Skip to main content

Vita

Szilágyi Sándor: Legyünk az Emberi Jogok Őskeresztényei!

Négy vélemény a forradalom örökségéről


Az ’56-os magyar forradalomra mondták egykor: a Suhancok forradalma. A jelző arra figyelmeztet, hogy ez a forradalom mindenekelőtt a fiataloké volt. Fiatal írók, újságírók takarították el az ideológiai akadályokat előle, egyetemista fiatalok hirdették meg 23-ára a lengyelekkel való szolidaritás békés tüntetését, s diákok foglalták pontokba: mit kíván a magyar nemzet. Őhozzájuk csatlakoztak, az ő szavukra bátorodtak fel a szintén fiatal – nagyon fiatal: többnyire tinédzser éveik középső harmadát taposó – munkások.

Négy vélemény a forradalom örökségéről


A hazai ellenzék október 23-án este emlékezett meg a forradalom 30. évfordulójáról. Az összejövetelen, amelyen 50-60-an vettek részt – nem is fértek volna el többen Nagy Jenő és Vétek Mária lakásában – Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke beszélt a forradalomról.

Tamás Gáspár Miklós: Amiért mégis


Az alkalmat csak azzal becsülhetem meg, ha olyasmiről írok, amit lényegesnek tartok. De erről csak töredéket tudok írni, sajnos.

I.

Lev Tolsztoj mondja: „Valamennyien megszoktuk a gondolatot, hogy az erkölcsi tanítás a legbanálisabb és legunalmasabb dolog, amiben nem lehet semmi új és érdekes; pedig az egész emberi életnek... az oly bonyolult és az erkölcsiségtől függetlennek tűnő változatos tevékenységével nincs más célja, mint az erkölcsi igazság egyre teljesebb megvilágítása, hangoztatása, leegyszerűsítése és közérthetővé tétele.




Szalai Pál: Ellentmondás a Beszélőben?


„Kívül-álló” cikkében (Beszélő 4.) első olvasásra sok demagóg és igazságtalan elemet láttam. Látok ma is. Hiszen a magyar értelmiség egy csoportja 1977-ben megtörte két évtized csendjét, s a magyar társadalom demokratizálásának lehetőségeit kutatja, mellébeszélések nélkül – és íme, máris túl mérsékeltnek, álellenzékinek és a jó isten tudja, minek nevezik őket, valamiféle plebejus ideológia nevében. A Beszélő szerkesztősége által megfogalmazott program (5–6. sz.) és a Magyarország 1983 tavaszán c. szerkesztőségi cikk (7.

Kis János: Másfél év után, ugyanarról


Gondolatok a közeljövőről[SZJ] c. cikkemet néhány hónappal a lengyelországi katonai államcsíny után írtam. Vitát szerettem volna kezdeményezni vele politikai barátaim körében, hogy a tanulságok elemzésével jussunk túl a megdöbbenésen, amit Kelet-Európa legnagyobb demokratikus tömegmozgalmának föld alá szorítása okozott. A következő főbb állításokat javasoltam megvitatásra:

1.


Vizi András: Kommunisták és ellenzékiek


Majdnem tíz éve, az egyetemen léptem be a pártba. Már a KISZ-ben is az agit-prop.-os munka vonzott; ma is ezen a területen dolgozom. A Rajk-butik küszöbét először az ellenfél megismerésének szándékával léptem át. A nagyszámú „ellenséges” írás, amelyhez hozzájutottam, egyre jobban megérlelte bennem a gondolatot, hogy a párt és az ellenzék között mielőbb meg kell kezdeni a közvetlen párbeszédet.

A jelek szerint a párt felső kulturális vezetése teljesen elutasítja ezt a párbeszédet. Kultúrpolitikánk irányításában az utóbbi időben a keményebb vonal hívei kerültek túlsúlyba.


Krokovay Zsolt: Gondolatok a Gondolatokról


„Meg akartuk vizsgálni azokat a raktárakat, amelyekről a kormány azt állította, hogy üresek.
Látni akartuk ezeket, hogy azt mondhassuk: igen, tényleg, a raktárak üresek.”

Lech Walesa

Tagadhatatlan: december 13-a után nehezebb a régi úton járni. Az okokat megvilágította az új fejleményeket értékelő Kis János. Én azonban még elidőznék a régi útnál. Ellenzékiek voltak-e vagy sem az elmúlt évtized végétől kibontakozó törekvések, amelyek egy demokratikusabb magyar társadalom megvalósításának lehetőségeit keresték?



Vajda Mihály: Ellenzék vagy kritikai nyilvánosság?


Kedves János!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő 3-ban megjelent cikkedet, melynek kimondott célja, hogy szembenézzen a magyarországi „ellenzék” 1981. december 13-a utáni helyzetével, írásod gondolatmenetének egészéből, hangvételéből a következőket vélem kiolvasni:

Kelet-Európa – s ezen belül, minden sajátossága ellenére is, Magyarország – történelmének új korszakába lépett. Nem is elsősorban december 13-a, hanem e társadalmak immár akuttá vált s lényegében gazdasági természetű válságának eredményeképp.




Konrád György: Adottságainkból kell kiindulnunk


A kelet-közép-európai országokban megvan a demokrácia szükséglete, de nincsen meg sem a demokratikus forradalom, sem az alkotmányos demokratikus reform eshetősége. A nemzeti önrendelkezés a Varsói Szerződésbe és a szovjet jelenlétbe ütközik, a politikai önrendelkezés az egypártrendszer Jalta-diktálta tabujába,

  • Tovább
  • Oltványi Ambrus: A közel- és távolabbi jövőről

    avagy a demokrácia kilátásai Magyarországon


    I.


    „Tíz éve vagyok az ellenzékben, még most sem tudom, mit akarnak” – fakadt ki Eötvös egy ízben az 1840-es évek derekán. Egy idő óta, politikáról gondolkodva, gyakran jut eszembe ez a (Széchenyi naplójában megörökített) kesernyés mondás. Távolról sem kívánom magam Eötvöshöz hasonlítani, tízéves időtartamról sem lehet szó, hiszen a mai magyar demokratikus ellenzék csak mintegy öt-hat éve létezik; a szituációban azonban tagadhatatlanul van valami, amire ráillenek az idézett eötvösi szavak.

    Blogok

    „Túl későn jöttünk”

    Zolnay János blogja

    Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

    Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

    Tovább

    E-kikötő

    Forradalom Csepelen

    Eörsi László
    Forradalom Csepelen

    A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

    A „kieg” ostroma

    1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

    Tovább

    Beszélő a Facebookon