Szálkák, gerendák, öngólok
Immáron a második részét volt szerencsém elolvasni azon cikksorozatnak, amely a Sajtószabadság Klub nyilatkozatának aláíróival (klubalapítókkal), azok újságírói múltjával foglalkozik. Bevallom őszintén: sok honfitársamhoz hasonlóan magam is szívesen olvasok múltakban kurkászó, leleplező cikkeket.
Tisztelt Szerkesztők!
Mint a Beszélő többé-kevésbé rendszeres olvasója érdeklődéssel olvastam Színvallás című beszámolójukat az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának üléséről, amelyen a képviselők Bogdán Emil rádiójegyzetét vitatták meg. A cikk első részébe magam is belecsúsztam, lévén szó csúsztatásról.
Idézem: „S a szolidaritás ezzel még nem ért véget.
Kedves Főszerkesztő Úr!
Az Önök 1991. május 18-i számában, a Szimat című rovatban engem is érintő írás jelent meg, így arra reagálni szeretnék.
– A „dr. univ.” rövidítés a művelődési miniszter 20/1983. (XI. 3.) MM. számú rendelet 2. §-a alapján egyetemi doktori tudományos fokozat.
– Politikai hírszerző munkával nem foglalkoztam sem amerikai, sem más területen.
– Jelenlegi beosztásomat megelőzően rendőrkapitányként kísérleti, ún. önkormányzatbarát rendőrkapitányságot hoztam létre munkatársaimmal, a rendszerváltozást követő önkormányzat megelégedésére.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Lapjának 1991. május 18-i számában a 39. oldalon Elvi álláspont címmel egy írás jelent meg, melynek szerzője az Országgyűlésben 1991. május 7-én Gadó György képviselő interpellációjára adott legfőbbügyész-helyettesi válaszra adott „nem”-szavazatom kapcsán a következő magyarázatot adta: „Hárman szavaztak »nem«-mel.
Igazán nem tudom (persze azért sejtem), mivel érdemeltem ki azt a nagy megtiszteltetést, hogy a „Beszélő” rám uszította „Szimat” nevű kutyáját.
A Beszélő 1991. április 20-i számában meglepetéssel találkoztam dr. Dénes Lászlónak, a XIII. kerület körzeti vezető főorvosának – enyhe kifejezéssel élve – téves megállapításokat tartalmazó nyilatkozatával.
Tisztelt uram, az ön által írt cikkre reflektálok. A IX. ker. Üllői út–Ferenc krt.-i aluljáró hírlappavilonjában (amely kirakatának egy kiválasztott részletét fényképezték illusztrációnak a cikkhez) dolgozom hatodmagammal.
Az, hogy a kirakatunkat negatív példaként hozták fel, számunkra mélységesen sértő! A hírlapárusok nem először találkoznak ilyen hozzáállással, vagyis, hogy egy prekoncepciónak megfelelően, manipulatív eszközökkel egy-egy részt ragadnak ki a tevékenységünkből.
Tisztelt Szerkesztőség!
Az Önök lapjában december 15-én megjelent „Szakszervezeti apróságok” c. cikkben foglaltakkal kapcsolatban, szíves tájékoztatásukra az alábbiakat kívánjuk közölni:
A dokumentum valóban szerepelt a titkárok területi tanácsa előtt, az 1990. évi lakásépítési és -vásárlási kölcsönkeret elosztásának előterjesztése keretében.
Tudni kell azonban azt is, hogy az előterjesztést megelőzően az üzemi szakszervezeti bizottság és a szakmai vezetés közösen környezettanulmányt folytatott az igénylőknél, így az érintett dolgozóknál is.
Az Állami Egyházügyi Hivatal utolsó napjaiban – hogy mentse a menthetőt – megszüntette önmagát. Létrehozta viszont a Vallásügyi Tanácsot, a művelődési minisztérium egyházi főosztályát és a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságát. Az ÁEH utolsó elnöke, Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettesi rangban vezette az egyházpolitikai titkárságot. Az egyházi főosztály az egyházakkal kapcsolatos, főként anyagi jellegű, gyakorlati feladatok kezelésére kapott megbízást, továbbá az ÁEH irattárának őrzésére mint jogutód.
A Vallásügyi Tanács konszenzusteremtő fórumnak indult.
Tisztelt Szerkesztőség!
A Vám- és Pénzügyőrségnél dolgoztam 10 évig. Szeretném, ha lapjuk lehozná az én levelemet is, így talán az illetékes szervek felfigyelnének ennek az utolsó sztálinista szervezetnek a dolgaira. Szomorú lenne, ha olyan emberekre bíznák a testület vezetését, akik eddig a legtöbbet tettek azért, hogy az állambiztonság fiókintézményévé változtatták a Vám- és Pénzügyőrséget.
A testületnél eltöltött időmben – 1980-tól 1990-ig – ebben főszerep jutott dr. Balogh György vezérőrnagynak. Az Önök lapján keresztül szeretnék kérdéseket feltenni dr.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét