– A családodat érintette a kitelepítés?
– Édesapám szüleitől elvették a házukat, földjüket, mindenüket, majd marhavagonokban elindították őket Németország felé, de ez már abban az időben történt, amikor a szövetségesek nem vettek át több kitelepítettet, és így az apám és a szülei visszajöttek Ausztriából. Itt egy táborban helyezték el őket, valahol az Alföldön.
Kis fehér könyvecske jelent meg a Püski Kiadó Kft. gondozásában: Bíró Zoltán második beszélgetése Pozsgay Imrével. Az első jó egy évvel korábbi keltezésű.
Érték és mérték, a póker viszonyjáték – mondja Csurka Ki lesz a bálanya? című darabjának egyik hőse. Ez eddig rendben is volna. De ha a kártyák kiterítése után a sima blöff royal flösnek minősül vagy fordítva, akkor az embernek kétségei támadnak a játék tisztasága felől. Sőt bennünket az sem vigasztal, ha két blöff közül nyilvánítják az egyiket – magasabb szempontok alapján – mondjuk fullhand-nek.
Néhány nappal 1989.
– Mikor és miért indultatok útnak?
Pesty László: 19-én éjszaka indultunk el, és reggel hat órára értünk Marosvásárhelyre. Amikor február elején ott jártunk, és láttuk a Vatra Romaneasca alakuló ülését, kapcsolatba léptünk az ottani magyar szervezettel, és megkértük őket, hogy ha valami történik, akkor riasszanak bennünket. Telefonálni nem tudtak, megkértek egy magyar fickót, aki felhívott, hogy azonnal induljunk Vásárhelyre, mert baj van.
– Hajnalban értetek oda?
P. L.: Háromnegyed hat körül értük el a város szélét.
1983
„Körülbelül 11 órakor véget ért a hivatalos ünnepség a Nemzeti Múzeumnál. Néhány barátommal elhatároztuk, elmegyünk a Petőfi-szoborhoz. (…) Fél 12 körül már kisebbfajta tömeg gyűlt össze a szobor körül, négy-ötszázán lehettünk, túlnyomórészt fiatalok, de volt néhány idősebb ember is köztünk. Kis csoportokban beszélgettünk, a hangszórókból dalok, kórusművek harsogtak. Néhányan szavalni kezdték a Nemzeti dalt, a tömeg átvette és egyre nagyobb hangerővel mondta a verset.
– Mikor merült fel először, hogy a politikai változások esetleg a belső elhárítás létét is megkérdőjelezhetik?
B. I.: Nem nagyon vették észre a figyelmeztető jeleket. Amikor például megszületett a minisztertanácsi döntés a munkásőrség megszüntetéséről, ezt nálunk, a BRFK-n úgy reagálták le, hogy az alosztályvezetőmben megfogalmazódott a gondolat: a feloszlatott munkásőrség tagjait a későbbiek során fel kellene használni valamilyen titkos tevékenységre.
– Ön 1987 decemberében került az állambiztonsági szolgálathoz. Napjainkig változott-e valamit a munka tartalma, jellege, célja?
Bajcsi István: Semmit. De hogy ezt érzékeltessem, élőbbről kell kezdeni. Én már bűnügyesként kapcsolatba kerültem a politikával, mert március 15-én bennünket is kivezényeltek. Ez is egy őrület. Hajnalok hajnalán ki kellett menni, és éjfélkor még ott hajkurásztunk 20 gyereket meg a Pákh Tibi bácsit. Na, szóval ’86 március 15-én volt a nevezetes lánchídi csata, amikor a Lánchídon a tüntetőktől begyűjtötték a személyi igazolványokat.
– Kezdjük talán ott, hogy hogyan került az állambiztonsági szolgálathoz?
Bajcsi István: A középiskolában nagyon rossz tanuló voltam. Azokkal az eredményekkel lehetetlenség volt bármiféle felsőfokú intézményben továbbtanulni. Kitanultam az autószerelést, el is helyezkedtem a szakmában, de úgy éreztem, hogy hosszú távon nekem ez a pálya nem gilt. Ezt követően bevonultam katonának, és a leszerelésem előtt olvastam az újságban, hogy jelentkezni lehet a Rendőrtiszti Főiskolára.
Soha többé kommunizmust!
A kelet-európai országokban zajló változások várható fejleményeit illetően szinte teljes az egyetértés abban, hogy a „klasszikus” kommunista rendszer végleg a múlté. Az egyes országokban a megkérdezetteknek legfeljebb hat százaléka tartja lehetségesnek a visszarendeződést. Az viszont csak a magyaroknál és a lengyeleknél többségi vélemény, hogy a nagyobb politikai és gazdasági szabadságot „engedélyező” reformkommunizmusnak sincs többé esélye Kelet-Európában.
Dr. Pető például megragadta az alkalmat, és vázolta a város forradalmian új cigánypolitikai koncepcióját. Imígyen: „Döntés született arról, hogy a cigányok részére egy bizonyos számú alacsony komfortfokozatú lakást építenek a Zsigmondi utca környékén, és ez a döntés most már végrehajtásra vár. Egyértelmű tény, hogy ide kellett vezetnie az útnak. Ezek a személyek összkomfortos belvárosi lakást kaptak, olyan ugrást jelentett az életükben, hogy ezt nem bírták kompenzálni, és bizony rendkívüli kárt tettek magában a lakásban is, és nem is tudtak beilleszkedni.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét