– Hogyan alakultak a végső eredmények?
Rajko Pirnat: Ami a köztársasági elnöki pozíciót illeti, Milan Kucan, a Kommunista Szövetség jelöltje 58,5%-kal nyert az egyesült ellenzék (DEMOS) 41,5%-ot szerzett jelöltje, Joze Pucnik előtt. A háromkamarás parlamentben a DEMOS a szavazatok 55%-át szerezte meg. A győzelemnek természetesen örülünk, de az eredménye elmaradt a várakozásunktól.
Az április 22-én tartandó második fordulóban a köztársasági elnöki tisztért Joze Pucnik, az egyesült ellenzék elnökjelöltje, és Milan Kucan, az újjáalakult Szlovén Kommunista Szövetség jelöltje indul versenybe a választók szavazatáért.
A Milan Kucant bemutató újságok (pl. a Mladiná) címlapján és fényképes illusztrációin kellemes megjelenésű, őszes úr mosolyog az olvasóra. Az előnyösen fényképezett Kucan 1941-ben született. 1959 és 1963 között Ljubljanában a jogi egyetem hallgatója volt. Életútja ezután a klasszikus pártkarriernek megfelelően alakult.
– Milyen részeredményeket tudnak már?
– Szlovéniában az április 8-i választásokon a köztársasági elnökre, a köztársaság elnökségére és a parlament összetételére szavazott a lakosság. Hangsúlyozva, hogy a részeredmények nem feltétlenül azonosak a végleges számokkal, a következőket mondhatom: a köztársasági elnök személyére leadott szavazatok alapján az első helyen Milan Kucan, a Szlovén Kommunista Szövetség elnöke áll, míg Joze Pucnik, az Egyesült Ellenzék (DEMOS) a második helyet foglalja el.
Az 1990. április 8-án tartandó szlovéniai választások a lakosságot négy nagy csoportra osztották. A közvélemény-kutatások szerint, bár február óta folyamatosan csökken, még mindig 20-25% körül van azok száma, akik még egyik párt mellett sem döntöttek. Magyar szemmel nézve feltűnően magas, 15-20% körüli a megújult Szlovén Kommunista Szövetségre szavazók aránya.
Az elmúlt tíz év folyamán egyre világosabban rajzolódik ki, hogy a szerb KP vezetői a hagyományos, centralista jellegű, antidemokratikus, bolsevik politikát erőteljes nacionalizmussal ötvözve, többé-kevésbé nyíltan törekednek Szerbia hegemóniájának érvényesítésére. Ennek érdekében a szerb vezetés nem az elégedetlenség lecsendesítését tartotta fő céljának, hanem épp ezeket kihasználva, sok esetben talán szítva, Koszovó 1981 előtt kivívott jogainak megnyirbálását tűzte ki célul.
A legutóbbi évben a szerb közvélemény már nemcsak a Milosevics nevével fémjelzett kommunista nacionalizmust és a Dobrica Cosic szerb író által kifejtett, önkritikus, de még mindig kommunista elvek alapján álló, önálló Szerbia elképzelését ismerhette meg. Ismertté váltak Vojislav Seselj és harcostársa, Draskovics nézetei is. Seselj elképzeléseit könnyű megérteni: az 1941 után Koszovóba betelepült albánokat Nyugat-Európába szándékozik küldeni, hogy annak lakói a polgári humanizmust ott helyben gyakorolhassák.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Lapjuk egy, a közelmúltban megjelent számában Kié lesz az Akadémiai Kiadó? címmel rövid írást tett közzé. E cikk érinti vállalatvezetői jövedelmemet, s arról teljesen légből kapott adatokat közöl.
– Meglepetésként érte-e Önöket, hogy a szlovén pártküldöttség kivonult az ülésről?
Katja Boh: Úgy gondolom, Szlovéniában senki sem lepődött meg. A szlovén kommunisták ugyanis már a tavaly év végén tartott XI. kongresszusukon bejelentették elképzeléseiket, s közölték, hogy mindent megtesznek azért, hogy ezeknek a JKSZ kongresszusán érvényt szerezzenek, s azt is, hogy ha követeléseiket nem fogadják el, akkor kivonulnak.
– Hogyan tájékoztatták az eseményről a lakosságot az újságok, és hogyan látja az ügyet a szlovén ellenzék?
K.
Növekvő jövedelemkülönbségek
A. Markovic programját alapvetően elfogadó Z. Popov (Újvidék), R. Beklic (Szarajevó) és D. Veszelinov (Belgrád) helyesli, hogy Markovic a központi szövetségi kormány szerepét erősítve a tulajdonformák szabadsága mellett szállt síkra, s jelentősnek tartja a vállalati törvény adta lehetőségeket, melyek a piacgazdaság irányába mutatnak. Z. Popov nagyra értékeli, hogy Markovic elválasztja a pártot az államtól.
Az előzményekhez tartozik, hogy 1988-ban a vállalat vezetésének nemtetszésétől kísérve megalakult a TDDSZ helyi csoportja. Ez szóvá tette, hogy a nem túl rózsás helyzetben lévő vállalat főigazgatója 400 ezer forint prémiumot vett föl, ami az alkalmazottak 2500 forintos prémiumának százhatvanszorosa. Az új szakszervezet igényelte, hogy információt kaphasson a vállalat helyzetéről, s beleszólhasson a legfontosabb vállalati ügyek alakításába.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 5 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét
9 év 9 hét