Csakugyan igaz: a Liga legutóbbi választmányi ülésén bejelentettem, hogy felmentésemet fogom kérni. (Az új vezetésválasztásig az általános alelnök, Horn Gábor viszi az elnöki teendőket).
Az okokról. Egy demokratikus szervezetnél egy lemondás természetes dolog; főleg, ha valaki a hetvenedik életévébe lép, súlyos infarktuson esett át, s a hallatlan energiákat követelő feladathoz kevésnek érzi az erejét.
Hogyan kezdődött?
– 1990 tavaszán részt vettem az osztrák művész-szakszervezetek konferenciájánál Liga-küldöttként. Női tagozatuk tájékoztatott céljairól, tevékenységéről, felajánlotta segítségét a Ligának. Eleinte úgy láttam, nincs erre időnk, energiánk, de aztán kezdtem becsületbeli ügynek érezni a dolgot, és két szállodás szakszervezeti Liga-taggal, valamint a pedagógusoknál már valamelyest működő női tagozat vezetőjével megkezdtük a szervezést. Kiadtunk egy programnyilatkozatot a Liga 1990. novemberi választmányi ülésén. Elég gyér visszhangja volt.
A szakszervezetek üdülővagyona külön része annak a vagyontömegnek, amely fölött a múltkoriban (Beszélő, május 2.) ismertetett vagyonvita folyik: ennek, bármily furcsán hangzik is, mindenképpen üdülési célokat kell szolgálnia, mégpedig a Nemzeti Üdülési Alapítvány felügyelete alatt. Az alapítványról egyelőre nincs törvény (csak beterjesztett tervezet), bár – papíron – megalakították az úgynevezett előkuratóriumot, az Érdekegyeztető Tanács októberi megállapodása, majd pedig egy, véletlenül épp a januári interpelláció délelőttjén aláírt össz-szakszervezeti megállapodás értelmében.
Beszélő: Milyen szakszervezet vagytok ti, ha nem liberális?
– Semmilyen párthoz nem akarunk kötődni. A liberális pártokhoz sem. Ellentéteink vannak alapvető kérdésekben, legalábbis egyes liberális barátainkkal.
Többen hajlamosak felidézni az olyan országokban keletkező veszélyt, amelyekben a szakszervezet erős monopolhelyzetben van, és így akadályává válik a gazdasági folyamatoknak. Magyarországon viszont ilyen veszély nincs, a szakszervezetek gyengék és megosztottak.
A kormány ugyan benyújtott már egy indítványt a XXVIII-as módosítására, de ebben csak azt a törvénysértést óhajtotta kivédeni, hogy már most lejár a szakszervezeti választások megtartására törvényileg megszabott határidő. Sem a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) összetételének megváltoztatására vonatkozó javaslatokat, sem pedig a szakszervezeti választási törvénytervezetet nem dolgozták ki.
A Liga legutóbbi választmányi ülésén, április 24-én lemondott tisztségéről Forgács Pál, az alapító elnök. 70 évesen, két infarktus után kicsit pihenni szeretne.
(A vele készülő interjút jövő heti számunkban olvashatják.)
Mivel a Liga alapszabálya szerint az elnököt a kongresszus választja, s a választmány döntése szerint kongresszust csak a szakszervezeti hármas választás után fognak összehívni, az elnöki teendőkkel Horn Gábort, az 1991.
Akut kríziskörzet, finomabban szólva kiemelt térség
Pedig a szakértőbizottság elemzését kiegészítő ábrák a munkanélküliség alakulásáról baljós sötétülésükkel elég harsányan riadóztatnak. Látható rajtuk, ahogyan a válság terjed keletről nyugatra is, s makacsul rögzül északkeleten és délkeleten, az amúgy is „fejletlen” térségekben. Mert – írja a szakértőbizottság – vannak fejletlen területek, ahol nincs infrastruktúra, nincs szellemi tőke, monokulturális a gazdaság, s alig szerveződik maga a társadalom.
A jog valóságos állása tekintetében köztes helyet szánnak a közoktatás, -egészségügy és -művelődés munkásainak a vállalatoknál megszerezhető státus és a közhivatalnoki íróasztal között. Valójában a közalkalmazotti státus – sokan vélekednek így – közelebb áll a könyökvédős csinovnyikéhoz, mint ami a pedagógusi, orvosi, kutatói alkotóközösséghez illene. Kóródi Mária (SZDSZ) például, a „bismarcki”, egyszersmind „lenini” jelzőkkel illette az előterjesztést a parlamenti vitában, azt állítva róla, hogy „uniformizál, fegyelmez, diktál, függőségbe hoz, függőségben tart és elbizonytalanít”.
A sajtó fásultan vette a nagy hírt. Érthető a rezignáltság: a vagyonvita, avagy, ahogy sokan írják, a „marakodás” csakugyan irdatlanul unalmas. A másik kényelmetlenség az lehet, hogy ezúttal egy rendszerváltó törvény ütötte meg az alkotmányjogi mércét.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 11 hét
9 év 36 hét
9 év 40 hét
9 év 40 hét
9 év 41 hét
9 év 42 hét
9 év 42 hét
9 év 44 hét
9 év 44 hét
9 év 45 hét