatba jött indiai zenéről. Pedig a magyar népzene, ha rokonságban nem is, de azért valamiféle sógorságban áll az arab zenével, bizonyos balkáni és török kapcsolatokon keresztül.

Barna Imre: Történetek a beat mögül

(Hubert Selby: Utolsó letérő Brooklyn felé)


Beatnemzedék!

Keserűn hősi póz, póz emléke. Homlokból, homlokba így-úgy fésült és aztán fésületlen (sej, a mi…) lobogós, szélfútta hajaké, dacos kívül és harcos (döntsd el, hova…) helytállásoké, zenés világforradalom-utánzatoké. Klassz, klassz, klassz fiúk a jampecek! Pózok emléke, ifjúság.

Már akinek.

Akinek igen: yeah! És egy osztályfőnök, ahogy pajeszon csíp, és borbélyhoz meneszt. És a cigi a lebiggyedő ajakcsücsökben, és a hunyorgás, ahogy hangol az ember. Hogy azután: Once there where green fields… Egy az egyben. Ámoll, démoll, észeptim, ámoll.






Barna Imre: A halandóság hiedelme

Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre (Európa, 1991, fordította Bratka László)


Egy magyar írónak másfél évvel az úgynevezett rendszerváltozás után a vámtisztek elvették Hegyeshalomnál a pénzét, őt magát pedig leszállították a bécsi gyorsról, és „visszairányították” Budapestre. A magyar író – Auschwitz tragikusan tanácstalan túlélője – mindezt zokon vette, és megírta. Egy minapi interjúban mindazonáltal fontosnak tartotta legszögezni: nem örül, hogy efféle – ha úgy tetszik, „politikai” – téma hullott az ölébe.

Radnóti Sándor: „A hajnal ütésre kész”


Petri György huszonöt versét mondja el. Költők és írók megörökített vers- és szövegmondásai általában az utókorra kacsintanak; ha Thomas Mann-részletet olvas fel a Felix Krullból, ez az életidőn túl tekintő bizodalom – a költőfejedelem, aki vagyok nektek a technikai rögzíthetőség korában – megtestesül, érzékivé válik az előadásban. Ha az Esti kérdést hallgatjuk Babits fahangján, akkor inkább a fölvevő bevált számítását nyugtázhatjuk; igen, meghatódunk.

Aradi Péter: Szabad egy táncra?


Tánciskola. Mi jut eszükbe erről a szóról? Gondolom egy idős tánctanárnő, aki a ritmust csattogva vagy kiszámolva a keringő (a rumba, a cha-cha-cha… stb.) alaplépéseit próbálja elsajátíttatni az ügyetlenül mozgó, félszeg kamaszokkal.

A szeptember 27-én megnyílt Budapest Tánciskola azonban egészen más. A kamaszok nem olyan félszegek, a tanárok nagyrészt fiatalok. És ami a legfontosabb: hivatásos táncművészeket képeznek majd itt. Az iskola létrehozója és vezetője Angelus Iván, aki már eddig is sokat tett a modern tánc itthoni megismertetéséért.


Liskó Ilona: Andor Mihály: Rendszerváltás Dimbesdombon


A szociológus, Andor Mihály könyve egy magyar falu közéletének 1986-tól ’90-ig tartó krónikája. Tárgyilagos, mégis izgalmas összefoglalása mindannak, ami ebben az időszakban valamennyiünk lakóhelyén megtörtént: a civil társadalom fokozatos öntudatra ébredésének és megszerveződésének; a párt- és tanácsrendszer elbizonytalanodásának és összeomlásának; az új pártok megalakulásának és a hatalomátvételnek, vagyis a helyhatósági választásnak.

Dimbesdomb a szerencsésebb települések közé tartozik.


Szenes Zsuzsa: „El nem varrott szál lebeg…”

Bruria Avi-Shaul kiállítása (1922. Jeruzsálem–1985. Budapest)


Chagall-kör (VII., Garay utca 48.)
Szeptember 22.–október 13. 12–15 óra között


Életének utolsó évében találkozhattunk volna a Korányi tüdőkórházban, de az én utam egy másik kórterembe vezetett, oda siettem akkor.

Fiának, Péternek elmeséléséből tudok Róla sok mindent.

Édesanyját Lea Seelenfreundnak hívták. Mint Péter lefordította nekem, e név LÉLEKBARÁT-ot jelent.

Sokat hímzett.

A nők gyakorta foglalják el magukat ezzel a tevékenységgel valamilyen belső szép szabadság megélésének szükségleteképpen.










Boros Judit: Egy boldog könyv


…azzal kezdte, hogy elszakadt. No, nem egészen, éppen csak a fedőlapjától vált meg a harmadik kézbevétel alkalmával, kiigazítván ekként a szerkesztő komolykodó szándékát, vagyis, hogy úgy nézzen ki, mint egy elit képzőművészeti album, melyet átlapozás után dísztárgyként tehetünk a polcra. Így, fedőlap nélkül egész külleme jobban megfelel a tartalomnak, olyan lett, mint egy túlfejlett mail art magazin, igaz, kissé szorosra kötve.

…és azzal folytatta, hogy nem lehetett letenni, mert lebilincselően friss, közvetlen és személyes az utolsó oldalig.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon