Skip to main content

Blogok

A végső kétségbeesés órája – A „politikai marketing stratégia” nyomorúsága

A kormányváltásra készülő pártok úgy fognak elbukni, hogy ki sem hívták a kormányt, és azt sem fogalmazták meg nyíltan és világosan, hogy mi forog kockán. Kampányuk olyan, mintha Churchill 1940 májusának derekán azzal állt volna a Ház elé, hogy kormányfőként nem engedi tovább emelni a kéményseprés díját, és adókedvezményt ad a filatelistáknak.

Tiszta kéz – tiszta vér

Hazudni egyszerű, nem hazudni bonyolult. Ha egyszerűen kell beszélni az emberek nyelvén, akkor legegyszerűbb hazudni. Mert az igazság mindig árnyalt és több oldala van neki. A hazugságnak csak az a hátránya, hogy egyszerűen rá lehet mutatni, és akkor hiába beszéltünk egyszerűen az emberek nyelvén, nem lesz hatása. Illetve csak abban a körben lesz, ami már úgyis a mi körünk. Azért is fogadják el benne a hazugságainkat. A hazugság egyszerűségére és egyértelműségére törő tollharcosok csak a tábor belső kohéziójának érzelmi erősítésére és morális rombolására alkalmasak.

„Én tudtam, hogy a nagyságos asszony zsidó”

A Rottenbiller utca 1. 2. emelet 17. sz. lakás művészlakóinak1 történetét írom. A könyvből már megjelentek fejezetek2 s újabbak is elkészültek, de a tengernyi dokumentumból egyre újabb részleteket ismerek meg, s mindannyiszor el kell döntenem, mi fontos és mi nem, mi kerüljön a kötetbe és mi maradjon ki!

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából feleségem édesanyjának, családjának és barátaiknak – általam ismert és közel sem teljes – történetét próbálom elmondani. Vajda Júliáról van szó, akinek ez a művészneve, Richter Júliának született Trencsénben, 1913-ban. Első férje Vajda Lajos festő volt, akit 1940-ben, mint zsidót hívták be munkaszolgálatra, ott kiújult a tüdőbaja, leszerelték, soha többé nem festett, 1941 szeptemberében meghalt. Halálának körülményei tanulságosak. A halálán lévő férfit felesége hazavitte Rákóczi úti albérletükbe, mert Vajda otthon, felesége karjaiban szeretett volna meghalni, de a ház lakói tiltakoztak a haldokló jelenléte ellen, ezért vissza kellett vinni a (mai nevén) Korányi Szanatóriumba. Ő volt a családnak, vagy tágabban: ennek a „körnek” az első áldozata.

Hű, de okos voltam 1991-ben

Örültem, amikor 1990-ben Demszky lett Budapest főpolgármestere. 1975 óta ismertük egymást, sokat írtam szamizdat lapjába, a Hírmondóba. Nagy teherbírású, okos, bátor embernek tartottam. Voltak „közös ügyeink”, jó bajtársnak ismertem meg. Sokan támadták azzal, hogy nincs semmi közigazgatási, hivatali gyakorlata, de az volt a meggyőződésem, hogy jogi végzettségével, gyors észjárásával hamar beletanul a város irányításába. Helyzetét nehezítette, hogy ellenzékben kellett a fővárost vezetnie.

Egy szavazat

A Párbeszéd Magyarországért párt első születésnapjára

PM-születésnap az Ajtósi Dürer soron. Először, freudi eltévedés, a Dürer Kertbe megyünk. A kopasz biztonsági őrök kedvesen fogadnak, kb. 20 évvel vagyunk idősebbek az átlagéletkornál, de belefér, vannak nálunk is öregebbek. Gyanúsan dübörög a zene, furcsán életteli az egész, aztán kiderül, hogy a PM születésnapi partiját a Professzorok Házában tartják, egy kapubejárattal odébb.

Volt-e másik Magyarország? – (Laza gondolatok a kádárizmus ellenzéki csoportosulásairól)

Tételezzük fel, hogy az alábbi négy ismérv együttes megléte szükséges ahhoz, hogy az egykor volt Demokratikus Ellenzék tagjait definiálni tudjuk.

a/ a politikai szembenállás tudata,
b/ csoportidentitás,
c/ közös (rendszerellenes) cselekvés,
d/ politikai program, illetve a programkészítés igénye.

Ha e kritériumok együttes létének szükségességét elfogadjuk, akkor lényegében csak a Demokratikus Ellenzék kerülhetne a másik Magyarország kategóriájába, az is csak 1979–80-tól. Megítélésem szerint azonban nagyon sokan voltak, akik saját egyéni, vagy kisközösségi tevékenységüket ellenzékinek, rendszerellenesnek, enyhébben fogalmazva rendszerkritikusnak értelmezték, s ehhez több vagy kevesebb társat is találtak, de ennek a négyes kritériumnak nem feleltek meg.

Szilárd (1964–2014)

Kivagy a Mennyekben. Nem csodálom. Mostantól egyedül kell viselned vádló, okos, szenvedésekkel és félszegséggel teli tekintetét. Egyedül hallgatod a teremtett világodról való meglehet, halk szavú, ám nem mindig fényes ítéletét.

Ítélet. Nem. Ítélkezni te szoktál. Ő nem ítélkezett. Vagy legalábbis nem úgy. A legéleslátóbb gondolataira is igyekezett felölteni a tétovaság itt-ott foszlott köntösét.

Ottilia és a Beszélő

 

Solt Ottilia a felelős azért, hogy én újságíró lettem. Ő hívott engem erre a pályára a heti Beszélő alakulásakor. Ezzel a személyes részt le is zárnám.

Ottiliáról, az újságíróról remek és szinte teljes képet adott Kőszeg Ferenc a Méltóságot mindenkinek második kötetének az elején. Ami keveset én ahhoz hozzá tudok tenni, teszem.

Először elmondom a négy alap tételemet, aztán illusztrálom őket.

Juca (1920–2014)

Gimes (Magos) Juca ma beköltözik a dübendorfi temetőbe. Hiába fog ő olyan sokunknak hiányozni, ha ok van is, jog nincs a panaszra. Mit hányhatnánk még a Fennvaló (ha való) szemére, amikor egy évtizeddel tovább éltette őt a svájci nők magas élettartamánál, s túléltette őt nehezen túlélhető korokon? Egyikünk sem készült örökös darabnak. Azt írják az értesítő kártyán, hogy egy gazdag élet után „csendesen elaludt”. Remélem, tényleg így volt. Úgy egy évvel ezelőtt még azt írta nekem, fizikailag jól van, csak lelkileg szomorú. Pár hónappal azelőtt halt meg az idősebb fia.

A hűség dialektikája, avagy a szentimentalizmus logikája – Bálint Endre levele Párizsból, 1961 decemberéből

2014. január 31-én, pénteken nyílik a Magyar Nemzeti Galériában Bálint Endre életmű-kiállítása a művész születésének 100. évfordulója alkalmából.

A tárlat címe: A nyolcadik templom.


Kondor Ádám most, februárban tölti be az ötvenediket, s másfél évvel ezelőtt thai feleségének szülővárosába költözött, innen nézve, a világ végére. Ádám zeneszerző, szorgalmas, hivatásának élt itthon is, és ezt a szokását ott, a messzi Chiang Mai tartományban sem adta fel. Magyarországon sem hosszú erdei sétákon cseréltük ki gondolatainkat, hanem éjszakába nyúló szkájpolások jelentették az intenzív eszmecserét. Elköltözése, kivándorlása (én így fogom fel távozását) alig változtatott kommunikációs szokásainkon, legfeljebb a hat órás időeltolódás miatt kicsit bonyolultabbá vált a kapcsolat.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon