Míg múlt heti rejtvényünk kicsit nehézre sikerült, a mostani szerzőnk talán túlságosan is ismert, hogy életrajzi adatait rejtvényünkben közölhetnénk. Szövege azonban meglepően aktuális.
Szabadelvű pecsovicsok
Tudjuk, gombamód szaporodnak a magukat nemzetinek nevező liberálisok.
Ritka az olyan világos és szép beszéd, mint amilyet kiválasztott részletünkben olvashatunk. A gondolatok hitelességéért pedig szerzőnk életműve kezeskedik, amelyet mostanában (Esterházy Péter kivételével) mintha elfelednének, pedig sűrűn emlegetnek népet, nemzetet.
Mi az élet: pipafüst
Pedig szerzőnk származásában nem lehet hibát találni (már ha származásban lehet egyáltalán hiba). Kicsiny faluban született, parasztszülőktől. Igaz, utóbb a gyermeket a gépészkovács nagybácsihoz adják.
Van kiút: amorózó liberalizmust!
E heti rejtvényünk a maga eszközeivel kíván hozzászólni az SZDSZ útkereső vitájához. Ügy gondoljuk ugyanis, hogy a tömegpárttá válás egy fontos taktikai eszköze – nevezetesen a hölgyszívek meghódítása – az eddigiekben figyelmen kívül maradt, és ez párosult azzal a stratégiai mulasztással, hogy a hozzászólók elfeledkezni látszanak a magyar szabadelvű hagyomány egyik fontos eleméről. Arról, hogy a múlt század liberálisai a szabadság mellett a szerelem jelszavát is programjukba iktatták.
E heti szövegünk szerzője 1885-ben született. Nagybecskereken érettségizett, de Budapesten lesz újságíró 1904-től. Igen élénk és harapós riportokat, bírálatokat ír, a határozott ítélet azonban igen finom minőségérzékkel párosul.
„Szakállas Krisztus”
Néhány nappal az Új versek megjelenése után elismerő bírálatot ír Ady Endréről (aki később, kinézetére utalva, „szakállas Krisztusként” emlegeti). De Cézanne-ról is ő írja az első jelentős méltatást, és neki köszönhetjük Csontváry életművének felfedezését és elismertetését is.
E heti számunk szerzője számára is komoly .elméleti és gyakorlati problémát jelentett a nacionalizmus.
Mit tettem érted, Angliám?
Értelmezése szerint „nacionalista az, akinek a gondolkodásmódját kizárólag vagy nagy részben a tekintélyharc határozza meg és akinek gondolatai mindig győzelmek, vereségek, a felmagasztalás és a megaláztatás pillanatai körül forognak.
Lakkcipőben munkaszolgálatba
E heti szövegünk szerzőjének első novelláját még a József Attila szerkesztette Szép Szó közölte, első kötetéről pedig, mely Tengertánc címmel jelent meg, még Szerb Antal írhatott bírálatot. „Hallatlan ötletgazdagsága, sokoldalú repertoárja, biztos nyelv- és stílusérzéke nagyon sok jót ígér.” A kritikust itt sem hagyta cserben érzékenysége és biztos ítélete. Szerzőnk beváltotta a hozzá fűzött reményeket, annak ellenére, hogy a történelem nem egyszer kísérletet tett az ígéretes írói pálya kettétörésére.
E heti szövegünk szerzője
Pozsonyban, 1791-ben tette közzé azt az egyébként már jóval korábban ismertté vált közjogi értekezést, amelyet az éppen akkor feloszló Országgyűlés követeinek szánt, s amelyből mi alább hosszabban idézünk.
Az értekezés méltán keltett feltűnést. Radikálisan megkérdőjelezte a korabeli Európában okkal megütközést keltő nyílt honi jogegyenlőtlenséget.
Mikor a fenti írás megjelent, már elő volt készítve nyomtatásra a szerző egy másik értekezése.
E heti szövegünk szerzője
szoros kapcsolatban állott Ady Endrével, s ha nem ódzkodunk a militáns irodalomtörténet nyelvétől, nyugodtan harcostársának is nevezhetjük. Annál is inkább megtehetjük, mert maga Ady is így vélekedett. Egyik kortársuk így világítja meg kettejük rokonságát: „Mind a ketten a közelgő vésznek voltak rezgésmegérzői.
E heti szövegünk
szerzője jóval ismertebb, mint Tocqueville, a nagy múlt századi francia gondolkodó. Persze ő is a XIX. században született, a „Magyarország dagasztóteknőjének” nevezett „szív alakú vármegyében”. Itt – mint szerzőnk írja – „mindenre ráviszi már az embereket a nyomorúság, cselédsorsra, leányaik eladására, de megtartják az úri formát”.
E heti szövegünk
szerzője nem magyar, noha a mű, amelyből szemezgettünk, meghatározó jelentőségű volt annak a generációnak a szemléletformálásában, amelyhez Eötvös vagy akár Táncsics is tartozott. A politikai irodalom e múlt századi bestsellerének első két kötete 1835-ben, lezáró fejezetei pedig 1840-ben jelentek meg Franciaországban, de Magyarországon már 1841–43-ban kiadják fordítását. Nincs politikai gondolkodó a reformnemzedékben, aki ne foglalt volna valamiképpen állást a mű tartalmával kapcsolatban.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét