Skip to main content

Bikácsy Gergely

Bikácsy Gergely: Woody Allen Párizsban

Moziegér


Nem Woody Allen, hanem csak a Moziegér ütötte fel a sátrát Párizsban. A híres értelmiségi clown valószínűleg most sem teszi ki a lábát New Yorkból: miért is tenné, ha annak idején az Annie Hall Oscar-díjának átvételére sem ment el Los Angelesbe, hanem az ünnepség alatt vidáman klarinétozott kedvenc New York-i klubjában. Nem személye jelent tehát meg most Párizsban, hanem legújabb filmje.

Hogy valami igazán bölcset mondjak, Woody Allen-filmet a Quartier Latinben kell látni.


Bikácsy Gergely: Tanner élve vagy halva

Moziegér


Hangzatosan: mintha startpisztoly dördült volna el az új Toldi mozi megnyitásával, a budapesti művészmozik érdekesebbnél érdekesebb programokkal vágnak az ősznek. Tudathasadásos állapotba hajszolnak értő nézőt és kritikust: egyrészt haldoklik a mozi, világszerte mélypontra zuhant az egykor művészetnek (is) hitt film, és nálunk gyakran üresek még a hollywoodi szuperprodukciók nézőterei is, kivéve a bűnrossz Jurassic Parcot (magyarul, mint a regény: Őslénypark volna). Másrészt soha (vagy csak tavaly) futott izgalmasabb moziműsor, mint manapság Pesten.

Bikácsy Gergely: Saura és a szellemek

Moziegér


Carlos Saura tehetsége körül sokfajta szellem virraszt. Szinte gomolyognak ezek a szellemek, akár saját filmjeiben. Anyja sikeres zongoraművész, bátyja ismert és híres festő (az ő Brigitte Bardot-festményét bámulják a Borsmenta koktél című 1967-es Saura-filmben). De a rendező Carlos Saura is olyan, mintha több lenne belőle: élesen eltérő korszakai vannak. A magyar néző leginkább a jelképes-szürreális Saurát ismeri, ez a Saura vált világhírűvé.

Saura-sorozat már volt a magyar tévében.


Bikácsy Gergely: Orson Welles tükrei


Az Örökmozgó érdekes filmösszeállítást szentel 1968-nak; érdemes lesz ezekkel a filmekkel foglalkoznunk, meg is tesszük csakhamar, nem sokkal a dicsőséges prágai bevonulás huszonötödik évfordulója után. Addig sem feledkezhetünk azonban meg az Örökmozgó egy másik programjáról. Orson Welles Sangháji asszony című filmje ugyanis másfajta, s szintén nem megvetendő izgalmakkal szolgál.

Elsősorban azzal a rejtélyes kérdéssel, hogy mitől is remekmű ez a bűnügyi klisékre épülő, harsány és külsődleges fordulatoktól sem mentes 1946-os film.


Bikácsy Gergely: Keserű naivság

Moziegér


1968. augusztus vége felé Pozsony mellett forgatta az Üzlet a korzón rendezőjeként akkor már Oscar-díjas Jan Kadar hollywoodi produkcióban a Zilahy-regény, a Valamit visz a víz moziadaptációját.

Bikácsy Gergely: Jarmusch a tévében

Moziegér


Jim Jarmusch nevét csak a legfrissebb lexikonok tartalmazzák, a néhány évvel ezelőttiek még nem tudnak róla. Találomra belenézek az új, a nálunk nagyon új Cambridge Enciklopédiába, mely nyilván angolszászcentrikus, már származása okán is. Persze, hogy nincs benne. Jarmuscht nem lexikonokban kell keresni.

Hanem a magyar tévében. A hazai mozinéző annak idején szerencsés csillagzat alatt találkozott vele: elsötétült a kép, és Bálint Eszter jelent meg rajta, New York valamelyik lepusztult, szemetes, néptelen utcáján haladt, fekete kabátban, bőröndöt cipelve ment valamerre.


Bikácsy Gergely: A pácban, avagy mozikeresőben

Moziegér


Hogy mi az ördög az „alternatív film”, elég nehéz megfogalmazni, Biró Yvette is csak körüljárni próbálta februárban az Európai Filmhét alkalmával rendezett beszélgetésen, ahol az amerikai sikerfilmekről és a világon bárhol születő másfajta mozgóképekről volt szó.

Engem némi kárörömmel tölt el, hogy izmos és fogat csattogtató, ostoba és hígvelejű hollywoodi sikerfilmek, melyek hosszú hónapokig telt házakkal mennek Tokiótól Párizsig a nagy mozikban, nálunk csendben és kis puffanással múlnak el, reklámozzák őket bár tömeges Oscar-díjakkal és box office-kimutatásokkal.


Bikácsy Gergely: Látvány és dadogás

Moziegér


Néhány hete előpremieren mutatták be Jeles András új filmjét, a Párhuzamos életrajzokat. A vetítés előtt rövid méltatásában Balassa Péter esztéta arról beszélt, milyen különös, ellentmondásos kapcsolat köti össze Jeles művészetében a töredezett és tökéletlen, olykor dadogó beszélt nyelvet, a kimondhatatlan dadogását a képi nyelvnek a valóság felszínén túlmutató teljességével.

Bikácsy Gergely: Gombrowicz Magyarországon

Könyvek négyszemközt


Útban van hozzánk

A magyar közönség tíz-tizenkét éve a Vígszínház Operett-előadásában találkozott Gombrowiczcsal. Az előadás meglehetős siker volt, azóta más darabjait is játszották, és drámái kötetben jelentek meg. Regényei úgyszintén: egy szűk kör (majdnem szekta) titkos Ferdydurke-rajongó; ha a hatvanas években olvashatjuk, Örkény-szerű hatást tett volna tán a magyar prózára is.

Hosszú évekkel ezelőtt a Nagyvilág már közölt Naplójából részleteket, s akkor mintha a teljes Naplót is ígérték volna: hiába várjuk.




Bikácsy Gergely: Ünnep a fegyenctelepen

Könyvek négyszemközt


Genet majd negyvenöt éve írt, s nálunk csak most megjelent könyve nehéz és kegyetlen olvasmány. Nehéz és kegyetlen folyamat, míg birkózunk vele. A regény végén egy vásári tükörteremben botladoznak a figurák, s alig találnak ki belőle. Akkorra már valamiképpen – elfogadtuk az író világát vagy nem – mi is ott vagyunk az útvesztőben. Erről a belső tükörteremről szól A tolvaj naplója.

1.


„Várom, hogy az ég a pofámba hulljon. A szentség annyit tesz, mint szolgálatra fogni a szenvedést. Kényszeríteni az ördögöt, hogy Isten legyen.



Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon