Azt mondani tudniillik, hogy ha Kelet-Európában valaki „Thatcher módjára gondolkodik a nemzeti kérdésről, (azt) nyomban kozmopolita internacionalistának bélyegzik” – majdnem szamárság.
Először is, tudomásom szerint a volt brit miniszterelnök soha nem fejtett ki összefüggő nézeteket a „nemzeti kérdésről”.
Hamarosan parlamenti bizottságok fogják tárgyalni a kormányzat által benyújtott új Munka Törvénykönyvét. Ma még semmit sem mondhatunk az ott kibontakozó vitáról, de a baljós fellegek már gyülekeznek. Valószínűsíthető, hogy a viták el fognak rugaszkodni eredeti tárgyuktól, s a bennük megjelenő, egymásnak nekifeszülő politikai és mozgalmi célok maguk alá temetik a vitatandó anyagot.
Örömmel olvastam a Beszélő augusztus 31-i számában Aczél Endre Nem voltak dilettánsok címmel publikált reagálását a lap két előző számában közölt cikkemre.
A honvédelem alapelveit, a honvédelmi költségvetést a parlamentnek kell meghatároznia, a honvédség folyamatos parlamenti ellenőrzésének eszköze az Országgyűlés honvédelmi bizottsága – véli Király Béla, Deák Péter és számos más szakértő.
A Magyar Néphadsereg az 1980-as évek eleje óta belső nehézségekkel, mi több, válságjelekkel küzdött. Ezek alapvető előidézője az az ellentmondás volt, amely a viszonylag progresszív és függetlenedő külpolitika és a Varsói Szerződés tagságából eredő alárendelt katonapolitika között húzódott. Ez bizonyos doktrinális torzulásokhoz vezetett a magyar honvédelem teljes struktúrájában, de további következményekkel is járt. Az ország képtelen volt teljesíteni a szövetség haderő-fejlesztési előírásait, 1983-tól kezdve pedig a hajlandóság is megjelent, hogy ezek elől kitérjen.
Bizottsági tagtársaim vitába szálltak velem – eszerint munkám megérte a fáradságot, hiszen az előrehaladás előfeltétele a nyíltság, az eszmecsere és a tárgyilagos kritika. A vitát folytatni kell!
Csak egy fiatal, kevéssé ismert kolléga vetette el a sulykot. Válaszának nagy részét személyes ócsárkodásra pazarolta.
A pártállam öröksége
Szentesi György nagyon pontosan írta le a hadsereg irányításának mechanizmusát a pártállam idején, és nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy a felszínen történt változások ellenére a politikai szféra változatlanul a hadseregtől származó impulzusok alapján irányítja a hadsereget. Miért baj ez, kérdezhetnék sokan. Azért – és ez minden szociológus számára evidencia –, mert minden intézménynek kialakulnak a funkciójától független és esetenként attól egyre távolodó, önálló, mindenekelőtt az önfenntartásra irányuló érdekei.
Tárgyilag erősen kifogásolható Kun Miklós történész néhány – gyanítom odavetett – mondata a II. világháború előtti Szovjetunió (értsd: Sztálin) katonai káderpolitikájáról.
Közismert, hogy 1937–38-ban a Vörös Hadsereg (nemet minősítés szerint addig kiváló) parancsnoki karát lefejezték. Ezzel nincs mit vitatkozni. De azzal igen, hogy 1940-ben, a „csisztka” után majd három évvel – mint Kun mondja – dilettánsok irányították a szovjet haderőt.
Nagyon megértem, hogy Önt, aki tiszteletre méltó küzdelmet folytat az ország demokratizálásáért, fájdalmasan érinti mindaz, ami ma Jugoszláviában történik. Úgy vélem azonban, hogy az árnyaltabb fogalmazásról nem mondhatunk le.
Először is döbbenten olvastam, hogy Ön szerint a YUTEL adása Szlovéniában be van tiltva, miközben az én szépszámú szlovén ismerősöm szinte mindegyike nézi Ljubljanában ezt a tévéműsort, sőt sokan a belgrádi tv adását is.
Ön kifogásolja, hogy a sajtó demokratikusnak tekinti Szlovéniát.
Megoldódni látszik a tavalyi országgyűlési választás legizgatóbb rejtélye: hová tűnt a mérsékelt baloldal Magyarországon? Ma már biztonsággal találgathatunk: a kékes fehérgalléros milliók töredéke otthonra talált a csak nevében szalonképes MSZDP-ben vagy az időközben szintén szociáldemokratává szelídült egykori állampártban. A nagy többség azonban nyilvánvalóan tartózkodott; kivárt és figyelt.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 19 hét