A hét falut egyesítő termelőszövetkezet, amely az egyesítések következtében margóra szorult falvak indulatainak mindig is a céltáblája volt, hiszen mostohagyerekként kezelte a perifériát, és a háztájizáshoz sem biztosította a szükséges feltételeket, most ráadásul súlyos válsággal küzd.
Hiába választották meg teljesen demokratikusnak mondható körülmények között a helyi cigány szervezet megalakításakor annak vezetőit, pillanatok alatt felütötte a fejét a bizalmatlanság velük szemben. Az öttagú vezetőség mint olyan nem is működött egy percig sem. A nagyon agilis titkár egyedül próbálta állni a sarat, de amikor elkezdett a Phralipe pesti központjába gyűlésekre járni, azonnal legendák keltek szárnyra, hogy ő ott hatalmas dohányt markol fel, amit a közösség boldogítása helyett a maga hasznára fordít.
A korábbi évtizedek a falu megmaradt lakóit védtelenül kiszolgáltatták a rombolás erőinek, nem csoda hát, hogy a végeredményre, a kilátástalannak tűnő helyzetre csak a „lássuk uramisten, mire megyünk ketten” önsorsrontó indulatával és az emberi kapcsolatokat is megmérgező, kóros lelki reakciók sorozatával tudtak válaszolni.
Pedig ezúttal a kormánypárti frakciók megosztottabbak voltak a szokásosnál, s nem húzódtak olyan merev frontvonalak a parlament két oldala – kormánykoalíció és ellenzék – között. Számos módosító javaslatot jegyeztek közösen kormánypárti és ellenzéki képviselők, olykor összecsengő kritikai elemeket vagy változtatási törekvéseket lehetett fölfedezni. Ám a hajlíthatatlan kormány és a kíméletlenül célratörő MDF-es frakcióvezetés többnyire sikeresen hárította el az összehangolódásban rejlő veszélyeket.
Korábbi cikkünkben (Urak a papok, Beszélő, 1991. 19.
Az írást kisebbségi és kisebbségvédő szervezetek egész sora ítélte el, majd a parlament június 10-i ülésén napirend előtti felszólalásában Kállay Kristóf független képviselő is erélyesen tiltakozott dr. Bogdán Emil mondandója ellen: „A szöveg ironikus álca alatt uszít mindenfajta kisebbség és másság ellen.
A parlament éppen egy évvel megalakulása után és egyazon napon tűzte napirendjére a volt egyházi ingatlanokkal és az önkormányzati tulajdonnal foglalkozó törvénytervezetet. A címe mindkettőnek szerény és semmitmondó. „A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről” egyfelől, és „egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról” másfelől. A mögöttük meghúzódó szándékok azonban már távolról sem ilyen szerények.
Beszélő: Mi volt az első reakciód, amikor a hírt meghallottad?
Fodor Tamás: Amikor az ember a konzervatív nemzeti gondolat térnyerését látja, pánikhangulat fogja el. Én legalábbis ezt tapasztalom magamon. Csak húzódom vissza, és nem tudom, hol a vége; és szorongás tölt el. Hiszen minden lépésnél nem lehet konfrontálni, holott minden lépésük konfrontálásra késztet. Én megpróbálom empátiával szemlélni a kormányzat lépéseit is. Nem ítélkezem mindjárt az első pillanatban.
A főváros és a kerületek konfliktusáról írott cikkemmel (Beszélő, 12. szám) szándékosan vetettem szelet, így hát nem lepett meg, hogy vihart arattam. Szándékosan, mert úgy éreztem, hogy bizonyos dolgokat ki kell mondani még akkor is, ha nagyon kellemetlen igazságokról van szó. Egyvalamit azonban bizonyosan nem akartam: a demokratikus ellenzék veteránjainak előjogokat vindikálni.
A rendszerváltás összetéveszthetetlenül egyéni arculatú, meghatározó alakja volt. Afféle garabonciás. Nekem mindig Dosztojevszkij hőseit juttatta az eszembe. Ezentúl, ha Dosztojevszkijt olvasok, nehéz lesz majd nem gondolnom Csengey Dénesre.
A tárgyalásokat Török Ferenc vezette. Az ő javaslatára három csomagban tárgyalták a lényegi vitapontokat. Először a garanciális, majd a vagyonjogi, végül a feladat- és hatáskörökkel kapcsolatos problémák kerületek terítékre.
Kerületvédelmi jogok
A korábban megalkotott jogszabályok sok mindent eldöntöttek. Az alkotmány és az önkormányzati törvény is kimondja, hogy alapjogaikat tekintve a főváros és a kerületek egyenlőek. Ehhez az alapelvhez kellett megtalálni a mindkét fél számára elfogadható jogi formulát.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét