A Beszélő július 21-ei számában Vág Veronika az utolsó oldalon megjelentetett vehemens levelében a visszarendeződés kirívó példájaként említi meg, hogy más felsőoktatási intézmények között a szegedi bölcsészkaron is „sztálinista kádereket” vesznek át a Párttörténeti Intézetből, illetve a Pártfőiskoláról, tanszékenként esetleg négyet-ötöt is.
Horváth József megrögzött füllentő. Emlékezhetünk: még a Duna-gate ügy előtt, kissé megbicsakló hangon ugyan, de belemondta a tévé kamerájába, hogy e sorok írójának a telefonját, Isten őt úgy segélje, nem hallgatják le. Utóbb pirulhatott, mert, puff, épp erre a lehallgatásra került elő közvetlen bizonyíték.
Már nyugdíjasként a Pesti Hírlapnak azt nyilatkozta, azért volt szükség meg tavaly novemberben, decemberben is telefonlehallgatásra és levélfelbontásra, mert értesültek róla, hogy az ellenzék behatolásra készül a Belügybe.
Tisztelt Szerkesztőség!
Azzal kezdeném, hogy egy ideje, otthoni barátunk jóvoltából rendszeresen olvashattuk a Beszélőt.
Mindenekelőtt engedje meg, hogy mondanivalómat én is „személyes érdemeim” taglalásával kezdjem. SZDSZ-szimpatizáns vagyok, s mióta korom és nyiladozó értelmem engedi (a Prágai Tavasz évében születtem), olvasom a Beszélőt (terjesztettem is annak idején), és – sok más fiatallal együtt – én is ölelkeztem a rendőrökkel 1986. március idusán a Lánchídon.
Ellentétben Önnel, én nem féltem az SZDSZ-től. Nem harap! Eddig még nem volt rá okom, hogy csalódjak benne, és remélem, hogy ezután sem lesz.
A Beszélő újabban (a nem megújult, hanem az a rongyos régi) MSZMP káderpolitikájának fogadatlan prókátora. Én sem azt mondom, hogy a régi káderek tehetségtelen kétbalkezesek, sőt… De az sem lehet közömbös, hogy valaki minek a szolgálatába állítja (állította) a szaktudását, hogyan hasznosítja (hasznosította) tehetségét. Ezen túlmenően, talán a közéletben is teret nyerhetne a pozitív diszkrimináció szép SZDSZ-es elve. Előfordulhat, hogy nem mindenki tehetségtelen niemand, aki a Kádár-rendszerben nem csinált karriert. Talán vannak olyanok is, akik eddig még nem kaptak lehetőséget.
Őszinte tisztelettel vagyok a Beszélő szerkesztői iránt, ha kritikus hangvételű leveleket, észrevételeket is megjelentetnek. Ezúttal Bauer Tamás cikkére csodálkoztam rá. Kellemes volt látnom, hogy végre az SZDSZ belső világa felől is elemzésre kerül a választási eredmény, még ha szőrmentén is.
Jó érzésem az „Elmosódott program” című fejezetet olvasva billent meg: „…belekergettek bennünket abba a csapdába, hogy mi az idegen tőkét és a hazai nagy monopóliumokat képviseljük…” A cikkíró ezen kitételével kapcsolatban a kérdésem az, hogy kicsoda kergetett kit és mikor.
Az újság július 7-i számában az „Elmélkedés egy vereségről” c. cikkében magam és társaim nevében nem értünk egyet a leírtakkal.
Reméljük, hogy az illetékesek (a Fidesz vezetősége) olvassák a cikket, és megfelelően fognak reagálni a leírtakra.
Amennyiben ez így lesz, kérjük, közöljék a Beszélőben.
Tisztelettel:
Fidesz-tagok
1. Az emberi élet kérdéseit (abortusz, eutanázia) és az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságának kérdését súlyuknak megfelelően kell szabályozni! A Magzatvédő Társaság azonban ennek érdekében beadvánnyal nem fordult semmilyen fórumhoz. Határozott álláspontunk, hogy ezen a téren a felvilágosítás a legsürgősebb teendő.
2. Az emberi élet a tudomány mai állása szerint a fogamzáskor kezdődik. Ennek elismertetése felvilágosítás, ismeretterjesztés segítségével kell történjék!
3. A nem kívánt terhesség elleni védekezés (a terhesség megelőzése) alapvető emberi jog.
Szilágyi Sándornak a Beszélőben (l. 28; 1990. július 21.) megjelent „Le volt ez már pacsizva” c. írásához szeretnék néhány kiegészítést fűzni. A cikket nagy megelégedéssel és egyetértéssel olvastam, de mint a témában közvetlenül érdekelt munkás, aki nap mint nap a saját bőrén érzi a régi és az új hatalom „áldásos” ténykedésének a hatását, úgy vélem, a cikk némely megfogalmazásában túlságosan diplomatikus.
Egy történetet szeretnék megosztani Önökkel, mely a szakszervezetből való kilépésemről szól.
Május első napjaiban, a szakszervezetre gondolva (Vasas) már azonnal felment a vérnyomásom. (Hiszen ezek élelmiszer-akciót szerveztek [az 5 kg szilvalekvár ehetetlen trutymónak bizonyult, a kiömlött málnaszörp másnapra megkötött, mint az epokitt] figyelemelterelés végett, mikor a SZOT-kongresszuson a szakszervezeti vagyonról volt szó!). Sebaj, bekapcsoltam a vén Commodore-t, írjunk egy kilépési nyilatkozatot!
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 19 hét
8 év 44 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
9 év 2 nap
9 év 6 nap
9 év 1 hét