Az utolsó gazdaságélénkítés
A Nagykanizsai Bútorgyár, mint annyi más vállalat, az 1985-ös MSZMP-kongresszuson meghirdetett élénkítő gazdaságpolitika nyomán növelte jó nagyra kapacitását és hitelállományát.
A szakszervezetet nem kérdezték meg, holott eddig megillette a véleményezési és egyetértési jog minden olyan kérdésben, amelyet kollektív szerződés nem szabályoz. A Ligához csatlakozott Magyar Tengerész Szakszervezet kifogást (vétót) emelt a munkaszerződés-módosítások ellen, ám a Mahart vezérigazgatója a tárgyalások folytatása helyett a szakszervezeti vezetők leváltására buzdító fizetett hirdetést tesz közzé, és nem ad munkát a fejet nem hajtó tengerészeknek.
Már tavaly is 120 pesti és 76 mezőkövesdi kollegát „építettek le” (részben korengedményes nyugdíjazással), így a mostani elbocsátási hullám előtt – amelyről februárban tájékoztatták a munkaügyi központot – 251 fő dolgozott a pesti, 381 a mezőkövesdi üzemben. A szakszervezetek decemberben értesültek az alkatrészgyártás kitelepítésének tervéről, azóta küzdöttek is ellene.
Elöljáróban még az állásfoglalásról, amelyet a munkacsoport (a Munka és Bér Szekció) javaslatára fogadott el a Liga-választmány. Kétségkívül a nemzetgazdaság teljesítményének és a termelékenységnek kell meghatároznia a reáljövedelmek alakulását – állapítják meg –, és ezt szem előtt tartva kell ágazati és munkahelyi szintű bérmegállapodásokat kötni. Követelik, hogy minimálbér alatti bérekért senkit ne lehessen foglalkoztatni, és ellenzik azt a manapság dívó munkáltatói magatartást, amely a kollektív szerződések helyett az egyéni munkamegállapodásokat helyezi előtérbe.
A XXVIII-as törvény módosításának vitája hétfőn megkezdődött, ám a részletekben ekkor még nem egyeztek meg a parlament pártjai. Az MSZP–MSZOSZ-szövetséget újfent a kormány látszik támogatni időhúzásával, velük szemben áll öt parlamenti párt. Legalábbis ezt a benyomást keltheti alábbi szemelvényünk, amelyet a hétfői vitából mazsoláztunk ki (az egyes hozzászólásokat is rövidítve).
A „Búcsúzó vöröskatona” című alkotás 4000 forintot, a „Vörös kémények” 14 ezret ér, a „Munkáshatalom” ezer, az „Üzemi tárlat” 10 ezer, a „Vöröskatonák búcsúztatása” (1967-ből) 6 ezer, a „Békegyűlés”, a „Munkások”, valamint a „Parasztfej” ezer-ezer forintért kerültek a maguk idejében a SZOT nyilvántartásába. Persze, amint tudjuk, manapság minden annyit ér, amennyit a piacon adnak érte.
Április közepén a kazincbarcikai Soft-Gran Kft.-nél a munkások második hónapja nem kapták meg a bérüket. Spontán munkabeszüntetésre került sor az egyik részlegnél, és ez átterjedt a hulladékfeldolgozó üzem „stratégiai” részlegeire. Az általános elkeseredésben a szakszervezeti titkár segítséget kért a Ligától, amelyet aztán alelnöke és jogásza képviselt Kazincbarcikán,
Őry Csaba alelnök: Az emberek nagyon eltökéltek voltak, de nem tudták, hogyan kell megszervezni a sztrájkot.
A tudományos dolgozók tudvalevőleg elsőként alakítottak demokratikus szakszervezetet épp négy éve, ’88 májusában. Az azóta bekövetkezett politikai változásokat Laki Mihály országos választmányi tag értékeli a TDDSZ igen informatív értesítőjének hasábjain. „Láthatóan fájdalmas és hosszan elnyúló folyamat a TDDSZ depolitizálódása” – írja. Holott fokozatosan eltűnik a szakszervezet ellenzéki szerepe, amely abból fakadt, hogy tagjait elsősorban az órendszerrel szembeni tiltakozás és kevésbé az érdekvédelem igénye tartotta össze.
Nem érdekel senki múltja,
ha boldogan szívét nyújtja
s nem vágyik már mások után…
(Szörényi L.–S. Nagy I.)
A perben a Fővárosi Főügyészség kérte: állapítsa meg a bíróság, hogy érvénytelen az MSZOSZ és az általa alapított Frohburg Union Pénzügyi Részvénytársaság között 1991. június 24-én létrejött adásvételi szerződés. Három ingatlan „cserélt” akkor „gazdát”, a Dózsa György úti MSZOSZ-központ (675 millió forintért), az egri szakszervezeti székház (46 millióért) és a salgótarjáni volt szakszervezeti megyeháza (12,5 millióért).
A Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetségének május 22-én reggel 7-re meghirdetett sztrájkja elkeseredett bátorságpróbává fajult. A Keletiben mintegy tízen vállalták a kétórás munkabeszüntetést. Amint a napisajtó is írt róla, a mozdony elé állva tartóztatták föl a Lővér expresszt, mígnem – néhány perccel azelőtt, hogy „lefújták” volna a tiltakozó akciót – közbeléptek a rendőrök, Balogh János ezredes parancsnoklata alatt. Három sztrájkolót elvezettek, majd a IX. kerületi rendőrkapitányságról kiengedték őket.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét